kötelesrész
A kötelesrész az örökhagyó törvény által meghatározott hozzátartozóinak a hagyatékból (az örökhagyó vagyonából) való minimális részesedését biztosítja oly módon, hogy bár az örökhagyónak a vagyonnal való rendelkezését sem élők között, sem a halála esetére nem korlátozza, azonban a kötelesrészre jogosultak a végrendelettel (végintézkedéssel) és az örökhagyó ingyenes adományaival szemben igényt formálhatnak a kötelesrészükre. Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát és szülőjét, ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.
Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elévülés (polgári jogi igény
Az elévülés a polgári jogviszonyokban időmúlás hatására a jogosult mulasztásából bekövetkező jogvesztés, mely értelmében az alanyi jog nem vész el, viszont az igény bíróság előtti kikényszeríthetőségének lehetősége megszűnik. Amennyiben a...Tovább olvasomjoggal való visszaélés
Az alanyi jogok nem gyakorolhatóak önkényesen, a joggal történő élés nem fordulhat át visszaélésbe. Minden alanyi jogot csak céljának megfelelően, rendeltetésével összhangban szabad gyakorolni és csak ekkor számíthat törvényi védelemre...Tovább olvasomkönyvvizsgáló
A könyvvizsgáló (kv.) a gazdasági társaság külső ellenőrző szerve, a társasággal szerződő, de attól független, önálló személy. A kv.-t a legfőbb szerv választja, feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és...Tovább olvasomcum viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomkoncessziós szerződés
A koncessziós szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés, ami a koncessziós pályázat nyertese részére részleges vagy teljes piaci monopóliumot biztosít. A monopólium az állam kizárólagos hatáskörébe...Tovább olvasomengedményezés
A kötelmi jogviszonyokban a jogutódlás bekövetkezhet a felek akaratán kívül (pl. halállal) vagy a felek akaratából, ügyleti úton. Az ügyleti úton való jogutódlási megállapodások közül amennyiben a jogosult személyében áll...Tovább olvasomszétválás
A szétválás a származtatott alapítás egyik esete, szétválásra sor kerülhet különválás, illetve kiválás útján, szétválás esetén egy jogi személyből több jogutód jogi személy jön létre. Különválás esetén a jogi személy...Tovább olvasomtartozásátvállalás
Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti. A...Tovább olvasomlakásbérleti szerződés
A bérleti szerződés speciális fajtája, melynek tárgya lakás céljára szolgáló ingatlan. A lakás fogalmát a törvény szándékosan nem határozza meg, azt tágan kell értelmezni, így nem csak azon ingatlanokra terjed...Tovább olvasommeghagyás
A meghagyás olyan végrendeleti juttatás, mely esetében az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt valamilyen harmadik személy javára teljesítendő kötelezettséggel terheli. A meghagyás teljesítésének a követelésre a végrendeletben megjelölt személy válik...Tovább olvasomsérelemdíj
A Ptk. a személyiségi jogok új szankciójaként határozza meg a sérelemdíjat, és egyúttal megszünteti a nem vagyoni kártérítést. A sérelemdíj a személyhez fűződő jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja...Tovább olvasome-kereskedelmi szerződés
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő szerződés a technikai fejlődés eredményeként létrejött atipikus szerződés, amely szerződést a fogyasztói szerződések alcsoportjába tudunk besorolni. Olyan elektronikus úton létrejött szerződéseket értünk az elnevezés alatt,...Tovább olvasomjogügylet
A jogviszony alanyainak joghatás kiváltását célzó és arra alkalmas akaratnyilatkozata, amely lehet egyoldalú jognyilatkozat (pl. egy tartozáselismerés, végrendelet), vagy két, illetve több oldalú szerződés (pl. adásvételi szerződés). A jogügylet logikailag...Tovább olvasomképviselet
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. A polgári jogban képviselet alatt értjük...Tovább olvasomszerződés
A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozata (jognyilatkozata), amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A szerződés létrejöttéhez tehát elengedhetetlen a felek konszenzusa, azaz hogy...Tovább olvasomdolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomrendhagyó letét
A letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott, el nem használható ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésre köteles. A letéti szerződés a...Tovább olvasombelátási képesség
A cselekvőképesség alapja a belátási képesség, amely az ember azon képessége, hogy tudata át tudja fogni cselekvésének következményeit, képes előre felmérni magatartásának következményeit és ehhez igazítja magatartását. A cselekvőképes ember...Tovább olvasomüzembentartó
A fokozott veszéllyel járó tevékenység (pl. gépi meghajtású járművek, magasfeszültségű elektromos vezeték üzemben tartása, fakitermelés, nyári bobpálya üzemeltetése, repülőgépes vegyszeres permetezés stb.) folytatójának, azaz üzembentartójának az minősül, akinek érdekében a...Tovább olvasomatipikus szerződés
Az atipikus szerződések elnevezés gyűjtőfogalom, a XX. század végi gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre ezt a szerződési kategóriát. Egységes fogalmi meghatározás ezen szerződési csoportra nem adható, pusztán csoportismérvekkel tudjuk...Tovább olvasom
