atyai hatalom
Azon jogok és kötezettségek összessége, melyek az apát a törvényes, kiskorú gyermeke felett ennek személye és vagyona érdekében illetik. A római jog ezzel szemben az atyai hatalmat kizárólag jogként kezeli. A régi magyar szabályozásban a gyámi törvény (1877. évi XX. törvénycikk) rögzítette az atyai hatalom etikai tartalmát és az ebből folyó jogi kötelezettségeket. Az atyai hatalom a törvényes, törvényesített és az örökbefogadott gyermekekre terjed ki. Az atyai hatalom a törvényes gyermek felett a születéssel, a törvényesítettek felett az utólagos házassággal vagy uralkodói aktussal, az örökbefogadottak felett az örökbefogadással veszi kezdetét. Az atyai hatalom tartalma többek között: gyermekét bárkitől, aki jogtalanul visszatartja, a gyámhatóság útján követelheti, gyermekét képviselheti, a gyermek házasságához a beleegyezése szükséges, a gyermek részére gyámot nevezhet, a gyermeket engedelmességre szoríthatja, neveltetéséről köteles gondoskodni, a gyermek vagyonát számadás nélkül kezelheti.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Ideiglenes Nemzetgyűlés
A szovjet megszálló hatóságok utasítására került sor először az úgynevezett Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőinek a megválasztására. 1944. december 21-től 1945 novemberéig az egykamarás, a szovjet csapatok által elfoglalt Kelet-Magyarországon 1944. december...Tovább olvasomhorka
A harka vagy horka, esetleg karha (Bíborbanszületett Konstantinnál karkhasz) az államalapítás előtt a magyar törzsszövetség harmadik legmagasabb méltósága volt a nagyfejedelem és a gyula után. A szakrális nagyfejedelmi hatalmat a...Tovább olvasomhiteles hely
Latinul loca credibilia. A bírósági szervezetet a 13. század óta kiegészítő, sajátosan magyar közhitelességi szervezet. A hiteles hely egyházi intézmény, melynek tekintélye, hitelességre számot tartó pecsétje, s az oklevél kiállításához...Tovább olvasomalispán
Az alispán a főispán helyettese, tisztsége a várispán helyettesének, az udvarbírónak a tisztségéből alakult ki. Az alispán a főispán általános helyettese (a sedrián is), a vármegyei hivatalos ügyintézés feje, az...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasomhitbér
A hitbér az egyik legrégebbi magyar intézmény, melyet a férj adott feleségének házastársi kötelességeinek ellentételezéseként. Összege a férj rendi állásához igazodott. A hitbér (dos) a nő részére rendelt vagyon volt,...Tovább olvasomnővétel
A régi magyar jog szerint házasság nővétel útján köttetett, azaz a férfi a nőt a családatyai hatalom birtokosától megvásárolta. A nővétel módjáról Gardízí perzsa történetíró tudósításában találunk adalékokat. A családi...Tovább olvasomPraxis Criminalis
Az 1687. évi országgyűlésen I. Lipót javaslatára felmerült a büntetőjog önálló rendezésének gondolata, azt azonban a rendek a bizottságokban történő tárgyalás miatt élesen ellenezték, így a kodifikáció elmaradt. Kollonics Lipót...Tovább olvasomfikciós teória
A jogi személy fogalmának első meghatározása és osztályozásuk személyösszességekre és vagyonösszességekre a kánonjogászok érdeme volt. Kedvezett ezen elmélet kidolgozásának a korabeli gazdasági–politikai helyzet, amikor egyrészről szükség volt az egyházi vagyon...Tovább olvasomablegatus
Ferdinánd országgyűlési meghívóleveleiben már nem az egész nemességet szólítja meg, csak azt kéri a vármegyétől, hogy követeket küldjön a nemesek személyes megjelenése helyett. Ez a követ (ablegatus) már nem egyszerűen...Tovább olvasommezőváros
A mezővárosok királyi, főpapi (Vác, Várad, Nyitra, Veszprém) vagy nemes nagybirtokos (Kecskemét, Nyíregyháza, Nagykőrös, Pápa) földesúri hatalma alatt álló korlátozott szabadsággal, kiváltságokkal felruházott városok voltak. A királyi városok közvetlenül a...Tovább olvasomelismert vallás
A törvény a vallásfelekezetek egymáshoz való viszonyáról intézkedve két nagy kategóriát állított fel: a bevett és az elismert vallásfelekezetet. A bevett vallások rendszerén kívül került elismert vallások, így a baptista...Tovább olvasomfőbenjáró büntetés
A halállal, főszabály szerint fővesztéssel, akasztással járó (crimen capitalia) bűncselekmények a főbenjáró bűncselekmények. A főbenjáró ítélet (sententia capitalis, fő-vagy jószágvesztés) lényege a vagylagosság volt. E körbe tartoztak azok a bűncselekmények,...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasombeszolgáltatási kötelezettség
A II. világháború után a mezőgazdaságban gyakorlatilag két szabályozó eszközt alkalmaztak: a kötelező beszolgáltatást és a vetéstervek rendszerét. Ezeket az előírásokat is a helyi, megyei, illetve községi hatóságok ellenőrizték. Az...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasomcsendőrség
A csendőrség feladata általában a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot megóvni, a békét és a közrendet fenntartani, a büntetőtörvények és -rendeletek megszegését feltárni, a megzavart rendet és békét helyreállítani,...Tovább olvasomáprilisi törvények
Az 1847–1848-as utolsó rendi országgyűlés az évszázadok alatt kialakult jogszabályok alapján korszakalkotó törvényeket alkotott, amelyeket a király 1848. április 11-én szentesített, ezért nevezzük azokat áprilisi törvényeknek. Főbb törvénycikkek: II: nádor...Tovább olvasomházi fegyelmi jog
Az a jog, amelyet a család és a háztartás rendje érdekében az apa és az anya vagy a gyám a szülői vagy gyámi hatalaom alatt álló gyermek felett gyakorol. Hogy...Tovább olvasomképviselőház
1848 óta az országgyűlés két kamaráját főrendiháznak és képviselőháznak nevezik. A képviselőház 415 képviselőből állt. A 1848. évi IV. tc. alapján mindkét tábla saját maga állapítja meg saját rendszabályait (a...Tovább olvasom
