idézés (jog)
Hatósági kötelezés arra nézve, hogy annak, akinek személyes meghallgatása az eljárás során szükséges, meghatározott határnapon vagy határidőn belül a hatóság előtt vagy a hatóság által megjelölt helyen jelenjék meg. Az idézés címzettje lehet a tanú, a szakértő, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, az ügyfél képviselője és a hatósági közvetítő, valamint az ellenérdekű ügyfél, kivételesen maga az ügyfél is. Az idézett személy köteles az idézésnek eleget tenni. Az idézés szólhat személyes megjelenésre, ill. a képviselője részére. Az idézés tartalmazza, hogy kinek, hol, mikor, milyen ügyben és milyen minőségben (tanú, ügyfél stb.) kötelező megjelennie, továbbá figyelmeztetnie kell a címzettet a távolmaradás következményeire is. Az idézés ellen nincs helye önálló jogorvoslatnak. A kérelemre indult eljárásban a kérelmet előterjesztő ügyfél nem idézhető kivéve, ha a hatóság a kérelemre indult eljárást hivatalból folytatja, vagy tárgyalást, közmeghallgatást vagy egyezségi kísérletet tart.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
eljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának...Tovább olvasomjegyzőkönyv
Az eljárási cselekmények dokumentálásának egyik formája. A jegyzőkönyv tartalmazza a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, az eljárási cselekményben érintett személy adatait és, eljárásjogi helyzetét,...Tovább olvasomkereset (jog)
A bírósághoz intézett olyan kérelem, amely polgári, munkaügyi vagy közigazgatási per megindítására irányul, érvényesítendő alanyi jogok védelmében. A per megindításának joga a vitában érdekelt felet illeti meg, aki a kereset...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az Országgyűlés sarkalatos törvényben a végrehajtó hatalom körébe tartozó egyes feladat- és hatáskörök ellátására és gyakorlására önálló szabályozó szerveket hozhat létre. Az önálló szabályozó szerv vezetőjét a miniszterelnök vagy –...Tovább olvasombizalmi szavazás
A miniszterelnök bizalmi szavazást indítványozhat. Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, ha a bizalmi szavazáson az országgyűlési képviselők több mint a fele nem támogatja a miniszterelnököt. A miniszterelnök...Tovább olvasomtársulási megállapodás
Az önkormányzati társulást a helyi önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre. A társulási megállapodás tartalmazza: a társulás nevét, székhelyét, a társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét, a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát,...Tovább olvasomhatósági eljárás alapelvei
Olyan általános tételek, iránymutatások leíró és/vagy előíró szabályok, amelyeknek az eljárás minden szakaszában érvényesülnek. Kiindulópontul szolgál a jogi érvelés és döntéshozatal számára, a jogértelmezésben és a joghézag kitöltésében. A Ket.-ben...Tovább olvasomtörvényjavaslat
Az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogszabály megalkotása iránti javaslat, amely tartalmazza a törvény javasolt címet, a normaszöveget és az indokolást. Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely...Tovább olvasomzárt képviselő-testületi ülés
A képviselő-testület zárt ülésének három altípusa különböztethető meg. Kötelező a zárt ülés: önkormányzati hatósági, összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén. Az érintett kérésére...Tovább olvasomhatósági jegyzőkönyv
Az eljárási cselekmények dokumentálásának egyik formája. A jegyzőkönyv tartalmazza a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, az eljárási cselekményben érintett személy adatait és, eljárásjogi helyzetét,...Tovább olvasompénzfizetési kötelezettség végrehajtása
A közigazgatási végrehajtás során a pénzfizetési kötelezettség végrehajtására elsősorban a biztosítási intézkedés során lefoglalt, pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt összeget kell végrehajtás alá vonni. Ha ez az összeg a követelést nem vagy...Tovább olvasomidézés (jog)
Hatósági kötelezés arra nézve, hogy annak, akinek személyes meghallgatása az eljárás során szükséges, meghatározott határnapon vagy határidőn belül a hatóság előtt vagy a hatóság által megjelölt helyen jelenjék meg. Az...Tovább olvasomintézményi társulás
Két vagy több érdekelt önkormányzat képviselő-testületének írásbeli megállapodása közfeladat ellátása érdekében intézmény, közintézet közös alapításáról, működtetéséről, fenntartásáról, fejlesztéséről. A gazdálkodáshoz és intézményekhez kapcsolódó gyakoribb társulások: beruházást szervező társulás, közös beruházás...Tovább olvasomügyvezető miniszter
A miniszter a miniszterelnök megbízatásának megszűnésétől az új miniszter kinevezéséig vagy az új Kormány más tagjának a miniszteri feladatok ideiglenes ellátásával való megbízásáig ügyvezető miniszterként gyakorolja hatáskörét, rendeletet azonban csak...Tovább olvasomegyezség
A közigazgatási eljárásban, ha a lefolytatott egyezségi kísérlet eredményre vezet, a hatóság határozatba foglalja és jóváhagyja az egyezséget, feltéve, hogy az megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket,...Tovább olvasomdiszpozitív szabály
A diszpozitív jellegű szabályok esetén el lehet térni a jogszabály rendelkező részében foglaltaktól. A diszpozitív szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a jogalanyok – konszenzussal – attól eltérő rendelkezésben nem állapodnak...Tovább olvasomhatározat
A hatóságnak az ügy érdemében, meghatározott alakban hozott döntése. Az a konkrét egyedi közigazgatási hatósági (közhatalmi) aktus, amelynek kibocsátásával az eljárási feltételek alapján, az arra jogosult hatóság, a hatósági ügy...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomváros
A települési önkormányzat egyik típusa. A városi önkormányzat – törvényben meghatározottak szerint – olyan közszolgáltatásokat lát el, melyeket saját területén és vonzáskörzetében gazdaságosan, hatékonyan és a szakmai szabályok előírásainak megfelelően...Tovább olvasomhatósági döntési jogerő
Az eljárásjog-tudomány különbséget tesz az ún. alaki és anyagi jogerő között, az előbbin a döntés megtámadhatatlanságát, az utóbbin pedig a döntés megváltoztathatatlanságát értve. A közigazgatási jogban a közigazgatási határozatok rendesen...Tovább olvasom
