felségjog

A királyi felségjogok azok a jogok, amelyekben az állam legfőbb hatalma és méltósága, vagyis felségessége (összességében szuverenitása) nyilvánul meg. A királyságban a felségjogok gyakorlása a királyé. Magyarországon az országot nemcsak a király, hanem a 14. századtól elsődlegesen a Szent Korona fejezi ki. A 11. századtól kialakuló királyi felségjogok: a kormányzás és a közigazgatás, legfőbb bíróként a törvénykezés és kegyelmezés, képviseli az országot, a hadfelségjog mint a legfőbb hadúr, az adóztatás (regálék), valamint a só- és vámjövedelmek, a pénzverés joga, a jogszabályalkotás (decretumok, majd törvények), és a (fő)kegyúri jog (egyházszervezés, kinevezés, igazgatás és kormányzat joga). A 13. századtól kialakuló, a hatalomnak a rendekkel történő megosztására és együttes gyakorlására alapozott rendi monarchiában kialakult a királyi felségjogok uralmi és személyes felségjogokból álló rendszere. A felségjogok tartalma az 1848-as törvényekkel és az 1867-es kiegyezéssel létrejött dualista államban tartalmilag átalakul.

Tudományterület:

Forrás:

Horváth Attila: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, NKE, 2014. 74-78. o.

Relációk