békekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor az állami intézmények működésképtelenné váltak, és humanitárius okok ezt szükségessé teszik. Az akciók magukba foglalják a hadműveleti terület meghatározását, az erők szétbontakozását, a szemben álló felek közötti ütköző zóna kijelölését és létrehozását, a felek szétválasztását, lefegyverzését, a törvényes rend helyreállításának elősegítését. Mivel az érintett felek (vagy akár az egyik fél) nem egyeznek bele a béke érdekében hozott békésebb diplomáciai, gazdasági, vagy katonai szankciók alkalmazásába, ezek a műveletek kényszerítő jellegűek. Békekikényszerítésre harci tevékenységek végrehajtására is alkalmas jelentős erőfölénnyel bíró, támadó jellegű katonai erőket jelölnek ki.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomháborús térség
A háborús térség fogalma a II. világháború során született, mivel ekkora már kialakultak olyan koalíciók, amelyek területe Európára, az Atlanti-óceánra és Észak-Amerikára egyaránt kiterjedt. A 20. szd. második felétől a...Tovább olvasomkatonai életpályamodell
Ez az életpályamodell teljesítményalapú, kiszámítható előmeneteli rendszert tartalmaz, melynek lényege, hogy a legfelkészültebb, a legjobban teljesítő katonák előtt világos és tervezhető karrier áll a Honvédségben: az előmenetel alapja a teljesítmény,...Tovább olvasombékeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a...Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasomönkéntes haderő
Az önkéntes haderő tagjai nem a törvényben előírt kötelezettség alapján, hanem önként vállalva látják el a katonai szolgálatot. Nem azonos a zsoldossereggel, amelynek jellemzője az adott katonai feladatra vállalt speciális...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasommozgósítás
A) A mozgósítás az a folyamat, amellyel a fegyveres erőt esetleg részeiket a háborúra vagy más különleges jogrendi időszakra való felkészült állapotba helyezik. Ez magába foglalja a személyi állomány, az...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasombefogadó nemzeti támogatás
A befogadó nemzet (pl. Magyarország, valamint a Honvédség és a honvédelemben résztvevő más szervek) által békeidőszakban, válság vagy háború (pl. rendkívüli állapotban, szükségállapotban, megelőző védelmi helyzetben, terrorveszélyhelyzetben, valamint váratlan támadás)...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomönkéntes tartalékos
Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk műveleti (ÖMT) és védelmi (ÖVT) tartalékost. Az ÖMT-s beosztások azok, amelynek békeidőszaki folyamatos vagy tényleges állománnyal való feltöltése nem elsődleges fontosságú, illetve nem biztosított, azonban...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasombékekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor...Tovább olvasomközszolgálati átjárhatóság
A Kormányzati Személyzeti Stratégiának köszönhetően a kormányzati, honvédelmi és rendvédelmi hivatásrendek jogi szabályozásának összehangolt fejlesztése, az életpályák koordinált kialakítása lehetővé teszi az egyes életutak közötti átjárhatóságot, a megszerzett közös tudás...Tovább olvasom
