Diplomácia
A diplomácia az államok nemzetközi kapcsolatainak ápolására irányuló szervezett tevékenység, avagy hivatalosabban fogalmazva, a nemzetközi jog alanyainak képviselői útján megvalósuló, a nemzetközi jogi normák által szabályozott tevékenysége az állam külpolitikai céljainak békés eszközökkel való megvalósítására. A diplomácia fő céljai: a hivatalos kapcsolatok fenntartása más államokkal; az állam és polgárai érdekeinek képviselete, védelme; információszerzés; illetve a saját országról szóló ismeretek terjesztése. A diplomácián belül napjainkra önálló szakterületté vált a gazdaságdiplomácia és kulturális diplomácia.
Tudományterület:
Forrás:
Csiki Tamás - Tálas Péter - Tóth Norbert: Közigazgatási szakvizsga. Kül- és biztonságpolitikai ágazat. Első kiadás, 2017. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2017. 14. o.
Szerző:
Relációk
biztonságiasítás
Biztonságiasításnak azt a társadalom és a politikai vezetés közötti párbeszéd eredményeként létrejövő folyamatot nevezzük, amelynek során egy kérdésből biztonsági probléma válik és kilép a normál politika menetéből. A biztonságiasítás első...Tovább olvasomkatonai biztonság
A katonai biztonság államoknak, illetve kormányoknak az a képessége, amely biztosítják, hogy fennmaradjanak a belső vagy külső katonai fenyegetéssel szemben. A történelemben hosszú időn keresztül a katonai biztonság, illetve a...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasomszuverenitás
A nemzetközi jog alanyai közül csak az állam szuverén, azaz rendelkezik saját területén főhatalommal és saját ügyeiben dönthet jogilag függetlenül minden más államtól. Az állam belső szuverenitása az államnak azt...Tovább olvasombiztonságpolitika
A biztonságpolitika mint önálló szakpolitikai ágazat a fennálló társadalmi rend megőrzését vagy megváltoztatását célzó társadalmi intézkedések összeségét, vagyis mindazon állami törekvéseket jelenti, amelyekkel egy kormány igyekszik elhárítani azokat a nemzetközi...Tovább olvasomnagyhatalom
Nagyhatalmaknak nevezzük azokat a hatalmakat a hatalmakat tekintjük, amelyek hatalmi képességeik révén nemcsak saját közvetlen régiójuk hatalmi viszonyainak meghatározó, integratív főszereplői, de emellett a nemzetközi hatalom egyik vagy másik területén...Tovább olvasomnem állami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon államtól független cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, s rendelkeznek olyan eszközökkel, képességekkel, hogy befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat. A nem...Tovább olvasomGazdasági hatalom
A gazdasági hatalom mások magatartásának befolyásolása gazdasági eszközökkel, s az ilyen befolyásolás képessége annak érdekében, hogy mások gazdaságilag jobban függjenek tőlünk, mint mi függünk másoktól. Ilyen területek közé tartoznak az...Tovább olvasombiztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat A biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állami és nem állami biztonságpolitikai szereplőkre,...Tovább olvasomlokális biztonság
A lokális biztonság a biztonság területi kiterjedésének legalacsonyabb szintje, azaz a helyi biztonság. Tartalma szerint ez azt jelenti, hogy egy állam a közvetlen környezetében olyan feltételeket teremt, amelyek kiküszöbölik, illetve...Tovább olvasomHatalmi képességek
Egy állam nemzetközi hatalmi képességeit demográfiai adottságai (pl. népességszáma, demográfiai folyamatai), katonai képességei (haderejének létszáma és fegyverzete, erőkivetítési képessége), gazdasági teljesítménye (részesedése a világgazdaságból, helye a nemzetközi munkamegosztásban), technológiai fejlettsége,...Tovább olvasombiztonsági helyzet
Olyan létfenyegetéssel, túléléssel járó helyzet vagy annak társadalmi érzete, melyet az állam vagy annak képviselői rendkívüli intézkedésekkel, a normál politikai menetből kiemelve, vagy speciális politikai kereteket teremtve képesek vagy kívánnak...Tovább olvasomVédelempolitika
A védelempolitika az államok és szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderők fejlesztésével, alkalmazásával és működésével kapcsolatos szakpolitika, amely magában foglalja a védelempolitikai célok, stratégiák, eljárások és eszközök összességét. A védelempolitika...Tovább olvasomkörnyezeti biztonság
A környezeti biztonság a helyi és a planetáris bioszféra, mint minden egyéb emberi tevékenység létfenntartó rendszerei fenntartásának biztosítása, a mikroszinttől (az egyes fajok védelmétől) makroszintig (a bolygó egészének megőrzéséig), a...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomKemény hatalom
Bár a hard powert általában ‘kemény hatalomként’ fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ‘a kényszerítés hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek kényszerítő...Tovább olvasompuha hatalom
Bár a soft powert általában ’puha hatalom’-ként fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ’a vonzás hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek értékalapú...Tovább olvasomglobális biztonság
A globális biztonság fogalma a 20. század fejlődésének a terméke, kialakulása szorosan kapcsolódik a biztonság szűken vett értelmezésének (katonai biztonság) kiszélesedéséhez (átfogó biztonság). Ennek eredményeképpen a nemzetközi biztonságról szóló diskurzus...Tovább olvasomGlobális nagyhatalom
Globális nagyhatalmaknak a globális hatalmi és érdekérvényesítési képességekkel rendelkező hatalmakat nevezzük. Bár számos olyan nagyhatalom van, amely a hatalmi képesség egy-egy területén globális érdekérvényesítési képességgel rendelkezik (pl. az ENSZ BT...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasom