Szervezeti és működési szabályzat
A szervezet belső struktúráját, az egyes szervek, illetve szervezeti egységek egymáshoz való viszonyát, alá-, ill. fölérendeltségét, a szervezeti egységeket megjelenítő természetes személyek feladat- és hatáskörét állapítja meg. Az állami és közigazgatási szervek esetében a közjogi szervezetszabályozó eszközök (normatív határozat, normatív utasítás) legtipikusabb szabályozási tartalma. Tartalmi elemei közé tartozik: a szervezeti felépítés leírása, szervezeti ábra, a belső szervezeti tagozódás, a szervezeti egységek megnevezése és feladatkörök, a szakmai együttműködés és az esetleges helyettesítés rendje, irányítási és működési renddel kapcsolatos kérdések, munkáltatói jogok gyakorlásának rendje. A helyi önkormányzatok esetében önkormányzati rendelettel elfogadott dokumentum, amelyben a képviselő-testület meghatározza saját és szervei működésének részletes szabályait.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
egyszerűsített jegyzőkönyv
A hatóság egyszerűsített jegyzőkönyvet készít, ha jegyzőkönyv – az ügyfél vagy az eljárási érintett személy erre irányuló kérelme vagy a jegyzőkönyvkészítést indokolttá tévő körülmények hiányában – nem készül. Az egyszerűsített...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasomeljárás-megszüntetés
Az eljárás megszűntetése a hatósági eljárás végleges megakadást jelenti, az ügyben nem hoznak érdemi döntést. Kötelező eseteit a Ket. 31. § részletesen felsorolja, például a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának...Tovább olvasomterületi önkormányzat
A megyei önkormányzat területi önkormányzat, jogi személy, melynek feladatait és hatáskörét a közgyűlés látja el. A helyi önkormányzás joga a megyék (területi önkormányzatok) választópolgárainak közösségét illeti meg. A megyei önkormányzat...Tovább olvasomönkormányzati rendelet
A helyi önkormányzat feladatkörében és helyi közügyek intézése körében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján a törvény keretei között önkormányzati rendeletet alkot....Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomközhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomdöntés-kijavítás
Ha a döntésben név-, szám- vagy más elírás, illetve számítási hiba van, a hatóság a hibát – szükség esetén az ügyfél meghallgatása után – kijavítja, ha az nem hat ki...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomállami vezetők
Állami vezetők két csoportját különböztetjük meg. A politikai vezetők közé tartozik a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár, szakmai vezető pedig a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár. A politikai...Tovább olvasomhirdetmény (jog)
Ha jogszabály másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve, hogy az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, a jogutód nem ismert, az ügyfél nem jelöl meg kézbesítési meghatalmazottat, vagy...Tovább olvasomMagyar Közlöny
Magyarország hivatalos lapja a Magyar Közlöny. A jogszabályokat az önkormányzati rendelet kivételével a Magyar Közlönyben kell kihirdetni. A Magyar Közlönyt a kormányzati portálon történő elektronikus dokumentumként való közzététellel kell kiadni,...Tovább olvasomdiszpozíció (jog)
A jogi norma egyik szerkezeti eleme, jelentése rendelkezés. A diszpozíció, mint rendelkezés, előírás (rendelkező rész) tartalmazza, hogy egy magatartás kötelező, illetőleg lehetséges, vagy akár tilos. Ez alapján a rendelkező rész...Tovább olvasomszankció
A jogi norma egyik eleme, jelentése jogkövetkezmény. A jogi norma által elvárt magatartás teljesítésének vagy nem teljesítésének, illetve egy helyzet következménye. A gyakorlatban általában nem jelenik meg minden egyes norma...Tovább olvasomjogharmonizációs záradék
Ha a jogszabály uniós jogi aktusnak való megfelelést valósít meg, ezt az uniós jogi aktusokra való hivatkozást tartalmazó jogharmonizációs záradékban meg kell állapítani. Nem kell jogharmonizációs záradékot alkalmazni, ha az...Tovább olvasomszakszerűség, egyszerűség és együttműködés alapelve
A közigazgatási hatóság a hatásköre gyakorlása során azonban a jogszabályokban nevesített hatásköri szabályokon túl köteles a szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés követelményeinek megfelelően eljárni. A hatósági közvetítő...Tovább olvasomjogterület
A jogi normák olyan, többé-kevésbé összefüggő és relatíve elkülönülő összessége, amely a jogág sajátosságaival, önállóságával, elkülönültségével nem rendelkezik. Jogterület képződhet egy-egy jogágon belül, de több jogágat részben átfedve is (keresztülfekvő...Tovább olvasomjóhiszeműen szerzett jog védelme
A kérelemre induló közigazgatási hatósági eljárások mindig valamilyen jog megszerzésére irányulnak. Amennyiben a hatóság a döntésében akként dönt, hogy az ügyfél a döntéssel megszerzi, és az alapján gyakorolhatja a szóban...Tovább olvasomközintézmény
A közigazgatási feladatokat ellátó egyéb közjogi jogi személyek egyik fajtája, az államigazgatási – és a közigazgatási – szervek által közszolgáltatások ellátására létrehozott szervtípus. Mint költségvetési szerv finaszírozásuk az állami vagy...Tovább olvasomegyezség
A közigazgatási eljárásban, ha a lefolytatott egyezségi kísérlet eredményre vezet, a hatóság határozatba foglalja és jóváhagyja az egyezséget, feltéve, hogy az megfelel a jogszabályokban foglalt feltételeknek, nem sérti a közérdeket,...Tovább olvasom
