Országos Tűzvédelmi Szabályzat
A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által kiadott szabálygyűjtemény, amely meghatározza az épületek, építmények létesítési és használati, valamint a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos tűzvédelmi követelményeket, valamint az elérendő biztonsági szintet életvédelmi, közösségi értékvédelmi és tulajdonosi értékvédelmi célok teljesülése érdekében. Főbb témakörei között szerepel a tűzveszélyességi és kockázati osztályba sorolás, az általános szerkezeti követelmények, a tűzterjedés elleni védelem, a létesítési követelmények, a kiürítés, a tűzoltó egységek beavatkozását biztosító követelmények, a hő és füst elleni védelem, a hasadó és hasadó-nyíló felületek, a speciális építmények tűzvédelme, a villamos és villámvédelmi berendezések, a beépített tűzjelző és tűzoltó berendezések szabályai, az éghető folyadékok és gázok tárolására, kimérésére és használatára vonatkozó szabályok, valamint az ellenőrzés, karbantartás és felülvizsgálat. A követelmények teljesülését a tűzvédelmi hatóság ellenőrzi.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
katasztrófavédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelőzését, közvetlen veszélyek elhárítását, az előidéző okok megszüntetését, a károsító hatásuk csökkentését, a lakosság élet- és anyagi javainak védelmét, az alapvető életfeltételek biztosítását,...Tovább olvasomKatasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság
A Kormány által működtetett kormányzati koordinációs szerv, melynek feladata a Kormány katasztrófavédelemmel összefüggő döntéseinek előkészítése, valamint a katasztrófák elleni felkészüléssel, megelőzéssel, védekezéssel és helyreállítással kapcsolatos feladatok összehangolása. A belügyminiszter vezetésével,...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A különleges jogrend azon időszaka, melyet az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás (árvíz, belvíz, szélsőséges időjárás, stb.) vagy ipari szerencsétlenség (veszélyes anyagokkal kapcsolatos baleset, radioaktív szennyezés, stb.) esetén, valamint...Tovább olvasombiztonsági jelentés
Felső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem üzemeltetője által készített biztonsági dokumentáció, amely annak bizonyítására szolgál, hogy rendelkezik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseteket megelőző politikával és az annak végrehajtását szolgáló...Tovább olvasompolgári védelmi szervezet
Olyan szervezet, amely személyi állománya útján katasztrófaveszély és veszélyhelyzet, valamint fegyveres összeütközés idején végrehajtandó polgári védelmi feladatokat lát el, amennyiben azt az illetékes személy elrendeli. A polgári védelmi szervezetek tagjai...Tovább olvasomalsó küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott alsó küszöbértéket elérő vagy meghaladó, de felső küszöbértéket...Tovább olvasomgazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettség
Alaptörvényből fakadó kötelezettség Magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgárok számára honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatok ellátása érdekében, melynek célja az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak védelme. A gazdasági...Tovább olvasomTűzoltási és Műszaki Mentési Terv
A tűzoltáshoz és műszaki mentéshez szükséges tűzoltói erő, eszköz szükségletet tartalmazó, tűzoltást és műszaki mentést segítő terv, melyet a tűzvédelmi, gazdasági és műemléki szempontból kiemelt fontosságú létesítményekre külön jogszabályban meghatározottak...Tovább olvasomkülső védelmi terv
Veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem vagy küszöbérték alatti üzem üzemeltetője által készített okmány, amely az üzem környezetében élő lakosság mentése, az anyagi javakban, a környezetben bekövetkező károk enyhítése érdekében a végrehajtandó...Tovább olvasomvízjogi engedély
A katasztrófavédelem által vízügyi hatósági jogkörében dokumentum, amely különböző vízimunkák vagy vízilétesítményekkel kapcsolatos munkák elvégzését engedélyezi. Fajtái: az engedélyben meghatározott vízimunka elvégzésére, vízilétesítmény megépítésére feljogosító vízjogi létesítési engedély; a vízilétesítmény...Tovább olvasomtűzvédelem
Azon tevékenységek összessége, amelyek célja a tűzmegelőzés, a tűzoltási feladatok ellátása, a tűzvizsgálat, valamint ezek feltételeinek biztosítása. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv mellett a magánszemélyeknek, a jogi személyeknek, valamint a magán-...Tovább olvasomlakosságvédelem
A katasztrófavédelem polgári védelmi feladatai közé tartozó tevékenységek, amelyek célja az élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat veszélyeztető hatások elhárítása és az ennek érdekében végzett szervezési, tervezési és felkészítő...Tovább olvasomküszöbérték alatti üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló terület, ahol a jogszabályban meghatározott alsó küszöbérték negyedét elérő vagy meghaladó, de az alsó küszöbértéket el nem érő mennyiségben veszélyes anyag van jelen, valamint...Tovább olvasompolgári védelem
Olyan össztársadalmi feladat-, eszköz- és intézkedési rendszer, amelynek célja katasztrófa, illetve fegyveres összeütközés esetén a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint a lakosság felkészítése azok hatásainak leküzdése...Tovább olvasomveszélyes áru
Veszélyes árunak nevezzük azokat az áruféleségeket (anyagokat és tárgyakat), amelyek a szállításuk során tűz- és robbanásveszélyt, egészségkárosító (főként maró, mérgező) hatást vagy környezetkárosító tulajdonságokat hordoznak, s amelyeket ilyenként azonosít valamely...Tovább olvasomOrszágos Tűzvédelmi Szabályzat
A katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által kiadott szabálygyűjtemény, amely meghatározza az épületek, építmények létesítési és használati, valamint a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos tűzvédelmi követelményeket, valamint az elérendő biztonsági szintet életvédelmi,...Tovább olvasomvízkészletjárulék
Olyan fizetési kötelezettség, amelyet a vízhasználó a vízjogi engedélyben lekötött vagy engedély nélkül felhasznált, továbbá az üzemi fogyasztó a ténylegesen igénybe vett vízmennyiség után köteles fizetni a vizek használatával, a...Tovább olvasombiztonsági összekötő személy
Létfontosságú rendszerelem üzemeltetője által foglalkoztatott tisztviselő, akinek a feladata a kapcsolattartás az üzemeltető és a kijelölési eljárásban részt vevő hatóságok, szakhatóságok között. Biztonsági összekötőnek az a büntetlen előéletű személy jelölhető...Tovább olvasomnukleáris biztonság
Megfelelő üzemeltetési feltételek megvalósítása, balesetek megelőzése, illetve a balesetek következményeinek enyhítése a nukleáris létesítmény, valamint a radioaktívhulladék-tároló életciklusának valamennyi fázisában, amelyek eredményeként megvalósul a munkavállalóknak és a lakosságnak a létesítmények...Tovább olvasomfelső küszöbértékű veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem
Egy adott üzemeltető irányítása alatt álló azon terület egésze, ahol egy vagy több veszélyes anyagokkal foglalkozó létesítményben veszélyes anyagok vannak jogszabályban meghatározott felső küszöbértéket elérő vagy meghaladó mennyiségben. Az üzem...Tovább olvasom
