békeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a védelmi igazgatás felkészülésének időszaka. Ekkor az állami vezetés, a fegyveres erő és a rendvédelmi szervek tevékenységével, a gazdaság mozgósításával, az ország területének védelmi célú előkészítésével és a lakosság védelmével kapcsolatos feladatköröket alkotja meg. Ebben az időszakban történik a feladatok megtervezése, a megoldásukra való felkészítés és elhárításuk gyakorlása. A honvédség egésze és az egyes katonai szervezetek az éves kiképzési, felkészítési és egyéb terveik alapján végzik napi tevékenységüket.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hadijog
A hadijog (ius in bello /lat./ – a hadviselés nemzetközi jogi szabályai) a nemzetközi jog részeként a hadviselés módjaira és eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére...Tovább olvasomszolgálati idő
A szolgálati idő a honvédelmi és rendvédelmi szervek állományában (hivatásrendben) tényleges szolgálati viszonyban eltöltött időtartam, amelyhez a jogszabályokban megállapított jogok fűződnek. A tényleges szolgálati viszonyban töltött idő a hivatásos, illetve...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomhumanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomkritikus információs infrastruktúra
Azok a mindennapi élethez ma már nélkülözhetetlen rendszerek, amelyek kiesése vagy teljes működésképtelensége komoly anyagi és közvetve akár humán károkat is okozhat. Ilyen rendszerek például az energiaellátó rendszerek rendszerirányító számítógép-hálózatai,...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasomhaderőszervezés
A hadtudomány egyik szakterülete, amely a haderő létrehozásával, béke- és hadiállománya meghatározásával, továbbá szervezeti struktúrája kialakításával és korszerűsítésével, a katonai szolgálat lefolyásával, a katonák jogaival és kötelezettségeivel, a mozgósítással kapcsolatos...Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomhadügy
A hadügy a fegyveres küzdelem sikeres megvívását, vagy lehetőség szerinti elhárítását szolgáló elmélet és gyakorlat. A fegyveres erőkkel, felkészítésükkel, alkalmazásukkal, a fegyveres harc megvívásával, illetve elhárításával, valamint az ország katonai...Tovább olvasomhadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy...Tovább olvasomhadkötelezettség
A hadkötelezettség (a katonai szolgálati kötelezettség és a járulékos kötelezettségek) a honvédelmi kötelezettség részeként, törvényi előírások alapján, az állampolgárok meghatározott részének személyesen teljesítendő kötelezettsége. Célja, hogy az arra kötelezett állampolgárok...Tovább olvasombékekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor...Tovább olvasomháborús térség
A háborús térség fogalma a II. világháború során született, mivel ekkora már kialakultak olyan koalíciók, amelyek területe Európára, az Atlanti-óceánra és Észak-Amerikára egyaránt kiterjedt. A 20. szd. második felétől a...Tovább olvasomfegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasom
