áldozat
Ha valaki közvetlenül (sértettként) vagy közvetett módon (pl. tanúként vagy családtagon keresztül) kapcsolatba kerül valamilyen bűncselekménnyel, fel kell dolgoznia ennek hatásait. Természetes emberi reakció, ha ilyenkor fizikai vagy lelki problémák jelentkeznek, és anyagi nehézségek is felléphetnek. Az Igazságügyi Hivatal által minden megyében működteteti az Áldozatsegítő Szolgálatát, amely az ilyen helyzetek megoldásában segít az áldozatnak a felmerülő jogi-hivatali és rendőrségi teendők elvégzésében, és az anyagi – lelki trauma nyomán kialakult krízishelyzet elhárításában. Az állam az áldozat számára, szükségleteinek felmérését követően, azokhoz igazodóan szolgáltatást nyújt. Törvény alapján a szolgáltatások az alábbiak:
a) érdekérvényesítés elősegítése, b) azonnali pénzügyi segély, c) áldozati státusz igazolása, d) tanúgondozás, e) védett szálláshely biztosítása.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasomorvosi titoktartási jog
A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátása során közreműködő személyek az ellátása során tudomásukra jutott adatokat csak az arra jogosult személlyel közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék. Továbbá, joga van...Tovább olvasomkonduktív pedagógiai intézmény
A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomesélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel,...Tovább olvasomszociális jog
A szociális jog a társadalombiztosítási jellegű (ideértve a munkanélkülieknek járó ellátásokat is), továbbá a járulékfizetéstől függetlenül létrejövő, jóléti ellátásokra való jogosultságokat keletkeztető jogviszonyok összessége. Utóbbiakon a szociális törvény hatálya alá...Tovább olvasomszegregáció
A szegregáció alapvetően szociológiai fogalom. A hazai szakirodalom leggyakrabban a területi elhelyezkedéssel, lakhatással és az oktatás területén jelentkező –elkülönüléssel/elkülönítéssel kapcsolatban használja. Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül...Tovább olvasomdisszertáció
A doktori értekezés vagy disszertáció a doktorandusz által készített írásmű, alkotás vagy munka, amellyel bizonyítja, hogy a fokozat követelményeihez mért tudományos feladat önálló megoldására képes. Egyes országokban/egyetemeken a „disszertáció” szót...Tovább olvasomhelyettes szülő
Nevelőszülő lehet, aki a 24. életévét betöltötte, nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű, a gondozásába helyezett gyermeknél legalább 18, de legfeljebb 50 évvel idősebb,...Tovább olvasombeteg tájékoztatáshoz való joga
A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra. A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is, a javasolt vizsgálatokról,...Tovább olvasomhajléktalanság
A szociális törvény a hajléktalan emberek esetében kétféle meghatározást ad. Az első – igazgatási típusú – definíció értelmében “…hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye...Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasomtámogató szolgáltatás
A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A...Tovább olvasomközgyógyellátás
A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás, természetbeni ellátás. Az alanyi jogcímen biztosított közgyógyellátás jövedelmi helyzettől és a...Tovább olvasommagatartászavar
Beilleszkedési, tanulási magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas ...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A cselekvőképes beteg az önrendelkezési jog gyakorlása keretében szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. A...Tovább olvasomfelsőoktatási autonómia
A felsőoktatási intézményi autonómia önigazgatást jelent, legfontosabb funkciója az akadémiai szabadság őrzése. Az intézményi autonómia szélsőséges értelmezésben azt jelenti, hogy az intézmények teljesen szabadon dönthetnek, belső életüket teljesen szabadon szabályozhatják....Tovább olvasomdeviancia
A deviancia latin elemekből álló összetett szó, olyan társadalmi normáktól való eltérést jelent, amelyeket egy közösség vagy a társadalom jelentős része elfogad. A mai szóhasználat deviánsnak nevez mindent, ami a...Tovább olvasomrektor
Az egyetem vagy főiskola kinevezett vezetője, a szenátus elnöke, akit Magyarországon az egyetemi szenátus javaslatára az oktatásért felelős miniszter egyetértésével a köztársasági elnök nevez ki. A felsőoktatási intézmény első számú...Tovább olvasomszociális biztonság
A jóléti állam egyik alapvető ismérve, hogy az állampolgároknak joguk van a létbiztonsághoz. Ennek társadalmilag elismert és a köz forrásaiból finanszírozott szintje a jóléti állam típusának függvénye. Ferge Zsuzsa és...Tovább olvasom
