diéta
Latin szó, gyűlést, különösen országgyűlést jelent. A posztklasszikus latin nyelvben egy napi távolság értelmében használt dieta szó a középkor első felében germán nyelvi analógia hatására felvette a gyűlés, országgyűlés értelmet, a szokás vagy a törvény által meghatározott napon történő gyülekezést jelentve (ma is ilyen értelemben használatos Németországban a Bundestag szó). Magyarországi szövegekben a dieta a középkor végén jelenik meg gyűlés értelemben. Különböző körökre vonatkoztatva különböző gyűléseket jelölt. Országgyűlés értelemben Mátyás törvényei használták először (1478, 1481, 1486). A közbeszéd és a hivatalos nyelv is egyaránt egészen 1848-ig egyszerűen diétának mondta az országgyűlést. Ezen felül a vegyesházbeli királyok dieta névvel jelölték a tágabb királyi tanács, az egyházi és világi főurak gyülekezetét. Ugyancsak diétának neveztek egyéb határozatlan jellegű és összetételű politikai célú összejöveteleket és tanácskozásokat (pl.: II. Ulászló egyik oklevelében).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
diarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasomerdélyi vajda
Erdélyben a vajda a király által átruházott, személyes hatalmát helyettesítő hatás- és jogkörben királyi kormányzati, törvénykező (bírói), valamint hadügyi feladatokat látott el. A 12. századtól nevezik vajdának az Erdélyi Fejedelemség...Tovább olvasomabszolút monarchia
Az abszolút monarchia legfőbb jellemzője a bürokrácia és a hadsereg fejlesztése, az államigazgatás centralizációja, valamint a korábbiakhoz képest hatalmas méretű hivatali apparátus kialakítása, amely szakképzett, fizetett az uralkodótól függő, gyakran...Tovább olvasomOktóberi Diploma
Az Októberi Diploma (tudatosan mellőzték a gyűlöletessé vált pátens szót) mint „állandó és visszavonhatatlan alaptörvény” mérsékelte az abszolutisztikus berendezkedést, és Magyarországon viszszaállította az 1848 előtti intézményeket: a Kancelláriát és a...Tovább olvasomfelelős kormány
A parlamentáris monarchiában a választott törvényhozásnak felelős kormányzat gyakorolja a hatalmat. A végrehajtó hatalmat a király nevében a független felelős kormány gyakorolja. Az uralkodó az államot kifejező elsődlegesen vagy kizárólag...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomFüggetlenségi Nyilatkozat
Magyarország hosszú ideig monarchia volt, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, és április 14-én kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Az ország önállóságáért küzdő erők végül is az állam...Tovább olvasompatrimoniális monarchia
A patrimoniális állam fogalmának megteremtője, Carl Ludwig von Haller (1764– 1854) német történész szerint a kora középkori királyi hatalom jórészt „magánjogi természetű és az állam földje felett való tulajdonon alapszik”....Tovább olvasomnemzetség
A nagycsaládok nemzetségekbe („ágakba”) szerveződtek. E nemzetségek a rokonok azon csoportjai voltak, amelyek már nem tartották fönn a közös lakóhelyet, az együttes gazdálkodást és vezetést, de a vérségi összetartozást tudatosan...Tovább olvasomellenállási jog
Latinul ius resistendi. Az 1222. évi Aranybulla 31. cikkében a nemesség számára teremtett alkotmánybiztosíték, melynek értelmében a nemesség büntetlenül ellenállhatott a király, illetve kormánya következő intézkedéseinek, illetve mulasztásainak: ha a...Tovább olvasomHármaskönyv
A király Werbőczy Istvánt bízta meg a jogszabályok összegyűjtésével, aki a megyék és a különböző bíróságok anyagának átvizsgálása révén óriási anyagot gyűjtött össze. Feladata ugyan nem kodifikáció vagyis egy új...Tovább olvasomteljeskorúság
A Hármaskönyv szerint a természetes személy cselekvőképességét kor, nem és elmeállapot határozhatta meg, illetve korlátozhatta. Kor szerint a magyar jog férfiaknál a 24. évet tekintette a teljeskorúság kezdetének, ezen belül...Tovább olvasomNemzeti Számonkérő Szék
A nemzetvezetői munkatörzset a nemzetvezető helyettese, a munkarendvezető irányította. A munkatörzs keretében nemzetpolitikai irodák alakultak, melyek átvették a minisztériumok jogkörének jelentős részét. Az irodák leghírhedtebbike az Országos Számonkérő Iroda (más...Tovább olvasomjavító-nevelő munka
A szabadságelvonással nem járó javító-nevelő munka olyan intézkedésként került bevezetésre, amely kizárólag az elkövető javítására és nevelésére irányul. Javító-nevelő munka kiszabása akkor volt célszerű, ha valószínűnek látszott, hogy a büntetés...Tovább olvasomúriszék
A földesúri bíráskodás eredete a familiáris, a ház népe feletti bíráskodás volt, majd a földesúrral kölcsönös dologi kötelezettségben élők a királybírák helyett a földesúrhoz fordultak, aki tisztjeivel, valamint a falvakból...Tovább olvasomkegyelmezési jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogai közé tartozott a kegyelmezési jog. Az uralkodó kegyelmezési jogköre alapján egyének vagy személyek meghatározott csoportjának (közkegyelem, amnesztia) javára, a király eljárási vagy végrehajtási kegyelmet gyakorolhat....Tovább olvasomsajtóvétség
Sajtóvétség az, ha valaki valamilyen bűntett avagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhívást tesz sajtó útján, a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből és a tisztességes erkölcsökből csúfot űz, a magyar...Tovább olvasomkihágás
Az 1829. évi javaslat legfőbb újdonsága a kihágások önálló részben történt megfogalmazása, mely a magyar joghistóriában itt fordul először elő. Kihágásnak tekintettek a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem esett...Tovább olvasomkirályi vármegye
A királyi vármegye (comitatus, provincia, parochia) a patrimoniális királyság időszakában a középfokú területi igazgatás legfontosabb hazai szerve, az uralkodói hatalom lokalizálásának legfontosabb eszköze volt. Kialakulása Magyarország történetének arra a periódusára...Tovább olvasom
