magyar egészségügyi infrastruktúra
Az általános megítélés szerint a kórházi ágyak csökkenése az erőforrások hatékonyabb felhasználását jelzik, ugyanakkor az adatok arra is rávilágítanak, hogy a több kórházi ágy a nagyobb esetszám miatt fakadó többletszükségletek kielégítése miatt is indokolt lehet. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy minden statisztikai mutató alakulását csak teljes összetettségében lehet helyesen értékelni és pozitívnak vagy negatívnak tekinteni. A lakosság létszámához képest egyre fogyó, stagnáló gyógyító és ápoló személyzet mellett nemzetközi összehasonlításban igen gyenge – 1 millió lakosra számítva az OECD átlagokhoz képest harmada, negyede a magyar egészségügy korszerű diagnosztikai eszközökkel (CT, MR, mammográfiai készülékekkel stb.) való ellátottsága.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közigazgatási kontrolling
Kontrolling – a kontrolling rendszeres, a szervezeti tevékenységet átfogóan ellenőrző és korrekciókra javaslatokat tevő vezetői tanácsadói tevékenység. Általa a vezető számára szakmai előkészített javaslatokat kap, melyekből ő kiválaszthatja és végrehajtathatja...Tovább olvasomönkormányzati saját bevétel
A helyi önkormányzat saját bevételei a következők: a) helyi adók, az építményadó, a telekadó, a magánszemélyek, illetve a vállalkozók kommunális adója, az idegenforgalmi adó, valamint a helyi iparűzési adó; b)...Tovább olvasomközpénzügyi értékelvek
Az egyház társadalmi tanítása interdiszciplináris megközelítést foglal magába, szintézist kér a hit, a metafizika, a teológia és a tudományterületek között. A Caritas in veritate című pápai enciklika rámutat, hogy a...Tovább olvasomTudomány – Innováció Program
A tudomány-, technológia- és innovációpolitikát a gazdaságpolitika elválaszthatatlan részének kell tekinteni és kezelni ahhoz, hogy – a fenntartható fejlődés egyik fő hajtóerejét jelentő innováció segítségével – fel tudjunk zárkózni a...Tovább olvasomköltségvetési fegyelem( EU)
A stabilitási és növekedési paktum rendelkezései szerint két kritérium betartását írják elő: a hiány nem lehet több a GDP 3%-ánál, az államadóság pedig nem haladhatja meg a GDP 60%-át. Ez...Tovább olvasomnyugdíjrendszer fenntarthatóság
A magyar lakosság folyamatosan elöregedik. A keresők és a nyugdíjasok aránya kedvezőtlenül változik. A magyar társadalomban a nyugdíjas korúak aránya egyre növekszik, 1990-ben még a teljes népesség 24,9 %-a, 2010-ben...Tovább olvasomtársadalombiztosítási egyéni számla
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/A. §-a alapján bevezetésre került a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek a tartalmát a hivatkozott rendelkezés határozza meg. A társadalombiztosítási...Tovább olvasomállamháztartási kiadás
Az államháztartási kiadások teljes összegét – annak érdekében, hogy a döntéshozók a költségvetési terv elfogadásakor, valamint a beszámolás során pontosabb képet kapjanak a források felhasználásáról – közgazdasági értelemben és funkcionális...Tovább olvasomárfolyamrendszer
Az MNB külföldi pénznemek forintra és forintnak külföldi pénznemekre való átszámítására vonatkozó hivatalos árfolyamokat jegyez és hoz nyilvánosságra. Az árfolyamrendszerről és annak valamennyi jellemzőjéről a Kormány az MNB-vel egyetértésben dönt....Tovább olvasomtársasági adó és osztalékadó
Az államháztartási bevételek társasági adón keresztüli gyarapítását, illetve a vállalkozások működési feltételeinek elősegítését szabályozza az országgyűlés a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvénnyel. Magyarországon a jövedelem- és...Tovább olvasomállamháztartás rendszere
Az államháztartás a közfeladatok ellátásának egységes szervezeti, tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási szabályok szerint működő rendszere. Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll. Az államháztartás központi alrendszerébe tartoznak:...Tovább olvasomNemzeti Korrupcióellenes Program
A Nemzeti Korrupcióellenes Program lefekteti a korrupció elleni kormányzati cselekvés főbb alapelveit, a cselekvési irányok meghatározásához szükséges elvi-módszertani alapokat, kitűzi az általános célokat és kitér a kapcsolódási, lehatárolási kérdésekre. A...Tovább olvasomtőkefedezeti rendszer
A tőkefedezeti rendszer esetében az adott évben befizetett járulékokból befolyt pénzből és a korábban felhalmozott tőkéből és tőkejövedelmekből fizetik ki az éppen esedékes nyugdíjakat, majd ezeken felül megmaradó részt igyekeznek...Tovább olvasomelkülönített pénzügyi alapok
Az elkülönített állami pénzalapok a magyar államháztartás központi alrendszeren belül működnek, ami a rendszer hatékonyságát és átláthatóságát biztosítja. Elkülönített állami pénzalapot törvény hozhat létre, közfeladat részben államháztartáson kívüli forrásból történő...Tovább olvasomállami támogatások
A helyi önkormányzatok bevételi forrásszerkezetében jelentős szerepet töltenek be az állami támogatások, amelyek ugyanakkor a forrásszerkezet legkevésbé autonóm elemét jelentik, és még olyan helyi kötődést sem fedezhetünk fel bennük, mint...Tovább olvasomegészségügy finanszírozása
Magyarországon az egészségügy finanszírozása nagyobbrészt még ma is állami forrásokból történik, mint az OECD országok többségében. Ugyanakkor a közfinanszírozás aránya a magánfinanszírozáshoz képest a rendszerváltás óta gyorsan és jelentősen csökkent...Tovább olvasomnövekedési hitelprogram
A Magyar Nemzeti Bank által 2013 tavaszán elindított növekedési hitelprogram szerény, de szükséges program a növekedési fordulat eléréséhez. A jegybank eszköztára szűk, de a bejelentett intézkedések fontosak ahhoz, hogy létrejöjjön...Tovább olvasomtársadalombiztosítási alapok
A magyar Országgyűlés döntése értelmében 1989. január 1-től a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstől. Létrejött a Társadalombiztosítási Alap, amely önálló, állami garanciát élvező pénzalapként kezdett működni és a társadalombiztosítási ellátások,...Tovább olvasomkincstári gazdálkodás
Az Államkincstár nettó-finanszírozást végez, melynek eredményeként jelentős államháztartási megtakarítás keletkezik, és hatékonyabbá válik a készpénzgazdálkodás. Az államháztartási bevételek hatékony elosztására törekedve centralizált és teljesítést követő, vagyis az előirányzatoknak megfelelő mértékű...Tovább olvasomEMS hitelességi elmélet
Az 1970-es évek magas inflációjának európai tapasztalata egy újabb célt fogalmazott meg, amit az EMS (European Monetary System – Európai Pénzügyi Rendszer) teljesített. Azzal, hogy valutáik árfolyamát a német márkához...Tovább olvasom
