közterület-felügyelő
A közterület-felügyelő a (fő)polgármesteri hivatal köztisztviselő alkalmazottja, aki jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy intézkedést megtenni.
Felvilágosítást kérhet attól, akiről alaposan feltehető, hogy feladata ellátásához érdemi tájékoztatást tud adni. A Rend.tv.-ben meghatározott intézkedéseket és kényszerítő eszközöket alkalmazhatja, emellett bírság kiszabására is jogosult.
A felügyelő a feladatát országosan egységes egyenruhában teljesíti. A felügyelő szolgálata teljesítésekor egyenruhájára kitűzve viseli az egyedi azonosító számmal ellátott felügyelői jelvényt.
Az üzemben tartó értesítése mellett elszállítással eltávolíthatja a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Ha a szabálytalanul elhelyezett jármű balesetveszélyt nem jelent, és a forgalmat nem akadályozza, rögzítésére a felügyelő kerékbilincset alkalmazhat.
Akinek a felügyelő intézkedése, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása jogát vagy jogos érdekét sértette, panasszal fordulhat a rendőrséghez.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal
A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (rövidítve: BMH) a Ksztv. szerinti rendszerben államigazgatási szerv, azon belül központi hivatal, mely a jogszabályokban hatáskörébe utalt idegenrendészeti és menekültügyi feladatokat látja el. A BMH-t...Tovább olvasomtisztjelölt
A Hszt. szerint a tisztjelölt a rendvédelmi oktatási intézmény (rendészeti és nemzetbiztonsági felsőoktatást folytató felsőoktatási intézmény) hallgatója. A rendészeti alapképzésre, nappali tagozatra felvételt nyert személy az ösztöndíjszerződés megkötésével a rendvédelmi...Tovább olvasomönkormányzati rendészeti szerv
A Rend.tv. szerint önkormányzati rendészeti szervet a helyi önkormányzat belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként hozhat létre. Az önkormányzati rendészeti szerv feladata, hogy gondoskodjon a...Tovább olvasomáltalános Rendőrség
A rendőrséget szervezetileg három, horizontálisan (nem egymásnak alárendelten) elkülönült szerv alkotja, melyek közül a legnagyobb létszámú és területileg is a legkiterjedtebb a – teljes nevén – általános rendőrségi feladatok ellátására...Tovább olvasomrendvédelmi etikai alapelvek
A rendvédelmi hivatás etikai alapelveit a Hszt. határozza meg. A rendvédelmi hivatás etikai alapelvei a hivatásos állomány tagjai tekintetében különösen a hűség, a nemzeti érdek előnyben részesítése, a méltóság és...Tovább olvasomhivatásos vadász
A vadgazdálkodási üzemtervben és az éves vadgazdálkodási tervben foglaltak végrehajtásának szakirányítójaként a vonatkozó feladatok szakszerű ellátását végzi. Hivatásos vadász az a természetes személy lehet, aki rendelkezik: – középfokú végzettséggel, –...Tovább olvasomelektronikai vagyonvédelmi rendszer
Az elektronikai vagyonvédelmi rendszer a magánbiztonság területén alkalmazott, az Szvmt. szerint vagyonvédelmi célból a vállalkozási szerződésben megjelölt ingatlanon telepítendő vagy telepített elektronikus jelző és képi megfigyelőrendszer, ideértve a térfelügyeleti rendszert,...Tovább olvasomFüggetlen Rendészeti Panasztestület
A Független Rendészeti Panasztestület (rövidítve: FRP) alapvetően brit mintára létrehozott szervezet, mely a rendőrség feletti „civil kontroll” ellátásában játszik szerepet. Az Rtv. szerint az FRP öt tagját az Országgyűlés választja...Tovább olvasomintézkedés magánlakásban
Rendőri intézkedés. A törvény szerinti teljes elnevezése: “intézkedés magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen”. Az Rtv. szerint a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve...Tovább olvasombefogadott
Menedékjogi szempontból a menekülők egyik csoportja. A Met. szerint Magyarország befogadottként védelemben részesíti azt a külföldit, aki nem felel meg a menekültként vagy oltalmazottként való elismerés feltételeinek, de fennáll annak...Tovább olvasombiztonság
A biztonság – rendészeti szempontból – felfogható statikus és dinamikus állapotként is. Statikusan nézve a biztonság egy kockázatok és veszélyek nélküli állapotot jelöl. Ilyen azonban a társadalmi folyamatok területén nem...Tovább olvasomszemélyi védelemmel, illetve Védelmi Programmal kapcsolatos intézkedés
Rendőri intézkedés. Az Rtv. szerint a rendőrség a büntetőeljárásban résztvevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét, valamint a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjának végrehajtásával összefüggő...Tovább olvasomnemzetbiztonsági érdek
Az Nbtv. szerint nemzetbiztonsági érdek Magyarország függetlenségének biztosítása és törvényes rendjének védelme, ennek keretén belül: – az ország függetlensége és területi épsége elleni támadó szándékú törekvések felderítése, – az ország...Tovább olvasomlőfegyverhasználat tömegben lévő személlyel szemben
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint lőfegyverhasználatnak tömegben, csoportosulásban lévő személlyel szemben nincs helye, kivéve, ha az egyes személy elleni fegyverhasználat feltételei fennállnak. A lőfegyverhasználatnak az egyes személy ellen kell...Tovább olvasomidegenrendészet
A Magyarország területére engedély nélkül vagy meg nem engedett módon beutazó vagy ott jogszerűtlenül tartózkodó nem magyar állampolgárral szemben indított hatósági jogalkalmazói tevékenység, ha nincs helye menedékjogi eljárásnak. Az idegenrendészet...Tovább olvasomközterület-felügyelő
A közterület-felügyelő a (fő)polgármesteri hivatal köztisztviselő alkalmazottja, aki jogosult és köteles a közterületen ellenőrizni a jogszabályban előírt kötelezettségek megtartását, jogszabálysértés esetén eljárást kezdeményezni vagy intézkedést megtenni. Felvilágosítást kérhet attól, akiről...Tovább olvasomrendőrségi szakszolgálatok
A rendőrség szolgálati szabályzata szerint a rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni. A szakszolgálatok a következők: – az ellenőrzési szakszolgálat, – a gazdasági szakszolgálat, –...Tovább olvasomtesti kényszer
Rendőri kényszerítő eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr – intézkedése során – az ellenszegülés megtörésére testi erővel cselekvésre vagy a cselekvés abbahagyására kényszerítést (testi kényszert) alkalmazhat. A szolgálati szabályzat szerint...Tovább olvasomNemzetbiztonsági Szakszolgálat
Rendvédelmi szerv, azon belül polgári nemzetbiztonsági szolgálat. Rövidítése: NBSZ. Az Nbtv. szerint egyebek közt: – a titkos információgyűjtés eszközeivel és módszereivel szolgáltatást végez a titkos információgyűjtésre feljogosított szervek titkos információgyűjtő...Tovább olvasomrendőri intézkedés elleni panasz
A rendőrség hivatásos állományú tagjának szolgálati fellépése esetén rendelkezésre álló jogorvoslati eszköz. Az Rtv. szerint a rendőr által alkalmazott intézkedés vagy kényszerítő eszköz, intézkedés elmulasztása, vagy a törvényben meghatározott más...Tovább olvasom
