személyes tér
Fizikai távolság, amelyet egyének egymás között tartanak. Szorosabb kapcsolat esetén lehet bizalmas, formális érintkezésben pedig társasági távolságról, előadó és közönsége között nyilvános távolságról beszélhetünk. A személyes tér nagysága kultúránként különbözik. A nyugati kultúrában az emberek az interakciók során többnyire legalább egy méterre állnak egymástól, ám ha egymás mellett állnak – még ha nem is ugyanabban az érintkezésben vesznek részt – a távolság ennél kisebb lehet. Ezzel szemben a Közel-Keleten az emberek általában közelebb állnak egymáshoz, mint ami Nyugaton illendőnek számít.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 127. o.
Szerző:
Relációk
kortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasommeritokrácia
Olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a származástól vagy tulajdonított kritériumoktól (örökölt vagyon, nem vagy társadalmi háttér) függ, hanem kizárólag „érdemektől”, vagyis a tehetségtől, szorgalomtól és teljesítménytől....Tovább olvasomgenerációs mobilitás
A generációs vagy nemzedéki mobilitás a társadalmi mobilitás egy fajtája, melynek két típusát különböztetjük meg. A nemzedékek közötti (intergenerációs) mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valakinek a társadalmi helyzete a...Tovább olvasommonogámia
Olyan házasságforma, amelyben egy időben mindkét félnek csak egy házastársa lehet. Ellentéte a poligámia. A poligámiát már a római jog is tiltotta, de a kereszténység elterjedése nyomán az nyugati társadalmakban...Tovább olvasomfaj
Az angol „race” fogalom megfelelője, helyesebb lenne tehát magyarul „rassznak” nevezni, mert biológiai értelemben az egész emberiség egyetlen fajhoz tartozik. Fajnak – helyesebben rassznak – nevezik a társadalomtudományban az embereknek...Tovább olvasomtársadalom
Általánosságban az élőlények szervezett közössége. A társadalom az egyik legfontosabb fogalom a szociológiában. A társadalom strukturált társas kapcsolatok rendszere, amelyek a közös kultúra révén összeköti a benne élőket. A társadalom...Tovább olvasomdiszkrimináció
Egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy valamely meghatározott csoport tagjai. A diszkrimináció mindig valamilyen cselekedetben manifesztálódik. Ennek révén általában egy adott csoport tagjait megfosztják a más csoportok által...Tovább olvasomúj társadalmi mozgalmak
Olyan társadalmi mozgalmak csoportja, amelyek az 1960-as évek óta alakultak ki a nyugati társadalmakban, válaszul az emberi civilizációban jelentkező kockázatokra. Az ide tartozó mozgalmak – például a feminizmus, a környezetvédelem,...Tovább olvasomrejtett tanterv
Az iskolában elsajátított olyan viselkedésmódok és attitűdök, amelyek nem szerepelnek a formális tantervben. Bár a rejntett tanterv ismeretanyaga nem képezi részét a hivatalos tantárgyi követelményeknek, azt az oktatási intézmények számonkérhetik...Tovább olvasomszekta
A szekta kis létszámú vallási csoport, melynek jellemzője, hogy szakít az ortodoxiával a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza....Tovább olvasomnyomást kifejtő csoport
A nyomásgyakorló csoport vagy más kifejezéssel lobbicsoport, olyan szervezet, amely a hatalomgyakorlás viszonylag kis szeletét igyekszik befolyásolni, és amely nem alkotja valamely elismert politikai párt frakcióját. A nyomásgyakorló csoportok olyan...Tovább olvasompozitivizmus
Filozófiai irányzat, melynek központi gondolata a filozófia tudományos jellegű, racionális megközelítése. A pozitivizmus feltevése, hogy a tudomány csak megfigyelhető, közvetlen tapasztalással megragadható dolgokkal foglalkozhat. Társadalomtudományi vonatkozásban az a nézet, hogy...Tovább olvasomfélperiferiális országok
Wallerstein világrendszer elméletében a centrum és periféria között átmeneti helyzetet elfoglaló országok vagy régiók. Azok az országok, amelyek a munkaerő és a nyersanyagok forrásait szolgáltatják a mag- vagy centrumországok ipari...Tovább olvasomglobalizáció
A világ különböző népeinek, régióinak és országainak a világot átfogó társadalmi és gazdasági kapcsolatok kialakulásával egyre növekvő kölcsönös függősége. A globalizáció összetett társadalmi és gazdasági folyamat, melynek többek között gazdasági,...Tovább olvasombiológiai nem
Az anatómiai és fiziológiai különbségek, amelyek megkülönböztetik egymástól a férfiakat és a nőket. A szociológusok gyakran szembeállítják a társadalmi nemmel (gender). A férfiak és a nők között számos olyan különbség...Tovább olvasomháztartás
Az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja. A háztartás tagjai nem szükségképpen egy család tagjai vagy rokonok. Attól függően, hogy...Tovább olvasomnyitott és zárt társadalom
A mobilitási szakirodalomban nyitottnak tekintjük azt a társadalmat, amelyben a mobilitási esélyek egyenlőtlensége csekély, könnyű átlépni az egyik társadalmi rétegből a másikba. Zártnak tekintjük azt a társadalmat, ahol az esélyegyenlőtlenségek...Tovább olvasominternalizálás
Az internalizálás szó szerint belsővé tételt jelent, a szocializációs folyamat egyik eleme. Azt a folyamatot jelenti, hogy az egyén olyan mértékben sajátítja el, teszi magáévá a rajta kívülálló forrásból érkező...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasom
