egyszerű és minősített többség
A képviselő-testületi javaslat elfogadásához az egyszerű többséget igénylő javaslat esetén a jelen levő önkormányzati képviselők, minősített többséget igénylő javaslat esetén az önkormányzati képviselők több mint a felének igen szavazata szükséges. A betöltetlen önkormányzati képviselői helyet a határozatképesség szempontjából betöltöttnek kell tekinteni. A fővárosi közgyűlésben ezt úgy kell alkalmazni, hogy a javaslat elfogadásához a szavazatarány mellett a főváros lakosságszámának együttesen több mint a felét kitevő lakosságszámú fővárosi kerületek polgármestereinek igen szavazata is szükséges. A társulások esetében a minősített többséghez a megállapodásban meghatározott számú, de legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a társulásban részt vevő tagok szavazatának több mint felét és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
alpolgármester
Az alpolgármester a polgármestert helyettesíti, segíti munkáját a zavartalan helyi önkormányzati munka ellátása érdekében. Az önkormányzatok típusai szerint elnevezése eltérő, községben, városban, megyei jogú városban alpolgármester, a fővárosban főpolgármester-helyettes, a...Tovább olvasomközös önkormányzati hivatal
Közös önkormányzati hivatalt hoznak létre azok a járáson belüli községi önkormányzatok, amelyek közigazgatási területét legfeljebb egy település közigazgatási területe választja el egymástól, és a községek lakosságszáma nem haladja meg a...Tovább olvasomönkormányzati határozat
A képviselő-testület minden olyan helyi közügy intézése körében, amelyben nem alkot rendeletet, határozatot hoz. A képviselő-testület határozata: normatív határozat és egyedi határozat. A helyi önkormányzat képviselő-testülete közjogi szervezetszabályozó eszközben: normatív...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasompreambulum
Preambulum az Alaptörvény módosításának tervezetében, és a társadalmi, politikai szempontból újszerű, jelentős törvényben alkalmazható. Az Alaptörvényben megjelölt törvényhozási tárgykörben megalkotott törvény preambulumot tartalmaz. A preambulumban ismertethető a szabályozás előzménye, indoka...Tovább olvasomjogsegély
Az állami szerveknek azt a tevékenységét jelenti, amelyet rendszerint egy másik állami szerv számára, annak megkeresése alapján nyújtanak. A jogsegély a tényállás megállapításához szükséges egyes cselekmények foganatosítására korlátozódik. A jogsegély...Tovább olvasomLegfelsőbb Bíróság
Már nem létező bírósági fórum. Helyét és funkcióját 2012-ben a Kúria vette át, mint legfőbb bírósági szerv, amely a büntetőügyben, magánjogi jogvitában és közigazgatási ügyben való döntés mellett biztosítja a...Tovább olvasomáltalános egyeztetés
A társadalmi egyeztetés egyik formája, amely a hivatalos honlapon megadott elérhetőségen keresztül biztosított véleményezést jelenti, amely meghatározott jogszabályok esetében kötelező. A hivatalos honlapon közzé kell tenni a társadalmi egyeztetésre bocsátott...Tovább olvasomhatósági bizonyítvány
Olyan közokirat, amelyet a közigazgatási hatóság a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az egyébként hatáskörébe tartozó eljáráshoz kapcsolódóan az ügyfél kérelmére tény, állapot vagy egyéb adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki....Tovább olvasomkérelemre induló jogorvoslat
A közigazgatási hatósági eljárás során kérelemre induló jogorvoslati eljárások a fellebbezési eljárás, a bírósági felülvizsgálat, az újrafelvételi eljárás, az Alkotmánybíróság határozata alapján indítható eljárás. Az ügyféli kezdeményezésre megnyíló jogorvoslati lehetőségek...Tovább olvasomhatáskörelvonás
A közigazagtási hatósági eljárás egyik garanciális és a jogállamisággal összefüggő alapelve és követelménye, amely szerint a hatóságtól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el. Nem minősül a hatáskör elvonásának, ha...Tovább olvasomhatósági igazgatási társulás
A települési önkormányzati társulások egyik típusa. Egymással területileg határos képviselő-testületek írásbeli megállapodása egy vagy több államigazgatási hatósági ügyfajta szakszerű intézésére. A hatósági igazgatási társulás azt a célt szolgálja, hogy bizonyos...Tovább olvasomkapcsolattartási formák közötti szabad választás
A kapcsolattartás arra ad választ, hogy a hatóság és az ügyfél (illetve az eljárás egyéb résztvevői), valamint a hatóságok egymással eljárásjogi értelemben hogyan kommunikálhatnak. A hatóság írásban, elektronikus úton, vagy...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati feladatok
A helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező feladat- és hatásköröket. A községnek, a városnak, a járásszékhely városnak, a megyei jogú városnak, a fővárosnak és kerületeinek, valamint a megyei önkormányzatnak...Tovább olvasomönálló község alakítása
A választópolgárok kezdeményezésére, helyi népszavazás alapján új község alakítható az olyan – földrajzilag és építészetileg – elkülönült, lakott településrészből, amely választópolgárainak közössége képes a helyi önkormányzás jogának önálló gyakorlására, a...Tovább olvasomfőigazgató
A fővárosi és megyei kormányhivatal hivatali szervezetét főigazgató vezeti. A főigazgató a kormánymegbízott általános helyettese. A főigazgatót a kormánymegbízott javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel. A főigazgató felett...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomhirdetmény (jog)
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve, hogy az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, a jogutód nem ismert, az ügyfél nem jelöl meg kézbesítési meghatalmazottat, vagy...Tovább olvasomanyagi felelősség
A felelősség, mint helytállási kötelezettség azon formája, amely esetében a kár megtérítése pénzben történik. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai szerint megtéríti; a...Tovább olvasomirat
Valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes, amely megjelenhet papíron vagy bármilyen más adathordozón. Tartalma lehet szöveg, adat, grafikon, hang,...Tovább olvasom
