biztonság
A biztonság egyrészt a veszély és fenyegetések hiányát, másrészt a veszély és a fenyegetések elhárításának képességét jelenti. E képességek (intézmények, eszközök eljárások) többsége a politika bevett intézményrendszeréhez, a politika szokványos menetéhez tartozik. Ugyanakkor a biztonság nem egy elérhető állapot, mindig relatív, hiszen a fenyegetések sosem küszöbölhetők ki teljesen. A biztonság sokkal inkább tekinthető egy döntően percepcionális kérdésnek, vagyis azt, hogy az egyén és közösség mit gondol a biztonságról, az objektív biztonság (biztonsági helyzet) és a szubjektív biztonság (biztonságérzet, percepció) együttesen határozza meg, s koránt sem biztos, hogy ez a két megközelítés mindig egybeesik. Ezzel együtt a biztonságnak sokféle értelmezése létezik. Napjainkban az egyik leggyakrabban elterjedt az úgynevezett koppenhágai iskola szektoriális biztonság értelmezése, amely különbséget tesz a biztonság katonai, politikai, társadalmi, gazdasági, környezeti, információs stb. vetületei közt.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat A biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állami és nem állami biztonságpolitikai szereplőkre,...Tovább olvasomkatonai biztonság
A katonai biztonság államoknak, illetve kormányoknak az a képessége, amely biztosítják, hogy fennmaradjanak a belső vagy külső katonai fenyegetéssel szemben. A történelemben hosszú időn keresztül a katonai biztonság, illetve a...Tovább olvasomDemográfiai hatalom
A demográfiai hatalom a nemzetközi hatalom egyik összetevője, mert minden nemzet ereje alapvetően lakosaiból, állampolgáraiból ered. Azonos körülmények között a nagy népességszámmal rendelkező nemzetek általában nem tartanak a kis népességszámmal...Tovább olvasomgazdasági biztonság
A gazdasági biztonság a állami és nemzetközi politikai struktúra és a gazdasági piacstruktúra közötti kiegyensúlyozott kapcsolatot, a társadalom jólétéhez és az államhatalom elfogadható szinten tartásához szükséges erőforrásokhoz, pénzeszközökhöz és piachoz...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomGazdasági hatalom
A gazdasági hatalom mások magatartásának befolyásolása gazdasági eszközökkel, s az ilyen befolyásolás képessége annak érdekében, hogy mások gazdaságilag jobban függjenek tőlünk, mint mi függünk másoktól. Ilyen területek közé tartoznak az...Tovább olvasomterrorizmus
Bár a terrorizmusnak nincs nemzetközileg elfogadott konszenzusos definíciója, tartalma viszonylag pontosan körülírható. A különböző terrorizmusdefiníciók közös elemei közé az erőszak használata és az erőszakkal való fenyegetés, a politikai célok, a...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasompuha hatalom
Bár a soft powert általában ’puha hatalom’-ként fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ’a vonzás hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek értékalapú...Tovább olvasomVédelempolitika
A védelempolitika az államok és szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderők fejlesztésével, alkalmazásával és működésével kapcsolatos szakpolitika, amely magában foglalja a védelempolitikai célok, stratégiák, eljárások és eszközök összességét. A védelempolitika...Tovább olvasomállami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akik egy adott államon belül az állam biztonságát alakítják. E tekintetben beszélhetünk intézményi szereppel bíró és ilyen szereppel nem bíró állami biztonságpolitikai szereplőkről. Míg előbbiek közé azokat...Tovább olvasomnem állami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon államtól független cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, s rendelkeznek olyan eszközökkel, képességekkel, hogy befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat. A nem...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomKözéphatalom
Középhatalmaknak azokat az államokat nevezzük, melyek legfőbb sajátossága, hogy önállóan nem, csupán államcsoportokba szerveződve vagy a nemzetközi szervezeteken keresztül képesek a nemzetközi rendszer egészére hatni, ugyanakkor meghatározó szereplői lehetnek saját...Tovább olvasombiztonságpolitika
A biztonságpolitika mint önálló szakpolitikai ágazat a fennálló társadalmi rend megőrzését vagy megváltoztatását célzó társadalmi intézkedések összeségét, vagyis mindazon állami törekvéseket jelenti, amelyekkel egy kormány igyekszik elhárítani azokat a nemzetközi...Tovább olvasomnemzetközi biztonság
Olyan nemzetközi helyzet, amelyben a háború viselésének az akadályai és a kedvezőtlen feltételei erősebbek, mint a kedvezőek, vagyis kellő számban jelen vannak és járhatóak az erőszakos konfliktus-megoldás, konfliktus-elhárítás, konfliktus-átalakítás politikai,...Tovább olvasomobjektív biztonság
Az objektív biztonság mindazon tényezők összessége (kihívások, kockázatok, fenyegetések, illetve ezek elhárításának képessége), amelyek – szemben a szubjektív biztonsági tényezőkkel (pl.: észlelésen, érzelmeken vagy az egyén pszichológiai sajátosságaiból adódó torzításokon...Tovább olvasomHáború
A háború erőszak alkalmazása annak érdekében, hogy az egyik fél rákényszerítse az akaratát a másik félre. A háború céljait mindig a politika határozza meg. Jellegét tekintve beszélhetünk totális (az ellenség...Tovább olvasomHatalmi képességek
Egy állam nemzetközi hatalmi képességeit demográfiai adottságai (pl. népességszáma, demográfiai folyamatai), katonai képességei (haderejének létszáma és fegyverzete, erőkivetítési képessége), gazdasági teljesítménye (részesedése a világgazdaságból, helye a nemzetközi munkamegosztásban), technológiai fejlettsége,...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasom