céh
A céhek a hasonló mesterséget űzők társulásai, amelyek a városi iparosok gazdasági, jogi, vallási, katonai és igazgatási szervezetei voltak. A céhek feladatkörüket céhlevélbe foglalták, működésüket és életviszonylataikat céhszabályokban (statútum) írták le. A céhek irányítási jogát a céhmesterek testülete, a céhgyűlés gyakorolta, amely megválasztotta a céh vezetőjét, a céhmestert. A céhek mesterekből, legényekből és inasokból álltak, a szakma kitanulása szintjétől és életkortól függően. A céh saját tagjai felett törvénykezési joggal bírt, amit a céhbíróság végzett, és fenyítő hatalommal rendelkezett. A mívlátó mester a termékek minőségét ellenőrizte, az atyamester pedig a legényeket felügyelte. A céhek meghatározó részt vállaltak a város katonai védelmében és rendvédelmében. A céhek gazdálkodását és felépítését elsősorban a nem profitorientált termelés és kereskedelem jellemezte. Tagjaik és alkalmazottjaik felé szigorú erkölcsi elvárásokkal és előírásokkal voltak.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
diéta
Latin szó, gyűlést, különösen országgyűlést jelent. A posztklasszikus latin nyelvben egy napi távolság értelmében használt dieta szó a középkor első felében germán nyelvi analógia hatására felvette a gyűlés, országgyűlés értelmet,...Tovább olvasomeretnekség
A kereszténység terjedésével párhuzamosan több szakadár mozgalom is kialakult. Ezeket a katolikus egyház eretnekeknek nevezte, mivel szembefordultak az egyház hivatalos tanításával, és az egyház által elítélt tévtanokat hirdettek, aszerint éltek....Tovább olvasomfelsőház
A felsőtábla (főrendi tábla) összetétele a királyi tanácsot is alkotó főpapok és főurak részvételével alakul ki a 13. századtól, akik esetenként az alsótábla előzményeként is tekinthető fehérvári törvénylátó napokon, majd...Tovább olvasombecsületsértés
Latinul infamia. A becsület büntetőjogi védelmének körében a Csemegi-kódex a rágalmazás és a becsületsértés vétségét különbözteti meg. Megengedi a valóság bizonyítását (exceptio veritatis), védi a holtak emlékét is. Külön rendelkezik...Tovább olvasomfelelős kormány
A parlamentáris monarchiában a választott törvényhozásnak felelős kormányzat gyakorolja a hatalmat. A végrehajtó hatalmat a király nevében a független felelős kormány gyakorolja. Az uralkodó az államot kifejező elsődlegesen vagy kizárólag...Tovább olvasominternálás
Az internálást, más néven rendőrhatósági őrizet alá helyezést a II. világháború végétől alkalmazták. Kezdetben mint antifasiszta megtorló intézkedést az igazolóbizottságok és népbíróságok alkalmazhatták, de a végrehajtást a politikai rendőrségre bízták...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasomvirilizmus
A nyers virilizmus intézménye a legtöbb adót fizetők kijelölt összességét jelentette. A törvényhatóságok belső szervezete lényegében a cenzusos országgyűlési választójogon és a virilizmuson felépült törvényhatósági képviseletből és kezdetben a választott,...Tovább olvasomparentéla rendszer
Ha nincs sem lemenő, sem házastárs, akkor a szülők vagy az elhalt szülők gyermekei örökölnek. A német eredetű, úgynevezett parentéláris vagy csoportöröklési rendet alkalmazták. A parentéla tudományos műszó, a törvénykönyvek...Tovább olvasomárvaszék
A gyámügyi feladatok ellátásán a közigazgatási és bírói fórumok osztoztak mindaddig, amíg az 1877. évi XX. törvénycikk a gyámhatóságot végleg a közigazgatásra telepítette. A gyámügyi igazgatást első fokon a községek...Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomtárca nélküli miniszter
A kiegyezés után kiegészítették a miniszteri tárcákat a horvát-szlavón ügyekével (1868:30. tc.), amelyért egy tárca nélküli miniszter felelt. A tárca nélküli miniszterek intézménye 1917-ig egyedül a horvát-szlavón-dalmát ügyek intézésére szolgált...Tovább olvasomhelytartótanács
A helytartótanácsot az 1723-as közigazgatási reform keretében állították fel a helytartóság jogutódjaként. A helytartótanács nem függött udvari dikasztériumtól, felterjesztéseit közvetlenül a királyhoz intézte, és ezt a magyar kancellária útján tette....Tovább olvasomtürelmi rendelet
II. József az egyházi ügyeket teljes mértékben államosította. 1781-ben kiadott „türelmi rendelete” politikai téren a vallások teljes egyenlőségét hirdette. Saját hitelveiknek megfelelő eskü letétele után protestánsok is betölthettek közhivatalokat. A...Tovább olvasommezőváros
A mezővárosok királyi, főpapi (Vác, Várad, Nyitra, Veszprém) vagy nemes nagybirtokos (Kecskemét, Nyíregyháza, Nagykőrös, Pápa) földesúri hatalma alatt álló korlátozott szabadsággal, kiváltságokkal felruházott városok voltak. A királyi városok közvetlenül a...Tovább olvasomfelségsértés
A király szent és sérthetetlen. A király azért szent, mert rászáll a korona szentsége, és felszentelt, ezért személyét a legnagyobb tisztelet illeti. A Tripartitum szerint a hűtlenség első és legfontosabb...Tovább olvasomcsendőrség
A csendőrség feladata általában a működési területén a személy- és vagyonbiztonságot megóvni, a békét és a közrendet fenntartani, a büntetőtörvények és -rendeletek megszegését feltárni, a megzavart rendet és békét helyreállítani,...Tovább olvasomstatútum
A statútum és a szabályrendelet azonos fogalom. A statútum magyar neve eredetileg helyhatósági szabály, majd az 1870. évi XLII. tc.-kel bevezetett szóhasználat szerint helyhatósági szabályrendelet. A törvényi szóhasználat terén történt...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasomtükröző büntetés
Tükröző volt maga a büntetés, s tükröző annak végrehajtása is. A tükröző büntetés (végrehajtás) leglényegesebb sajátossága, hogy széles teret biztosít a törvénykezőnek a szankció és a sértő cselekmény közötti közvetlen,...Tovább olvasom
