nemesi vármegye
A nemesi vármegye a királyi vármegyéből alakult ki a 13. század második felében. A királyi birtokok eladományozásával a királyi vármegyerendszer létalapját veszítette el. A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A nemesi vármegye az adott területen lakó birtokos nemesek önkormányzati szervezete volt, azonban továbbra is közreműködött a királyi hatalom gyakorlásában. A királyi hatalmat a nemesi vármegyében az úgynevezett megyésispán képviselte, akinek helyettese az alispán volt. Az ítélkezési és igazgatási funkciót az alispán és a szolgabírák látták el. A nemesi vármegye hatásköre a 16. századra formálódott ki. A hatáskört közjogi tartalmát tekintve négy – törvényhozásbeli, végrehajtási, igazságszolgáltatási és politikai – csoportra oszthatjuk. A vármegyék élén a király személyét képviselő ispán (comes) állt, akit a korabeli oklevelek a 16. század elejétől már főispánnak (supremus comes) neveznek.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
árvaszék
A gyámügyi feladatok ellátásán a közigazgatási és bírói fórumok osztoztak mindaddig, amíg az 1877. évi XX. törvénycikk a gyámhatóságot végleg a közigazgatásra telepítette. A gyámügyi igazgatást első fokon a községek...Tovább olvasomfikciós teória
A jogi személy fogalmának első meghatározása és osztályozásuk személyösszességekre és vagyonösszességekre a kánonjogászok érdeme volt. Kedvezett ezen elmélet kidolgozásának a korabeli gazdasági–politikai helyzet, amikor egyrészről szükség volt az egyházi vagyon...Tovább olvasomszovjet típusú jog
A szovjet típusú jog, dacára a meghirdetett demokratikus elveknek, szocialista alkotmányozásnak és kodifikációs tendenciáknak, elsősorban utasítási, rendészeti technikává vált, melynek tengelyében az államigazgatási jellegű jogalkotás állott. A párt vezetői egyben...Tovább olvasomkegyelmezési jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogai közé tartozott a kegyelmezési jog. Az uralkodó kegyelmezési jogköre alapján egyének vagy személyek meghatározott csoportjának (közkegyelem, amnesztia) javára, a király eljárási vagy végrehajtási kegyelmet gyakorolhat....Tovább olvasomhercegprímás
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek (prímásérsek) áll, akinek joghatósága az egész magyar egyházra kiterjed. Az érsek az alárendelt püspökségek felett metropolitai joggal bír, és tartományi zsinatot hívhat...Tovább olvasomerdélyi vajda
Erdélyben a vajda a király által átruházott, személyes hatalmát helyettesítő hatás- és jogkörben királyi kormányzati, törvénykező (bírói), valamint hadügyi feladatokat látott el. A 12. századtól nevezik vajdának az Erdélyi Fejedelemség...Tovább olvasomkihágás
Az 1829. évi javaslat legfőbb újdonsága a kihágások önálló részben történt megfogalmazása, mely a magyar joghistóriában itt fordul először elő. Kihágásnak tekintettek a kodifikátorok minden olyan jogsértést, mely nem esett...Tovább olvasomHármaskönyv
A király Werbőczy Istvánt bízta meg a jogszabályok összegyűjtésével, aki a megyék és a különböző bíróságok anyagának átvizsgálása révén óriási anyagot gyűjtött össze. Feladata ugyan nem kodifikáció vagyis egy új...Tovább olvasomolmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasominternálás
Az internálást, más néven rendőrhatósági őrizet alá helyezést a II. világháború végétől alkalmazták. Kezdetben mint antifasiszta megtorló intézkedést az igazolóbizottságok és népbíróságok alkalmazhatták, de a végrehajtást a politikai rendőrségre bízták...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomrendi országgyűlés
A 13. századra működik már a rendi gyűlések különböző fajtái: a notables gyűlés (királyi tanács), az egyes rendek külön ülése (papság, a nemesség, a polgárok és szabad parasztok ülése), valamint...Tovább olvasomPraxis Criminalis
Az 1687. évi országgyűlésen I. Lipót javaslatára felmerült a büntetőjog önálló rendezésének gondolata, azt azonban a rendek a bizottságokban történő tárgyalás miatt élesen ellenezték, így a kodifikáció elmaradt. Kollonics Lipót...Tovább olvasomhitlevél
Koronázási hitlevél vagy királyi hitlevél, latinul diploma inaugurale. A koronázás alkalmával az alkotmány biztosítására kiadott és az ország törvényei közé beiktatott okmány. Eredete II. András királyig (1205-35), esetleg korábbra nyúlik...Tovább olvasomfamiliaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomelőszentesítési jog
Az 1867. évi ügyrendi szabályzat (amely taxatíve felsorolta a királyi döntést illető ügyeket és a minisztertanácsi eljárás körüli szabályokat) keretében fogalmazódott meg az ún. előszentesítési jog, mely a törvényjavaslatoknak, fontosabb...Tovább olvasomfelsőház
A felsőtábla (főrendi tábla) összetétele a királyi tanácsot is alkotó főpapok és főurak részvételével alakul ki a 13. századtól, akik esetenként az alsótábla előzményeként is tekinthető fehérvári törvénylátó napokon, majd...Tovább olvasom
