hibrid szolgáltatás
Az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása hibrid szolgáltatás (KEÜSZ) keretében a szolgáltató (Magyar Posta Zrt.) a 451/2016. Korm. rendeletben meghatározott rögzített módon, meghatározott formai és tartalmi elemek megjelenítésével hiteles papír dokumentummá alakítja az elektronikus iratot. Az elektronikus irat ellenőrzött keretek között eljut a szolgáltatóhoz, aki azt átalakítja hiteles papír alapú irattá, majd az átalakított iratokat visszajuttatja a megrendelőnek, vagy eljuttatja a hagyományos küldeményforgalmi rendszerbe (postázza). A papíralapú másolat úgy is elkészíthető, hogy a szolgáltató a teljes, hitelesített elektronikus dokumentumot elhelyezi a papíralapú másolaton, az adatok elektronikus leolvashatóságát biztosító kód formájában. Az elektronikus iratról az elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása szolgáltatás szabályai szerint a szolgáltató által készített okirat bizonyító ereje megegyezik az eredeti okiratéval.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzés
Az állam kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatást biztosít a hatóságok számára. A Kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás keretében a szolgáltató ellenőrzi az elektronikus dokumentumon elhelyezett elektronikus aláírás, elektronikus bélyegző érvényességét,...Tovább olvasometalon nyilvántartás
Etalon nyilvántartás az adatszolgáltatást csak más nyilvántartások részére nyújtó nyilvántartás, amelybe az elsődleges adat az adatközlésre kötelezett szerv (adatforrás szerv) értesítése alapján első alkalommal kerül nyilvántartásba vételre. Jelenleg jogszabály egy...Tovább olvasomtáblázatkezelő
A közigazgatásban felhalmozódó nagy mennyiségű adat elemzésére, kimutatások, statisztikák készítésére táblázatkezelő program használható. A táblázat celláiba adatokat rögzítve, képletek és függvények (matematikai, statisztikai, logika, pénzügyi, kereső stb.) alapján azokból származtatott...Tovább olvasomszemélyi azonosító
A személyi azonosítót a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (Nytv.) hatálya alá tartozó polgárok azonosítására a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi...Tovább olvasomiratáthelyezési szolgáltatás
Az iratkezelő rendszerek közötti iratáthelyezés (BIÁSz) szolgáltatás (KEÜSZ) célja, hogy ellássa az iratkezelő rendszerek közötti elektronikus, biztonságos iratáthelyezést, melyen keresztül az iratképző szervek (közfeladatot ellátó szervek) hivatalos ügyeiket elektronikus formában...Tovább olvasomüzenet
A kommunikációs folyamatnak három nélkülözhetetlen eleme van, a küldő, a fogadó, és maga az üzenet. Az üzenet egy jelsorozat, adat, amit a küldő fél (adó) közölni kíván a fogadó féllel...Tovább olvasome-Személyi
Tároló elemet tartalmazó személyazonosító igazolvány. A személyazonosító igazolvány olyan hatósági igazolvány, amely a polgár személyazonosságát és törvényben meghatározott adatait közhitelűen igazolja. Az állandó személyazonosító igazolvány 2016. január 1-jétől elektronikus adathordozó...Tovább olvasomadatvédelem (informatika)
Az adatvédelem informatikai értelemben az összegyűjtött adatvagyon sérthetetlensége, integritása, használhatósága és bizalmasságát lehetővé tevő technológiák és szervezési módszerek összessége. Jogi értelemben a személyes adatok gyűjtésének, feldolgozásának és felhasználásának korlátozásával, az...Tovább olvasomszolgáltatásorientált architektúra
A szolgáltatásorientált architektúra (SOA) központi fogalma a szolgáltatás, ami egy szolgáltató által végzett tevékenység, amely a szolgáltatást kérő számára értékkel bíró eredményt, hatást állít elő. A SOA egy paradigma különböző...Tovább olvasomminősített elektronikus aláírás
A minősített elektronikus aláírás olyan, fokozott biztonságú elektronikus aláírás, amelyet minősített elektronikus aláírást létrehozó eszközzel állítottak elő, és amely elektronikus aláírás minősített tanúsítványán alapul. Minősített aláírást minősített bizalmi szolgáltató nyújthat....Tovább olvasomfront office
A front office a hivatal ügyfélkapcsolati, ügyfélszolgálati oldala, amely biztosítja az ügyfél érintkezését a hivatallal számos csatornán keresztül (személyesen, levélben, telefonon, SMS üzenet formájában, elektronikus úton). A csatornák közötti választás...Tovább olvasomtelefonos csatorna
Napjainkra jellemző a személyes, telefonos és webes (webes szolgáltatások és mobil alkalmazások) kommunikációs csatornák harmónikus együttműködése, integrálódása. A telefonos csatorna átmenetet képez a személyes és az elektronikus csatorna között. Biztosítja...Tovább olvasomtársadalombiztosítási azonosító jel
Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a társadalombiztosítási azonosító jel (TAJ szám). Felépítése: az 1-8. számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám,...Tovább olvasomSZEÜSZ
Szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás (SZEÜSZ) az elektronikus azonosítási szolgáltatás, a biztonságos kézbesítési szolgáltatás, az elektronikus ügyintézési szolgáltatások nyújtására felhasználható, jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás, valamint a 451/2016....Tovább olvasomfokozott biztonságú elektronikus aláírás
A fokozott biztonságú elektronikus aláírás kizárólag az aláíróhoz köthető, alkalmas az aláíró azonosítására, olyan, elektronikus aláírás létrehozásához használt adatok felhasználásával hozzák létre, amelyeket az aláíró nagy megbízhatósággal kizárólag saját maga...Tovább olvasomadminisztratív védelem
Társadalmi elvárás az állam és polgárai számára elengedhetetlen elektronikus információs rendszerekben kezelt adatok és információk bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának, valamint ezek rendszerelemei sértetlenségének és rendelkezésre állásának zárt, teljes körű,...Tovább olvasomadatkapcsolat
Adatkapcsolat-szolgáltatás keretében a nyilvántartó adatokat ad át egy másik nyilvántartónak, ami az adatokat 2013. évi CCXX. törvényben meghatározott egyszerű adatátvétel vagy automatikus adatátvétel útján veszi át. A más nyilvántartásból adatkapcsolat-szolgáltatás...Tovább olvasominformációs társadalom stratégia
Az információs stratégia a magas szintű politikai tervezésnek az 1990-es években megjelenő új minősége, ami közös kezelésbe vonja az információs közmű fejlesztését, a társadalom legfontosabb alrendszereinek informatizálását, valamint információs iparágak...Tovább olvasomelektronikus dokumentumtár
Az elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás (KEÜSZ) feladata, hogy a közfeladatot ellátó szervek iratkezelő és dokumentumkezelő szoftverei, illetve specifikus szakalkalmazásaik (szakrendszerei) számára elektronikus dokumentumaik távoli tárolását, hiteles megőrzését illetve a tárolt...Tovább olvasomVoIP
Az internetprotokoll (IP) feletti hangátvitel (VoIP) a kommunikáció olyan formája, ahol a hagyományos telefon helyett a beszélgetés IP alapú hálózaton folyik. Az IP-telefonnak létezik hardveres és szoftveres változata is. Az...Tovább olvasom
