orvosi praxis-engedély
Praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog, amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott körzetben végezhető. A praxisjog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység – törvényben meghatározott kivétellel – csak a települési önkormányzat rendeletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. A praxisjog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható. A tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek miatti ellátási különbségek kiegyenlítésére, a hátrányos helyzetű települési önkormányzatok egészségügyi alapellátási feladatai megszervezésének segítésére külön jogszabály szerint működtetett Praxisprogram szolgál..
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
ösztöndíj
Az ösztöndíj egyfajta pénzbeli támogatás valamilyen tanulmány, vagy kutató munka folytatásának segítésére, részleges, vagy teljes finanszírozására. A felsőoktatásért felelős miniszter évente – a felsőoktatási törvény 39. § (5) és (6)...Tovább olvasomorvosi praxis-engedély
Praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog, amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott...Tovább olvasomkiemelt figyelmet igénylő tanuló
2011-től új fogalomhasználat jelent meg a köznevelési törvényben. Eszerint az átfogó kategória neve: különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló. Ezen a fő kategórián belül vannak a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók,...Tovább olvasomOrszágos Képzési Jegyzék
Az állam által elismert szakképesítéseket, vagyis minden olyan államilag elismert szakképesítést, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít, az Országos Képzési Jegyzék (az OKJ) tartalmazza. A szakképesítések tartalmáról és követelményeiről...Tovább olvasomlevéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomgondnokság
A gondnokság intézménye arra szolgál, hogy azoknak a nagykorú személyeknek a segítségére legyen, akiknek mentális megbetegedés vagy mentális képességeik megfogyatkozása miatt tartósan vagy átmenetileg sérül a döntési képességük. A gondnokságnak...Tovább olvasomszabadidősport
Az egészségmegőrzés, egészségvédelem, az egészséges mozgásban gazdag életmód kialakítása céljából végzett sporttevékenység, mely aktív pihenést, felfrissülést, felüdülést, öröm -és közösségi élményt jelent az egyén számára. Jelentős szerepe van a mentális...Tovább olvasomPhD
Magyarországon jelenleg egyetlen tudományos fokozat szerezhető: a PhD a latin „philosophiæ doctor” (= A filozófia tanítója) rövidítése. A fokozat megszerzéséhez a doktori szigorlat eredményes letétele, valamint a PhD értekezés sikeres...Tovább olvasomoktatási jogok biztosa
Elősegíti az oktatás résztvevőit (tanárokat, diákokat, oktatókat, hallgatókat stb.) illetve azok közösségeit megillető, oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesítését. Működése során kizárólag az oktatási miniszternek tartozik felelősséggel. Az oktatási ombudsman évente...Tovább olvasomdiszlexia
A diszlexia gyűjtőfogalom, az egyes részképességek (percepció, szenzoros integráció, munkamemória, lateralitás, dominancia, nyelvi képességek) olyan zavara, amely olvasási zavarhoz vezet. A szindróma megjelenő tünetei a mögöttes eltérő idegrendszeri működésekre vezethetők...Tovább olvasomgyermekjóléti alapellátás
A gyermekek és családok kiemelt támogatása érdekében a 2016. évtől átstrukturálódott az eddigi alapszolgáltatási rendszer és integrált szervezeti egységek gondoskodnak a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások együttes biztosításáról. Két új intézményi...Tovább olvasomfelnőttképzés
A felnőttképzés az iskolarendszeren kívüli képzést jelenti, mely szolgáltatásként, piaci alapon valósul meg. A 2013-tól hatályos felnőttképzési törvény csak azon képzők működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre készítenek fel:Országos Képzési...Tovább olvasomegészségügyi ellátási jog
Minden betegnek joga van – a jogszabályokban meghatározott keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan (napi 24 órában) hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz....Tovább olvasomtársadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasomemberi méltóság joga
AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alaptörvény szerintaz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi...Tovább olvasomközgyógyellátás
A közgyógyellátás a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás, természetbeni ellátás. Az alanyi jogcímen biztosított közgyógyellátás jövedelmi helyzettől és a...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomfelsőoktatási szakképzés
A korábbi felsőfokú szakképzést váltotta fel. A négy féléves képzéseket kivették az Országos Képzési Jegyzékből, s kizárólag egyetemek és főiskolák indíthatják. Nappali és levelező tagozatos képzéseket is hirdetnek a felsőoktatási...Tovább olvasomprojekt az oktatásban
A projekt sajátos tanulási egység, amelynek középpontjában egy probléma áll. A feladat nem egyszerűen a probléma megoldása, hanem a lehető legtöbb vonatkozásának a feltárása, amely a való világban az adott...Tovább olvasomműemlékvédelem
Műemléki érték minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy...Tovább olvasom
