konzorciós szerződés
A konzorciós szerződés, mint atipikus fogyasztói szerződés megkötésével a fogyasztó egy fogyasztói csoportba lép be, aminek a célja az, hogy a fogyasztó által megjelölt ingó vagy ingatlan dolog tulajdonjogát a szervező közreműködésével, előzetesen megállapított időn belül megszerezze. Ennek alapján a fogyasztó meghatározott időközönként díjfizetést teljesít a szervező felé, ami nem jelent garanciát a fogyaasztó által meghatározott dolog tulajdonjoga megszerzése tekintetében. Ugyanis arra csak akkor kerül sor, ha a fogyasztói csoport tagjai között rendszeresen tartott sorsolások alkalmával a fogyasztót kiválasztják. Ebben az esetben a fogyasztó, az általa kiválasztott dolog tulajdonosával köti meg, a vételárat pedig az összes fogyasztó által teljesített időszakos befizetések terhére egyenlíti ki. A befizetéseket a szervező a saját vagyonától elkülönülten köteles kezelni Ezeket a fogyasztói csoportokat a köznyelvben “vásárlói klubnak” szokás nevezni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
konszenzuál szerződés
A konszenzuál szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomszavatossági igények
A kötelezett a hibátlan (szerződésszerű) teljesítésért szavatossággal tartozik. A szavatosság nem más, mint a hibátlan teljesítésért való, kimentést nem ismerő, objektív helytállási kötelezettség. A szavatosság magában foglalja a szolgáltatás fizikai...Tovább olvasomjogvesztés kikötése
A felek írásban köthetik ki, hogy a szerződésszegésért felelős fél elveszít valamely jogot, amely őt a szerződés alapján egyébként megilletné. A törvény a szerződés megerősítéseként önként vállalt többletszankcióként kezeli a...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasomegyesülés
Egyesülés a származtott alapítás egyik esete, két fajtája az összeolvadás és a beolvadás. Egyesülés esetén több jogelőd jogi személyből egy jogutód jön létre. Összeolvadás során az összeolvadó jogi személyek megszűnnek,...Tovább olvasomkereskedelmi szerződés
A kereskedelmi szerződések a gazdasági élet résztvevői, szereplői között létrejövő olyan viszonytípus, mely a gazdasági fejlődés, a forgalmi élet gyors változásai miatt állandóan véltozik, bővül. A Polgári Törvénykönyvön belül az...Tovább olvasomcsaládbafogadás
A szülői felügyeletet közösen gyakorló szülők kérelmére vagy a szülői felügyeletet egyedül gyakorló szülő kérelmére – a különélő másik szülő meghallgatásával – a gyámhatóság hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülő egészségi...Tovább olvasomöröklési szerződés
Öröklési szerződésről beszélünk olyan kétoldalú jogügylet esetén, amelyben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik félnek nyújtandó tartás, életjáradék vagy gondozás fejében – vagyona,...Tovább olvasombiztosítási szerződés
Biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni; a biztosítóval szerződő...Tovább olvasomcégbíróság
A cégbírósági teendőket nem egy erre a célra létrehozott önálló bíróság, hanem a törvényszékek mint cégbíróság látják el. A cégbíróság folytatja le a cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárásokat, valamint az ezekhez...Tovább olvasomopciós jog
Opciós (vételi) jog esetén olyan hatalmasságról van szó, amelynek alapján a vételi jog jogosultja egyoldalú akaratelhatározásával akkor is megveheti a dolgot, ha a tulajdonos azt nem akarja eladni. Ha a...Tovább olvasomrei vindicatio
A tulajdonos eltiltási kereset formájában követelheti a jogellenes beavatkozás vagy behatás megszüntetését, ha pedig a dolog a birtokából kikerült, követelheti a dolog visszaadását (rei vindicatio). Ugyanúgy, ahogy a birtoklásban való...Tovább olvasomalanyi jog – igény
Alanyi jognak nevezzük a közvetlenül a törvényből folyó és más által nem korlátozható jogokat. A polgári jog, mint tipikusan jogosító (attributív) normák foglalata, számtalan alanyi jogot biztosít a személyek számára....Tovább olvasomtartási szerződés
Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. A tartási szerződést írásba kell foglalni. A tartásra...Tovább olvasomtartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasomdolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomföldhasználati jog
Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben a földre földhasználati...Tovább olvasomközbenső szerződésszegés
A szerződéses kötelezettség megszegésének speciális esete az ún. közbenső szerződésszegés, amely mulasztásban jelentkezik, és a másik fél szerződésszerű teljesítésének akadályát képezi: a fél szerződésszegést követ el, ha elmulasztja megtenni azokat...Tovább olvasombetéti társaság
A betéti társaság (bt.) létesítésére irányuló társasági szerződés megkötésével a társaság tagjai arra vállalnak kötelezettséget, hogy a társaság gazdasági tevékenységének céljára a társaság részére vagyoni hozzájárulást teljesítenek, továbbá legalább az...Tovább olvasomkártalanítás
A jogellenes károkozás a felelősségre vonás objektív feltétele. A Ptk. vélelmezi, hogy minden károkozás jogellenes, azzal, hogy meghatározza azokat az esetköröket, amelyek fennállása esetén ún. jogszerű károkozásról beszélünk. Ilyen pl....Tovább olvasom
