osztatlan képzés
A képzés egységes folyamatot alkot, nem különül el az alapképzés és a mesterképzés. A munkakör betöltésére jogosító egyetemi végzettséghez a teljes tanulmányi szakaszon végig kell haladni, s nincs mód egy korábbi szakaszban kilépni valamely alacsonyabb szintű végzettséget adó végbizonyítvánnyal. Az orvosi, jogi és a tanárképzés területén általános az osztatlan képzés. Az osztatlan képzésben legalább háromszáz kreditet kell és legfeljebb háromszázhatvan kreditet lehet megszerezni. A képzési idő legalább tíz és legfeljebb tizenkét félév.
Tudományterület:
Forrás:
a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 3.§ (2) bekezdése és 15.§ (5) bekezdése
Szerző:
Relációk
társadalmi kohézió
A társadalmi kohézió egy állandósult folyamat, amelynek alapja, hogy az ember közösségi lény. A közösség tagjai értékeket osztanak meg egymással és egyenlő feltételek mellett közösen próbálnak megfelelni a kihívásoknak. A...Tovább olvasomutógondozás
Egyfajta pszicho-szociális rehabilitációs tevékenység. Általában arra a tevékenységre utalva használják a fogalmat, amelyet valamilyen bentlakásos intézményes ellátásból kikerülő személy (pl. nevelőotthon, kórház, fogyatékosok otthona stb.) közösségbe integrálódásának, önálló élete kialakítása...Tovább olvasomfekvőbeteg-szakellátás
A fekvőbeteg-szakellátás a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézeti keretek között végzett egészségügyi ellátása. Ennek igénybevétele a beteg folyamatos ellátását végző orvos, a kezelőorvos vagy az arra feljogosított más személy beutalása, valamint a beteg...Tovább olvasomsajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomfalugondnok
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek...Tovább olvasomorvosi praxis-engedély
Praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog, amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott...Tovább olvasomsportvállalkozás
A sportszövetségek mellett a sportszervezetek másik megjelenési formája a sportvállalkozás. Sportvállalkozásnak csak az a gazdasági társaság minősül, amelynek a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvény alapján a...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomkulturális igazgatás
A kulturális igazgatás magában hordozza az igazgatás általános fogalmának elemeit, ennek megfelelően az emberi együttműködés során keletkező tevékenység, amely biztosítja a közös, a kultúrához kapcsolódó célok elérését, az ehhez szükséges...Tovább olvasomkonduktív pedagógiai intézmény
A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás...Tovább olvasomdékán
A dékán a felsőoktatásban a professzornál magasabb, a rektornál alacsonyabb főiskolai vagy egyetemi beosztás neve Magyarországon. A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján a felsőoktatási intézményekben – a szervezeti és működési...Tovább olvasomtámogató szolgáltatás
A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megőrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A...Tovább olvasomközlevéltár
A közlevéltár a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.A nem selejtezhető (maradandó értékű) iratokat...Tovább olvasomszeminárium
A szeminárium kiscsoportos (ált. 10-20 fős) tanóra, amely egy gyakorlati tantárgyhoz kapcsolódik. Lényege, hogy az oktató elvárja a hallgatóktól a hétről hétre történő rendszeres készülést és az órákon való aktív...Tovább olvasomszegregáció
A szegregáció alapvetően szociológiai fogalom. A hazai szakirodalom leggyakrabban a területi elhelyezkedéssel, lakhatással és az oktatás területén jelentkező –elkülönüléssel/elkülönítéssel kapcsolatban használja. Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül...Tovább olvasomduális szakképzés
A duális képzés a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, szociális munka alapképzési és mesterképzési szakon zajlik. A szak tanterve szerint a gyakorlati képzés...Tovább olvasomPISA – mérés
„Az OECD egyik legnagyobb hatású nemzetközi programja a PISA néven ismert nemzetközi tanulói teljesítménymérés (Programme for International Student Assessment) szinte forradalmasította az oktatásról való tudásunkat. Ez a vizsgálat a mai...Tovább olvasomgyermekvédelmi gondoskodás
Ha a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek veszélyeztetettségét az alapellátások önkéntes igénybevételével megszüntetni nem tudja vagy nem akarja, de alaposan feltételezhető, hogy segítséggel a gyermek fejlődése a családi...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A cselekvőképes beteg az önrendelkezési jog gyakorlása keretében szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. A...Tovább olvasomskanzen
A világ első szabadtéri néprajzi múzeumát, a stockholmi Skansent 1891-ben nyitották meg. A 20. század közepén a világ legtöbb országában ennek a múzeumnak a mintájára sorra nyíltak szabadtéri néprajzi és...Tovább olvasom
