köztestületi önkormányzat
A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetve a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy. Köztestület különösen a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a gazdasági, illetve a szakmai kamara. Törvény meghatározhat olyan közfeladatot, amelyet a köztestület köteles ellátni. A köztestület a közfeladat ellátásához szükséges – törvényben meghatározott – jogosítványokkal rendelkezik, és ezeket önigazgatása útján érvényesíti. Törvény előírhatja, hogy valamely közfeladatot kizárólag köztestület láthat el, illetve, hogy meghatározott tevékenység csak köztestület tagjaként folytatható. A köztestületre – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a Polgári Törvénykönyvnek az egyesületre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kérelemre induló jogorvoslat
A közigazgatási hatósági eljárás során kérelemre induló jogorvoslati eljárások a fellebbezési eljárás, a bírósági felülvizsgálat, az újrafelvételi eljárás, az Alkotmánybíróság határozata alapján indítható eljárás. Az ügyféli kezdeményezésre megnyíló jogorvoslati lehetőségek...Tovább olvasomhatósági döntés
A hatósági döntés mint jogi tény jogviszonyokat keletkeztet, módosít, megszüntet. A hatóság az eljárása során, eljárási jogviszony alapján adja ki. A hatósági döntés az anyagi joghatás szempontjából lehet érdemi vagy...Tovább olvasomminiszteri biztos
A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Miniszteri biztos a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki. A miniszteri biztos kinevezését megelőzően a javasolt személyről...Tovább olvasomeljárásjogi jogutódlás
Valamely hatósági eljárás során megállapított eljárási jog, jogi kötelezettség vagy jogi helyzet, illetve jogviszony alanyának változása oly módon, hogy az eljárási jog, kötelezettség vagy a jogviszony fennmarad. Ha jogszabály másként...Tovább olvasomterületi önkormányzat
A megyei önkormányzat területi önkormányzat, jogi személy, melynek feladatait és hatáskörét a közgyűlés látja el. A helyi önkormányzás joga a megyék (területi önkormányzatok) választópolgárainak közösségét illeti meg. A megyei önkormányzat...Tovább olvasomszakhatóság
Olyan közigazgatási hatóság, amelynek előzetes hozzájárulása nélkül közigazgatási első fokú hatósági határozat nem hozható meg (kvázi osztott hatáskör). Törvény vagy kormányrendelet az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság számára előírhatja, hogy...Tovább olvasomjogterület
A jogi normák olyan, többé-kevésbé összefüggő és relatíve elkülönülő összessége, amely a jogág sajátosságaival, önállóságával, elkülönültségével nem rendelkezik. Jogterület képződhet egy-egy jogágon belül, de több jogágat részben átfedve is (keresztülfekvő...Tovább olvasomvégrehajtható döntés
A hatóság döntése végrehajtható, ha pénzfizetésre, továbbá meghatározott cselekményre vagy magatartásra irányuló kötelezettséget állapít meg, a döntés jogerőre emelkedett, és a teljesítésre megállapított határidő vagy határnap eredménytelenül telt el, a...Tovább olvasomhatósági jegyzőkönyv
Az eljárási cselekmények dokumentálásának egyik formája. A jegyzőkönyv tartalmazza a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot, az eljárási cselekményben érintett személy adatait és, eljárásjogi helyzetét,...Tovább olvasomideiglenes biztosítási intézkedés
A hatóság a pénzkövetelés biztosítását vagy meghatározott dolog zárlatát ideiglenes biztosítási intézkedésként az erre okot adó körülmények felmerülésétől számított öt napon belül az ügy érdemében való döntéshozatalt megelőzően is elrendelheti,...Tovább olvasomkapcsolattartási formák közötti szabad választás
A kapcsolattartás arra ad választ, hogy a hatóság és az ügyfél (illetve az eljárás egyéb résztvevői), valamint a hatóságok egymással eljárásjogi értelemben hogyan kommunikálhatnak. A hatóság írásban, elektronikus úton, vagy...Tovább olvasomszakértő (jog)
Az eljárás olyan egyéb résztvevője akit akkor vesznek igénybe, ha bírósági vagy közigazgatási eljárás során a tényállás tisztázásához, a bizonyítási eszközök vizsgálatához bizonyos tények vagy körülmények megítéléséhez stb. olyan különleges...Tovább olvasomhatósági szerződés
A határozatot helyettesítő megállapodás az ügyfél és a hatóság között. Nem a hatóság egyoldalú döntése, hanem a hatóság és az ügyfél között létrejött megállapodás. Ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú...Tovább olvasomtisztességes eljáráshoz való jog
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni. A tisztességes eljárás követelménye alapján...Tovább olvasomideiglenes intézkedés
A hatóság – tekintet nélkül a joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére – hivatalból köteles megtenni azt az ideiglenes intézkedést, amelynek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral, a személyiségi jogok...Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasomminiszterelnöki biztos
A miniszterelnök – normatív utasításával – a feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. A miniszterelnök rendeletben irányítási jogkörrel ruházhatja fel a miniszterelnöki biztost. Megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb...Tovább olvasomtájékoztatáshoz való jog
A közigazgatási hatóság az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője számára biztosítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, és előmozdítja az ügyféli jogok gyakorlását. A közigazgatási hatóság a jogi képviselő...Tovább olvasomlefoglalás
A bizonyítás céljait szolgáló dolog (tárgy) birtoklásának (használatának) ideiglenes elvonása, a tulajdonos (birtokos) részére az törvényben biztosított rendelkezési jog érintése nélkül. Az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság a tényállás tisztázása...Tovább olvasomjóhiszemű eljárás elve
Jóhiszemű az, aki nem, illetve akinek kellő körültekintés tanúsítása mellett sem kell vagy kellene tudnia a látszattal ellentétes tényekről (valóságról). A közigazgatási hatósági eljárásban az ügyfél köteles jóhiszeműen eljárni. Az...Tovább olvasom