digitális kompetencia
A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során (a tudás alapú társadalom egyik kulcskompetenciája). Az IKT alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten a multimédiás technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét foglalják magukban. Cél a lakosság, a mikro- kis- és közepes vállalkozások, illetve a közigazgatásban dolgozók digitális kompetenciáinak fejlesztése, az elsődleges (digitális írástudatlanság) és másodlagos (alacsony szintű használat) digitális megosztottság mérséklése, a mikro- és kisvállalkozások és a közigazgatásban dolgozók képessé tétele az IKT rendszerek bevezetése által előálló üzleti lehetőségek felismerésére és kihasználására, illetve a tartósan leszakadók részesítése a digitális ökoszisztéma előnyeiből (e-befogadás).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
mobil alkalmazás
A mobil (vagy okostelefon) alkalmazások mobil eszközökön (táblagépeken, okostelefonokon) futó számítógépes programok. A mobil eszközökön előtelepítve rendelkezésre áll néhány alkalmazás, de a további alkalmazások a “piactérről” szerezhetők be, internetről tölthetők...Tovább olvasominformáció
Információ bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti. Az információ...Tovább olvasomelektronikus dokumentum
Az eIDAS rendelet szerint: elektronikus dokumentum az elektronikus formában, különösen szöveg, hang-, képi vagy audiovizuális felvétel formájában tárolt bármilyen tartalom. Az elektronikus iratkezelési rendszerekre vonatkozó európai követelmény modell, a MoReq...Tovább olvasominformációs önrendelkezési jog
Az információs jogokat az információs önrendelkezési jog (személyes adatok védelméhez való jog, adatvédelmi jog) és az információszabadság (közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jogok ) egysége alkotja. Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga...Tovább olvasomügyfél
Ügyfél az elektronikus ügyintézést biztosító szerv feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben ügyfélként, félként vagy az eljárás alanyaként, az eljárás egyéb résztvevőjeként, a szolgáltatás igénybe vevőjeként vagy ezek képviselőjeként részt vevő...Tovább olvasomjelszó
A jelszó (kód, password, PIN kód) a tudásalapú azonosításhoz, hitelesítéshez használható jelsorozat, általában felhasználónév-jelszó azonosítások részeként. A hitelesség csak addig biztosítható, amíg a jelszó titokban marad. A jelszavak megszerzésével (feltörésével)...Tovább olvasominformatikai felhő
A számítási felhő egy informatikai modell, melyben általános és kényelmes hálózati hozzáférést kapunk testre szabható, megosztott számítógépes erőforráskészletekhez (pl. hálózat, szerver, tárhely, alkalmazások, szolgáltatások). Az erőforrások foglalása gyors, egyszerű, és...Tovább olvasomadatkezelés
Adatkezelés az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen a gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy...Tovább olvasomiratérvényességi nyilvántartás
Az iratérvényességi nyilvántartás (IÉNY) szolgáltatás (KEÜSZ) az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által készített elektronikus dokumentumok, illetve az elektronikus dokumentumokról készített papíralapú hiteles másolatok tartalmának és hitelességének ellenőrzését biztosító nyilvántartás, amely...Tovább olvasomkriptográfiai kulcs
A kriptográfiai kulcs olyan kriptográfiai transzformációt vezérlő egyedi jelsorozat, amelynek ismerete a kriptográfiai transzformáció elvégzéséhez, különösen az elektronikus aláírás vagy bélyegző előállításához vagy ellenőrzéséhez szükséges. Az e-aláírás szolgáltatás igénylésekor (pl....Tovább olvasomtudástár
A tudástár (tudásbázis) a tudásanyagok gyűjteménye (adatbázisa). A tudástár szűkebb értelemben egy fogalomtár (lexikon, szótár), de tágabb értelemben egy adott területhez, témához kapcsolódó összes információ (fogalmak, ismertetők, GYIK, sablonok és...Tovább olvasomközadat
Közadat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat. Az Infotv. előírja a közadatok elektronikus közzététel kötelezettségét. A közfeladatokat ellátó szervek számára...Tovább olvasomadatvédelem (informatika)
Az adatvédelem informatikai értelemben az összegyűjtött adatvagyon sérthetetlensége, integritása, használhatósága és bizalmasságát lehetővé tevő technológiák és szervezési módszerek összessége. Jogi értelemben a személyes adatok gyűjtésének, feldolgozásának és felhasználásának korlátozásával, az...Tovább olvasomkülönleges adat
A személyes adatoknak azt a csoportját, amelyek kezelése többletgaranciákhoz van kötve, különleges, vagy szenzitív adatoknak nevezzük. Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a...Tovább olvasomlevelező rendszer
A levelezéshez levelező programra van szükség, amely lehet telepítve a saját számítógépünkre, vagy lehet weben elérhető (webmail). A levelező rendszerek alapfunkciói: levélírás, levelek küldése, a beérkezett levelek fogadása és megtekintése,...Tovább olvasomközponti rendszer
A központi rendszer (KR) az elektronikus közszolgáltatások nyújtását, illetve igénybevételét támogató központi infokommunikációs rendszerek együttese. A KR az igénybevevői számára biztosítja személyes ügyintézési felület kialakításának lehetőségét, az ügyintézéshez szükséges feltételeket,...Tovább olvasomsértetlenség
Sértetlenség az adat tulajdonsága, amely arra vonatkozik, hogy az adat tartalma és tulajdonságai az elvárttal megegyeznek, ideértve a bizonyosságot abban, hogy az az elvárt forrásból származik (hitelesség) és a származás...Tovább olvasombiztonsági szint
Biztonsági szint: a szervezet felkészültsége az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott biztonsági feladatok kezelésére. A szervezetek biztonsági szintje a rendszerek biztonsági osztályozásához hasonlóan öt fokozatú skálán értelmezett....Tovább olvasomközponti érkeztetési ügynök
A központi érkeztetési ügynök (KÉÜ) szolgáltatás (KEÜSZ) jogszabályi előírás vagy közfeladatot ellátó szervvel történő megállapodás alapján a közfeladatot ellátó szerv számára ellátja a szerv részére elektronikus úton érkezett küldemények átvételével,...Tovább olvasomelektronikus fizetés
Az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) közigazgatási elektronikus ügyintézéshez illeszkedő elektronikus fizetési és a közigazgatási hagyományos ügyintézéshez kapcsolódó elektronikus fizetési szolgáltatást (KEÜSZ) nyújt úgy, hogy lehetővé teszi az egy...Tovább olvasom
