halászati őr
A törvény szerint a halgazdálkodásra jogosult köteles a vízterület halállományát és élőhelyét őrizni vagy őrzéséről halászati őr útján gondoskodni. Halászati őr halastavon, több halgazdálkodásra jogosult által közösen is foglalkoztatható.
A halászati őr intézkedések és kényszerítő eszközök alkalmazásán túl a halgazdálkodási vízterületen és annak partján jogosult:
– a halászó, horgászó személyt a halfogásra jogosító okmányok bemutatására felszólítani,
– a kifogható mérettartományon kívüli, a területi jegyen meghatározott mennyiségen felüli, a tilalmi időben kifogott, valamint a védett halat és más hasznos víziállatot a vízbe kíméletesen visszahelyeztetni, az élettelen halat elismervény ellenében elvenni,
– a jogsértő cselekményt elkövető, helyi horgász- vagy halászrendet megsértő személytől a területi jegyet elvenni és azt a kibocsátónak haladéktalanul megküldeni, minősített esetben az állami horgász-, halászjegyet elvenni,
– az előírtnál nagyobb testhosszúságú, a vízpartról élve elszállítani megkísérelt halat abba a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületbe visszaengedni, amelyből a halat kifogták, vagy elismervény ellenében elvenni és gyorsan, kíméletesen leölni.
A halászati őrök felügyeletét a halgazdálkodási hatóság – a rendőrséggel együtt – látja el.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
menekült
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország menekültként ismeri el azt a külföldit, akinek az esetében az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A menekültet...Tovább olvasomBecsületbíróság
A Hszt. alapján létrejött sajátos, felülbírálati jogkörű testület, mely meghatározott joghátrányok alkalmazása esetén a hivatásos állomány tagjának kérelmére hívható össze. Dönt a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának fenntarthatóságáról. A hivatásos...Tovább olvasomnemzetbiztonsági ellenőrzés
Az Nbtv. szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett nemzetbiztonsági ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy az állami élet és a nemzetgazdaság jogszerű működéséhez szükséges, valamint – amennyiben indokolt – a nemzetközi...Tovább olvasomköznevelési intézkedés
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett foglalkozástól engedély nélkül távolmaradó, vagy onnan engedély nélkül eltávozó 14. életévét...Tovább olvasomrendészet
A rendészet egyik széles körben elfogadott definíciója Szamel Lajos jogtudóstól származik. Eszerint a rendészet olyan állami tevékenység, amely a közrend megzavarásának megelőzésére, a közvetlenül zavaró magatartás megakadályozására és a megzavart...Tovább olvasomállománytáblázat
A Hszt. szerint az állománytáblázat a rendvédelmi szerv szervezeti egységénél rendszeresített szervezeti elemeket, a rendszeresített szolgálati beosztásokat, azok besorolását, az azokban rendszeresített rendfokozatokat, valamint az azok ellátásához szükséges képesítési, képzettségi,...Tovább olvasombüntetés-végrehajtási intézmény
A Bvtv. szerint a büntetés-végrehajtási szervek anyagi-technikai ellátására, a személyi állomány oktatására, továbbképzésére, egyes szociális és egészségügyi feladatok ellátására büntetés-végrehajtási intézmény alapítható. Az intézményt parancsnok, főigazgató főorvos vagy igazgató vezetheti....Tovább olvasomNemzeti Bűnmegelőzési Stratégia
A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát a Kormány 2013-ban fogadta el. Tízéves időtávra szóló, jelentős terjedelmű (9 fejezetre osztott) dokumentum, melyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács készített elő. A dokumentum általános céljai szerint...Tovább olvasomalapvető jogok korlátozása (Hszt.)
Aki hivatásos szolgálati jogviszonyt létesít, önként vállalja azt, hogy alapvető (emberi) jogait – más közszolgálati jogviszonyokhoz képest – sokkal szigorúbb korlátozások terheljék. A Hszt. a következő alapvető jogok tételes korlátozását...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomrendőrbot
A rendőri kényszerítő eszközök egyik típusa. A vonatkozó eszközök törvény szerinti teljes elnevezése: „vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása”. Az Rtv. szerint a rendőr a...Tovább olvasomközlekedésrendészeti intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőr a közlekedésrendészeti feladatának ellátása során: – a közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti, – a közlekedési rendszabályok megtartását ellenőrizheti, – a jármű vezetőjét...Tovább olvasomáltalános Rendőrség
A rendőrséget szervezetileg három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül a legnagyobb létszámú és területileg is a legkiterjedtebb a – teljes nevén – általános rendőrségi feladatok ellátására...Tovább olvasomhegyőr
Egy borvidék egy vagy több településének szőlészeti és borászati termelői által e tevékenységükhöz fűződő közös érdekeik előmozdítására, valamint az általuk előállított termékek származás-, minőség- és eredetvédelmére létrehozott köztestület (hegyközség) a...Tovább olvasomNemzeti Kiberbiztonsági Stratégia
Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiáját a Kormány 2013-ban fogadta el. A Stratégia célja, hogy meghatározza azon nemzeti célokat, stratégiai irányokat, feladatokat és átfogó kormányzati eszközöket, amelyek alapján Magyarország érvényesíteni tudja nemzeti...Tovább olvasommagánbiztonság
A magánbiztonság a magánjogon alapuló jogosítványok alapján a tulajdon védelmének széles lehetőségét biztosító, vagyonvédelmi jellegű vállalkozások által végzett tevékenységek útján létrejövő, sajátos jelenség. A magánbiztonság eszköztára lényegében a tulajdonost megillető...Tovább olvasomfegyelemsértés
A Hszt. szerint fegyelemsértést követ el, és fegyelmi eljárás keretében felelősségre kell vonni a hivatásos állomány tagját, ha a szolgálatteljesítésre vagy a szolgálati viszonyára vonatkozó kötelezettségét vétkesen megszegi. A fegyelmi...Tovább olvasomlegitim fizikai erőszak
Az állami – ezek körében a rendészeti feladatokat ellátó – szervek közhatalmi működésének alapját képezi, hogy a jogi normáknak akár kényszerrel is érvényt szerezhetnek, a jogsértő magatartásra ekként reagálhatnak. A...Tovább olvasomközbiztonság
Rendészeti szempontból a közbiztonság – legegyszerűbben fogalmazva – olyan jogi tárgy, mely a védendő értékek összességét foglalja magába. A rendészet (és különösen a rendőrség) elsődleges feladatai közé tartozik a közbiztonság...Tovább olvasomkockázat
Rendészeti szempontból a veszélyt keltő magatartások egyik csoportját a kockázatvállalások alkotják. A társadalmi lét, de emellett lényegében minden emberi tevékenység egyik alapvető jellemzője, hogy a bűnös veszélyeztető magatartásokhoz képest sokkal...Tovább olvasom
