licenciaszerződés
A licenciaszerződés a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződés. A licencia és így maga a szerződés is engedélyt jelent, kétoldalú jogügylet keretében valamely iparjogvédelmi alkotásra (például szabadalmaztatott találmány) vonatkozó hasznosítási jog időleges vagy végleges átengedését. A licenciaszerződés piacgazdasági jelentősége abban áll, hogy az innovatív megoldással rendelkező, de a hasznosítás terén tőkehiányos piaci szereplők számára a licencia konstrukcióval olyan helyzetet teremt, amely révén a hasznosítás és a gazdasági életben való terjesztés lehetősége biztosítottá válik az engedély birtokosának közreműködése révén. Az engedélyes a hasznosításra irányuló engedély fejében licencdíjat köteles fizetni.
Tudományterület:
Forrás:
Papp Tekla (szerk.): Atipikus szerződések, Opten Kiadó, 2015. Budapest, [318-331.o.]
Szerző:
Relációk
semmisség
A semmisség a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség abszolút formája, mely esetén a semmisségi ok önmagában – a törvény erejénél fogva (ipso iure) – kiváltja a szerződés érvénytelenségét. A semmis...Tovább olvasomfelmondás
A felmondás olyan egyoldalú címzett jognyilatkozat, mely a szerződéses jogviszonyt a jövőre nézve (ex nunc) hatállyal szűnteti meg. A felmondás ugyanakkor egyoldalú alakító jog (hatalmasság), mely jogviszonyalakító (megszüntető) hatást a...Tovább olvasombetéti társaság
A betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, továbbá legalább az...Tovább olvasomközbenső szerződésszegés
A szerződéses kötelezettség megszegésének speciális esete az ún. közbenső szerződésszegés, amely mulasztásban jelentkezik, és a másik fél szerződésszerű teljesítésének akadályát képezi: a fél szerződésszegést követ el, ha elmulasztja megtenni azokat...Tovább olvasomüzlethelyiségen kívüli szerződés
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés olyan atipikus fogyasztói szerződés, amely során a szerződés megkötésére a vállalkozás üzlethelyiségében vagy attól eltérő helyen kerül sor, a felek egyidejű jelenléte mellett, avagy a...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomrendhagyó letét
A letéti szerződés alapján a letéteményes a szerződésben meghatározott, el nem használható ingó dolog megőrzésére és annak a szerződés megszűnésekor történő visszaadására, a letevő díjfizetésre köteles. A letéti szerződés a...Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
Bejegyzett élettársi kapcsolat családjogi értelemben akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni....Tovább olvasomcégvezető
A cégvezető a gazdasági társaság olyan munkavállalója, aki a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A cégvezetőt a vezető tisztségviselő munkájának segítése érdekében nevezi ki a gazdasági...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasombizományi szerződés
Bizományi szerződés alapján a bizományos a megbízó javára a saját nevében ingó dologra adásvételi szerződés kötésére, a megbízó a díj megfizetésére köteles. A bizományi jogviszony – tekintettel annak közvetítői jellegére...Tovább olvasomvagyonelkülönítési vagyonjogi rendszer
Ha a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy meghatározott vagyonszerzések, vagyontárgyak, terhek és tartozások tekintetében kizárták, a vagyonnak abban a részében, amelyre a...Tovább olvasomholtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomkonszenzuál szerződés
A konszenzuál szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomelőzetes jognyilatkozat
Nagykorú cselekvőképes személy cselekvőképességének jövőbeli részleges vagy teljes korlátozása esetére közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy gyámhatóság előtt személyesen előzetes jognyilatkozatot tehet. A nyilatkozatot tevő személy az előzetes jognyilatkozatban a)...Tovább olvasomszindikátusi szerződés
A szindikátusi szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés. Egy sajátos polgári jogi szerződés, amely szorosan kapcsolódik a társasági joghoz, ezért a szerződés értelmezése és a polgári...Tovább olvasomegészségügyi kezelési szerződés
Az egészségügyi kezelési szerződés olyan atipkus, szolgátatási jellegű szerződés, amely az egészségügyi szolgáltató és a beteg között egészségügyi szolgáltatás nyújtására jön létre. Ilyen egészségügyi szolgáltatásnak tekinthető egy plasztikai műtét, a...Tovább olvasomkésedelem
A késedelem, mint szerződésszegés abban áll, hogy valamely okból a teljesítés ideje eredménytelenül telik el. A teljesítés idejét általában a felek meghatározzák, illetve magából a szolgáltatás rendeltetéséből is következhet teljesítési...Tovább olvasommegbízás nélküli ügyvitel
Aki valamely ügyben más helyett eljár anélkül, hogy arra megbízás alapján vagy egyébként jogosult volna, az ügyet úgy köteles ellátni, amint azt annak érdeke és feltehető akarata megkívánja, akinek javára...Tovább olvasomkönyvvizsgáló
A könyvvizsgáló (kv.) a gazdasági társaság külső ellenőrző szerve, a társasággal szerződő, de attól független, önálló személy. A kv.-t a legfőbb szerv választja, feladata, hogy a könyvvizsgálatot szabályszerűen elvégezze, és...Tovább olvasom
