időbélyegző
Időbélyeg egy elektronikus dokumentumhoz hozzárendelt vagy azzal logikailag összekapcsolt adat, amely segítségével igazolható, hogy a dokumentum változatlan az időbélyeg elhelyezésének időpontjában létező állapothoz képest. Egy időbélyeg jellemzően az aláírói dokumentum lenyomatát és az időbélyegzés szolgáltató hiteles és pontos órája szerinti időpontot tartalmazza, amelyeket együttesen az Időbélyegzés szolgáltató aláírt, ezáltal biztosítva ezek összetartozását. Ennek révén később és harmadik fél előtt is bizonyítható, hogy a dokumentum az adott formában az adott időpontban létezett. Időbélyeg kibocsátására jellemzően elektronikus aláírás/bélyegző készítése során kerül sor (az időbélyeget pedig csatolva a létrehozott elektronikus aláíráshoz/bélyegzőhöz), de adott rendszerek bizonyos állományok adott időben való létezésének későbbi bizonyítása érdekében (pl. naplózás) is kérhetnek időbélyeget az adott állományokra, anélkül, hogy azokra elektronikus aláírás/bélyegző kerülne.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
biztonsági szint
Biztonsági szint: a szervezet felkészültsége az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott biztonsági feladatok kezelésére. A szervezetek biztonsági szintje a rendszerek biztonsági osztályozásához hasonlóan öt fokozatú skálán értelmezett....Tovább olvasomtudástár
A tudástár (tudásbázis) a tudásanyagok gyűjteménye (adatbázisa). A tudástár szűkebb értelemben egy fogalomtár (lexikon, szótár), de tágabb értelemben egy adott területhez, témához kapcsolódó összes információ (fogalmak, ismertetők, GYIK, sablonok és...Tovább olvasomlétfontosságú rendszerelemek
A nemzet érdekében kiemelten fontos – napjaink információs társadalmát érő fenyegetések miatt – a nemzeti vagyon részét képező nemzeti elektronikus adatvagyon, valamint az ezt kezelő információs rendszerek, illetve a létfontosságú...Tovább olvasomminősített adat
A közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat megismerhetőségét korlátozza, ha az a 2009. évi CLV. törvény szerint minősített adat. Nemzeti minősített adat, amelyről a minősítő a minősítési eljárás során megállapította, hogy...Tovább olvasominfrastruktúra szolgáltatás
Infrastruktúra szolgáltatás (IaaS: Infrastructure as a Service): a kiszolgálói hardvert (virtuális szervereket, tárhelyet, hálózati kapcsolatot, számítási kapacitást) és alap – rendszer – szoftvereket szolgáltat. Az ügyfél ezekre az alapvető informatikai...Tovább olvasomkormányzati elektronikus aláírás ellenőrzés
Az állam kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatást biztosít a hatóságok számára. A Kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás keretében a szolgáltató ellenőrzi az elektronikus dokumentumon elhelyezett elektronikus aláírás, elektronikus bélyegző érvényességét,...Tovább olvasomrendszerprogram
A rendszerszoftver a számítógép zavartalan működését biztosítja, felügyeli és vezérli a számítógépet és valamennyi program futását. Rendszerprogramok nélkül nem lehetne a számítógépbe adatokat bevinni, tárolni, feldolgozást vezérelni, és adatokat megjeleníteni....Tovább olvasomprotokoll (informatika)
A hálózat gépeinek az együttműködése megkívánja a kommunikáció egységesítését, szabványosítását, amit a protokollok biztosítanak. Az informatikában a protokoll egy egyezmény, vagy szabvány, amely leírja, hogy a hálózat résztvevői miképp tudnak...Tovább olvasominformációtechnológia
Az információtechnológia (IT ) az információ gyűjtésére, tárolására, feldolgozására és továbbítására szolgáló technológiák összefoglaló elnevezése. Az IT kiterjed az információ teljes feldolgozási folyamatára (az információ kinyerésére, keresésére, feldolgozására, megjelenítésére és...Tovább olvasomhibrid szolgáltatás
Az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása hibrid szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató (Magyar Posta Zrt.) a 451/2016. Korm. rendeletben meghatározott rögzített módon, meghatározott formai és tartalmi elemek megjelenítésével...Tovább olvasomelektronikus ügyintézés
Az elektronikus ügyintézés mint fogalom komplex folyamatot takar. Elektronikus ügyintézés azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító...Tovább olvasomazonosító kód
Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja. Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani...Tovább olvasomtársadalombiztosítási azonosító jel
Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ szám). Felépítése: az 1-8. számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám,...Tovább olvasomdigitalizálás
A digitalizálás olyan eljárás, amely az analóg felépítésű információt számítástechnikai eszközök számára feldolgozható, digitális információvá alakítja át. A digitalizálás során az eredeti dokumentumról (szöveg, számadatsor, kép, hang, videó stb.) számítógép...Tovább olvasomKEÜSZ
Az e-ügyintézési törvény nevesíti a központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat (KEÜSZ), amelyeket kiemelt szerepük miatt a Kormány központilag, kijelölt szolgáltató útján és ingyenesen nyújt. KEÜSZ-ök: az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása, iratérvényességi...Tovább olvasomnyílt szoftver
Egy szoftver (licenc) akkor nyílt forrású, ha megfelel a következő feltételeknek: szabadon terjeszthető, a forráskód elérhető, engedélyezett a származtatott művek létrehozása, a szerző forráskódjának a sértetlensége biztosított, nincs megkülönböztetés személyek,...Tovább olvasomextranet
Az extranet olyan belső (magán) számítógép-hálózat, amely internetprotokollok segítségével korlátozott hozzáférést biztosít külső környezetben is az extranet felhasználói számára (azonosítás alapján) az információk eléréséhez. Az extranet webalapú technológiákra alapozva összekapcsolja...Tovább olvasomügyfélkapu azonosítás
Az ügyfélkapu egyike a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatásoknak. A teljeskörű azonosítási szolgáltatásként funkcionáló Ügyfélkapu jelenleg a legnépszerűbb Magyarországon, a felhasználók száma meghaladja a 2,5 milliót. A szolgáltatás...Tovább olvasomdigitális gazdaság
Digitális gazdaság egyrészt a szűkebben értelmezett IKT szektor, másrészt az általa biztosított elektronikus (kereskedelmi, banki stb.) szolgáltatásokat igénybe vevő vállalkozások külső és belső informatikai rendszereinek fejlesztése, illetve az IKT-fejlesztésekre és...Tovább olvasomtanúsítvány
Tanúsítvány az elektronikus aláírás tanúsítvány, az elektronikus bélyegző tanúsítvány és a weboldal-hitelesítő tanúsítvány, valamint mindazon, a bizalmi szolgáltatás keretében a szolgáltató által kibocsátott elektronikus igazolás, amely tartalmazza a tanúsítványra vonatkozó...Tovább olvasom
