rosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot.
Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról.
Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől megfelelő tájékozódást, körültekintést és előrelátást, a valóságos tények és körülmények ismeretét (megismerését) és megfontolását követeli meg, mert csak ezek alapján hozható megfelelő döntés és tanúsítható felelős magatartás. A valóságos tények, körülmények megismerhetőségében azonban igen nagy szerepe van a másik fél jóhiszeműségének (őszinteségének, tisztességes szándékának) is. A jog általában védelemben részesíti azt a személyt, aki nyilatkozatát a külső látszatban bízva – kellő gondosság és körültekintés mellett – teszi meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
beszámítás
Amennyiben a polgári jogi jogviszonyban a szembenálló alanyok kölcsönösen követelnek is egymástól és tartoznak is egymásnak, a pénztartozások esetén lehetőség nyílik arra, hogy bármelyik fél (ha a jogi előfeltételek adottak)...Tovább olvasomelőtársaság
A gazdasági társaság a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától vagy ügyvédi, jogtanácsosi ellenjegyzésétől kezdődően a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Üzletszerű gazdasági tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását követően...Tovább olvasomjogvesztő határidő
Az idő folyása általában kihat a jogok érvényesítésére. Ha az idő folyása valamely alanyi jogot a maga egészében megszűntet, és magát az érvényesítését is kizárja, jogvesztő (vagy záros) határidőről beszélünk....Tovább olvasomkapcsolattartás (családjog)
A családjogi szabályok alapján a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A gyermekétől...Tovább olvasomelévülés (polgári jogi igény
Az elévülés a polgári jogviszonyokban időmúlás hatására a jogosult mulasztásából bekövetkező jogvesztés, mely értelmében az alanyi jog nem vész el, viszont az igény bíróság előtti kikényszeríthetőségének lehetősége megszűnik. Amennyiben a...Tovább olvasomauditbizottság
A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelezően létrehozandó, legalább három főből álló független testület, amely a felügyelőbizottságot és az igazgatótanácsot segíti a pénzügyi beszámolórendszer ellenőrzésében, a könyvvizsgáló kiválasztásában és a könyvvizsgálóval való...Tovább olvasomtúlépítés
Túlépítésről akkor van szó, ha a tulajdonos a telekhatárán túl építkezik, és így az általa emelt építmény egy része a szomszédjának telkén fekszik. Ez az oka annak, hogy a Ptk....Tovább olvasomkölcsönszerződés
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles....Tovább olvasomde facto élettársi jogviszony
Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége,...Tovább olvasomálképviselet
Ha törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ha a más személy nevében eljáró személy...Tovább olvasomvélelmezett képviselet
Üzlethelyiségben vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló egyéb helyiségben képviselőnek kell tekinteni azt a személyt, akiről okkal feltételezhető, hogy az ott szokásos jognyilatkozatok megtételére jogosult. A képviselő jogkörének korlátozása harmadik...Tovább olvasommegbízási szerződés
Megbízási szerződés alapján a megbízott a megbízó által rábízott feladat ellátására, a megbízó a megbízási díj megfizetésére köteles. A vállalkozási szerződéssel ellentétben a megbízási szerződés gondossági kötelem, a gondos, szakszerű...Tovább olvasomzálogjog
Zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje nem teljesít. A zálogjog azonban szerződési biztosítékként is szolgálhat....Tovább olvasomtartást pótló járadék
Tartást pótló járadékra alanyi jogosultsága van a károkozás folytán meghalt személlyel szemben tartásra jogosultnak. A tartást pótló járadékra jogosultak körébe tartoznak azok a személyek, akikkel szemben a meghalt károsultat családjogi...Tovább olvasomházastársi vagyonközösség
Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn. A házastársi vagyonközösség a közös tulajdon sajátos...Tovább olvasomdeliktuális felelősség
A törvény tiltja a jogellenes károkozást. Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. Minden károkozás jogellenes,...Tovább olvasomosztalék
Az osztalék a gazdasági társaság tagjai részére az adózott eredmény felosztásáról szóló döntés alapján kifizetni elrendelt, az előző üzleti év adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalék csökkenéseként elszámolt összeg. Az osztalék...Tovább olvasommerchandising szerződés
A szerződés célja az értékesítési volumen növelése, más művek, árucikkek, vagy szolgáltatások kelendőségének fokozása. A szerződés keretében az engedély megadására kerül sor, amely engedély vonatkozhat valamely ismert személy képmásának, nevének...Tovább olvasomeredeti alapítás
Jogi személy eredeti alapítása során egy új, korábban nem létezett jogalany jön létre, szemben a származtotott alapítással, ahol a létrejövő jogi személy egy korábban már létező és működő szervezet jogutódja....Tovább olvasomelvárható magatartás
Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elvárhatóság elve tehát nem az adott személytől elvárható...Tovább olvasom
