több családmagból álló háztartás
Olyan háztartás, amelyben egynél több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával, ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust. A törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel (legtöbbször a legidősebb, néha a legfiatalabb házas fiúgyermekükkel) élnek együtt. A házas szülőkből és több házas gyermekükből álló háztartást, általában erre gondolnak, amikor „nagycsaládról” beszélnek. Végül a házas testvérek együttélését egy háztartásban. E három főtípuson kívül ritkábban még másfajta többcsaládos háztartás is előfordul. A kiterjesztett és a többcsaládos típust szokás együtt összetett háztartásnak nevezni.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 395. o.
Szerző:
Relációk
zéró tolerancia politikája
A bűnmegelőzésben és a bűnözés megfékezésében alkalmazott szemlélet, amely hangsúlyozza, hogy a súlyosabb bűncselekmények száma főként a folyamatos rendfenntartás eszközével csökkenthető. A betört ablak elméletét megalapozó elveket tükrözi annyiban, hogy...Tovább olvasomposztindusztriális társadalom
Az ipari társadalmakat követő társadalmi-gazdsági berendezkedés, mely az 1970 – 1980-as években jelent meg a legfejlettebb államokban. Olyan társadalmi berendezkedés, ahol a foglalkoztatottak nagy része a szolgáltatások területén dolgozik, és...Tovább olvasomracionalizálódás
Weber által használt fogalom annak a folyamatnak a leírására, amelynek során a pontos kalkuláció és szervezés módjai, beleértve az absztrakt szabályok és eljrások használatát, meghódítják a társadalmat. A folyamat során...Tovább olvasomjólét
Az 1960-as évektől kezdték keresni az egyes államok fejletségének mérésének, olyan lehetőségét, mely túlmutat az egy főre jutó GDP-n, és olyan más mutatókat is figyelembe vesz, mint a születéskor várható...Tovább olvasomtársadalmi szerep
Egy adott társadalmi pozíciót elfoglaló, státuszt betöltő egyéntől elvárt viselkedési minták, jogok és kötelezettségek együttese. Például az egyetemi oktató szerepének normái: színvonalas előadásokat tart, lelkiismeretesen vizsgáztat, tudományos kutatásokat végez, publikál....Tovább olvasomkulturális pluralizmus
Az a jelenség, amikor egy nagy társadalmon belül különböző kultúrájú, szubkultúrájú csoportok élnek együtt az egyenrangúság elve alapján. A kulturális pluralizmusban az etnikai kultúrák teljesen szabadon létezhetnek egymás mellett, miközben...Tovább olvasomingázás
Ingázásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az aktív keresőnek más településen van lakóhelye és munkahelye, tehát amikor lakóhelyéről a munkahelyére és onnan visszamegy, településhatárt lép át. Megkülönböztetjük a napi ingázást,...Tovább olvasommeritokrácia
Olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az egyén társadalmi pozíciója nem a származástól vagy tulajdonított kritériumoktól (örökölt vagyon, nem vagy társadalmi háttér) függ, hanem kizárólag „érdemektől”, vagyis a tehetségtől, szorgalomtól és teljesítménytől....Tovább olvasomfenntartható fejlődés
A kifejezést először 1987-ben, az ENSZ megbízásából készült, Brundtland-jelentés néven ismertté vált Közös jövőnk című dokumentumban használták. A jelentés szerzői rámutattak, hogy nem tartható fenn a Föld erőforrásainak olyan ütemben...Tovább olvasomkölcsönös gazdasági függőség
A kifejezés arra a tényre utal, hogy a munkamegosztás során az egyének a megélhetéshezszükséges javak tekintetében nagyobbrészt másokra vannak utalva. A hagyományos közösségekben a népesség legnagyobb (mezőgazdasági munkát végző) része...Tovább olvasomszekta
A szekta kis létszámú vallási csoport, melynek jellemzője, hogy szakít az ortodoxiával a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza....Tovább olvasomközéposztály
Sok különböző, jellemzően fehérgalléros foglalkozásban dolgozó ember széles tábora, a szolgáltatási szektor alkalmazottaitól kezdve a tanárokig és diplomás egészségügyiekig vagy más értelmiségiekig. Ma a legtöbb ipari országban a középosztály a...Tovább olvasomtöbb családmagból álló háztartás
Olyan háztartás, amelyben egynél több családmag él együtt, legtöbbször a szülők és házas gyermekük házastársával, ezen belül megkülönböztethetünk több sajátos típust. A törzscsalád-háztartást, ezen belül a szülők egyetlen házas gyermekükkel...Tovább olvasomnyomást kifejtő csoport
A nyomásgyakorló csoport vagy más kifejezéssel lobbicsoport, olyan szervezet, amely a hatalomgyakorlás viszonylag kis szeletét igyekszik befolyásolni, és amely nem alkotja valamely elismert politikai párt frakcióját. A nyomásgyakorló csoportok olyan...Tovább olvasomkulturális újratermelés
A kulturális értékek és normák átadása nemzedékről nemzedékre. A kulturális újratermelés azokra a mechanizmusokra utal, amelyek segítségével a kulturális tapasztalatrendszer folyamatosságát az idők során fenntartják. Bár a modern társadalmakban a...Tovább olvasoméletciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és...Tovább olvasomstruktúra
A struktúra legelvontabb értelemben azt jelenti, hogy egy adott sokaság nem egyszerűen azonos sajátosságokkal bíró és azonos helyzetű egyedek halmaza, hanem a sokaság tagjai eltérő pozíciókat foglalnak el, és e...Tovább olvasommodernizáció
Sokdimenzíós fogalom, jelenti többek között az iparosodást, majd a szolgáltatások növekedését, a városiasodást, az iskolai végzettség emelkedését, a demográfiai viselkedés megváltozását (a gyermekszám tervezését), az emberi viselkedés motívumainak és normáinak,...Tovább olvasomkapitalizmus
Az a gazdasági, társadalmi rendszer, amelyben a gazdasági életet a piac irányítja, és amelyben a termelőeszközök nagy többsége magántulajdonban van. A gazdasági vállalkozás piaci cserére épülő rendszere. Marx szerint az...Tovább olvasometnocentrizmus
Az a felfogás, hogy a saját etnikai csoport vagy nemzet magasabb rendű a többieknél, illetve más kultúráknak az egyén saját kultúrájának szempontjából való értelmezése. Gyakorlatilag minden kultúra bizonyos mértékig etnocentrikus,...Tovább olvasom
