invázió
Inváziónak nevezik a társadalomtudományban, illetve az urbanisztikában azt a jelenséget, amikor a korábbi népességtől eltérő népesség társadalmi réteg vagy etnikai csoport tagjai kezdenek tömegesen beköltözni a településbe vagy városrészbe. Az új lakók tömeges beköltözése gyakran a régi lakosság kiáramlásával jár, vagyis az invázió kísérőjelensége a filtráció. Abban az esetben, amikor az invázió miatt a településrész gazdasági tevékenységeinek összetétele is megváltozik, kicserélődik, szukcesszióról beszélünk.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 203—204. o.
Szerző:
Relációk
társadalmi interakció
Az egyének közötti társadalmi érintkezés és kölcsönhatás bármely formája. Az interakció minden társas kapcsolat nélkülözhetetlen feltétele, olyan folyamat, amelyet közösen egyeztetett jelentések szabályoznak a résztvevők mindenkori szükségleteinek megfelelően. E jelentések...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasometnikai kisebbségek
Etnikai kisebségi csoportnak tekintjük az olyan közösséget, amelynek tagjai egy olyan közös kulturális identitástudattal rendelkeznek, amely megkülönbözteti, elkülöníti őket a körülöttük élő más csoportoktól. Az etnikai kisebbségekkel szembeni előítélet és...Tovább olvasomslum
Az angol slum kifejezést használja a magyar szakirodalom is a városok, elsősorban nagyvárosok fizikailag leromlott állapotú és szegények által lakott városrészeinek megnevezésére. A magyar „nyomornegyed” kifejezés a slum kifejezésnél valamivel...Tovább olvasomjóléti állam
Azoknak a jóléti programoknak a komplex rendszere, amelyeken keresztül az állam a polgárainak jólétéről gondoskodik. A jóléti államok a második világháború után fejlődtek ki Nyugat-Európában. Esping-Andersen az államok jóléti szerepvállalásának...Tovább olvasomkiterjesztett család
Olyan, a hagyományos társadalmakra jellemző családi csoport, amelyben a rokonok több mint két nemzedéke él együtt közös háztartásban vagy egymáshoz nagyon közeli helyen. Ide tartozik a külön családmagot nem alkotó...Tovább olvasomszegénység
Egy társadalmon belül azokat nevezzük szegénynek, akiknek jövedelme és bevétele a szegénységi küszöbnél alacsonyabb. A szegénységi küszöb lehet egy valamilyen módszerrel meghatározott létminimum. A szegénységi küszöböt meghatározhatjuk az adott társadalomban...Tovább olvasompatriarchátus
A férfiak uralma a nők felett. A legtöbb társadalomban a nemi viszonyokat még mindig a patriarchális hatalom határozza meg. A társadalmi berendezkedés az egyéni szinttől kezdve az intézményi szintig a...Tovább olvasomúj társadalmi mozgalmak
Olyan társadalmi mozgalmak csoportja, amelyek az 1960-as évek óta alakultak ki a nyugati társadalmakban, válaszul az emberi civilizációban jelentkező kockázatokra. Az ide tartozó mozgalmak – például a feminizmus, a környezetvédelem,...Tovább olvasomnormák
Viselkedési szabályok, amelyek tükrözik vagy megtestesítik egy kultúra értékeit azáltal, hogy a társadalom tagjai számára előírják, hogy bizonyos helyzetekben hogyan kell, vagy hogyan tilos viselkedni. Sokféle norma érvényesülhet egymás mellett:...Tovább olvasommodernizáció
Sokdimenzíós fogalom, jelenti többek között az iparosodást, majd a szolgáltatások növekedését, a városiasodást, az iskolai végzettség emelkedését, a demográfiai viselkedés megváltozását (a gyermekszám tervezését), az emberi viselkedés motívumainak és normáinak,...Tovább olvasompróbafelvétel
A társadalomtudományi kutatások egyik lépése, az azok során alkalmazott előkészítő módszer. A legtöbb felmérést próbafelvétel előzi meg, amellyel feltárhatják a tervezés során előre nem látott problémákat. A próbafelvétel olyan előzetes...Tovább olvasomházassági mobilitás
A házassági mobilitás a társadalmi mobilitás egyik típusa, tulajdonképpen annak csatornája. Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, a társadalmi hierarchiában történő...Tovább olvasomperifériális országok
Wallerstein világrendszer elméletében azok az országok, amelyek marginális szerepet játszanak a világgazdaságban, és így gazdasági kapcsolataikban a központi vagy magországoktól függenek. A perifériális országok az alacsony jövedelmű, főleg mezőgazdasági országok,...Tovább olvasomcsalád
A társadalmak alapegysége. Olyan együtt élő kiscsoport, amelynek tagjait házassági vagy leszármazási, más szóval vérségi (esetleg örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A család felnőtt tagjai felelősek a következő generáció felneveléséért. Bár...Tovább olvasomtársadalmi kirekesztés
A társadalmi kirekesztettség azokat az akadályokat jelöli, amelyek révén az egyének vagy csoportok el vannak vágva attól, hogy a szélesebb társadalomban teljes értékűen vehessenek részt a gazdasági, szociális és politikai...Tovább olvasoméletmód
A mindennapi tevékenységek rendszere, vagyis hogy a társadalom tagjai mindennapi életük során milyen tevékenységeket végeznek. E tevékenységekre átlagosan mennyi időt fordítanak, hol végzik ezeket a tevékenységeket (otthon, munkahelyen stb.), kik...Tovább olvasomneolokális lakóhelyválasztás
Neolokális lakóhelyválasztásról akkor besélhetünk amikor új háztartás kialakítására kerül sor, például a gyermek gazdaságilag aktívvá, keresővé válik, és családjától külön, saját lakóhelyre költözik, vagy a házaspár mindkettőjük családjától külön, saját...Tovább olvasomvárosökológia
A városi élet tanulmányozásának egyik irányzata, amely a biológiai minták alapján a növények és organizmusok fizikai környezethez való alkalmazkodásának analógiájára épít. Az ökológiai elmélet képviselői szerint a városokon belüli különféle...Tovább olvasomkisebbségi csoport
Bár statisztikai értelemben sokféle kisebbségről beszélhetünk (így a 180 centiméternél magasabb köztisztviselők csoportjáról is), mégis a társadalomtudomány egy adott társadalom azon csoportját tekinti kisebbségnek, akik valamely sajátos fizikai vagy kulturális...Tovább olvasom
