nádor
A nádor Magyarország legmagasabb országos, rendi méltósága, az ország első zászlósura volt. Szent István uralkodása alatt a királyi udvartartás vezetője, a királyi birtokok felügyelője, a királyi udvar gazdasági irányítója. Feladatait az 1485-ös ún. nádori cikkek határozzák meg: összehívja a királyválasztó országgyűlést, a kiskorú király gyámja, a király hiánya vagy kiskorúsága esetén összehívhatja az országgyűlést, a király távollétében annak helytartója, ha a király és a nemzet között viszály támadna, a nádor feladata a közvetítés, a kibékítés, a panaszokat a király elébe terjeszti, az első és legfőbb az ország rendes és nagybírái között, az ország haderejének főkapitánya (fővezére), nemeseknek 32 jobbágytelek nagyságig birtokot adományozhat. A 17. századtól az esztergomi érsekkel együtt koronázza a királyt. 1608-tól a Felsőtábla, illetve az Országgyűlés elnöke. 1723-tól a Hétszemélyes Tábla és a Magyar Királyi Helytartótanács elnöke. 1848 után nem töltik be a pozíciót, csak királykoronázáskor.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kehidai oklevél
A nemesi vármegye keletkezésére utaló első ismert dokumentum az 1232. évi kehidai oklevél, amely a Zala megyei királyi servienseknek saját vitás ügyeikben ítélkezési jogot biztosított. A kehidai oklevél (1232) a...Tovább olvasomkoncepciós per
Koncepciós pernek nevezzük azokat a büntetőeljárásokat, amelyekben a politikai cél elérése érdekében jogsértő módon, megalapozatlanul, bűnösség nélkül hoznak elmarasztaló ítéletet. A tényállás fiktív, konstruált, a bizonyítás irányított, manipulált bizonyítékokkal. Anyagi...Tovább olvasomplacetum regium
A királyi tetszvényjog (placetum regium) alapján tilos volt Magyarországon külön királyi engedély nélkül a pápától, a bíbornokoktól, a pápai bíróságtól származó és magyarországi javadalmakra, illetve peres ügyekre vonatkozó iratokat, bullákat,...Tovább olvasomfelsőház
A felsőtábla (főrendi tábla) összetétele a királyi tanácsot is alkotó főpapok és főurak részvételével alakul ki a 13. századtól, akik esetenként az alsótábla előzményeként is tekinthető fehérvári törvénylátó napokon, majd...Tovább olvasomdarabontkormány
I. Ferenc József osztrák császár és magyar király által a magyar alkotmányosság megsértésével kinevezett báró Fejérváry Géza (korábban az ún. darabonttestőrség parancsnoka) elnökletével 1905-1906-ban működő magyar kormány gúnyneve. Nagy belpolitikai...Tovább olvasomcsaládfő
A nagycsalád élén a csaknem korlátlan hatalommal rendelkező családfő állt, aki általában a család férfiai közül a legidősebb vagy a legértelmesebb volt. Az öröklési rend nem volt egyértelmű. Bár általában...Tovább olvasomhercegprímás
A magyarországi egyházi hierarchia élén az esztergomi érsek (prímásérsek) áll, akinek joghatósága az egész magyar egyházra kiterjed. Az érsek az alárendelt püspökségek felett metropolitai joggal bír, és tartományi zsinatot hívhat...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomleánynegyed
Leánynegyed járt a csak fiágra maradó ősi vagyonból egyszer, az első átszálláskor. A quartaliciumban az adományszerző leányai, illetve azok lemenői örököltek. A negyedet az adományból egyszer kellett kiadni, a szerző...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomnőrablás
A házasságkötés legrégibb formája a nőrablás és a nővétel volt. A nőrablás intézménye a teljes nőközösséget, amely a törzshöz tartozó valamennyi férfi számára hozzáférhetővé tette a törzshöz tartozó valamennyi nőt,...Tovább olvasomdiarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasombeszolgáltatási kötelezettség
A II. világháború után a mezőgazdaságban gyakorlatilag két szabályozó eszközt alkalmaztak: a kötelező beszolgáltatást és a vetéstervek rendszerét. Ezeket az előírásokat is a helyi, megyei, illetve községi hatóságok ellenőrizték. Az...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasomPrimae Nonus
Werbőczy István Hármaskönyvének leghosszabb I. része elsősorban az országos nemesi magánjogot taglalja. E rész 9. címében (a híres „Primae Nonus”-ban) található a négy legfontosabb nemesi kiváltság, az egy és ugyanazon...Tovább olvasomÁllami Egyházügyi Hivatal
Az intézményesített állami kontroll fontos szerve volt a szovjet típusú diktatúra időszakában az Állami Egyházügyi Hivatal, amelyet szovjet mintára, az 1951. évi I. törvénnyel hoztak létre. A megszűnt vallás- és...Tovább olvasomAranybulla
A magyar rendi alkotmány alapkartája az 1222-es Aranybulla. A II. András király által kibocsátott Aranybulla az első precedens a magyar alkotmánytörténetben, hogy olyan jogokat lehet a királlyal elfogadtatni, illetve megerősíttetni,...Tovább olvasomolmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem...Tovább olvasomsajtóvétség
Sajtóvétség az, ha valaki valamilyen bűntett avagy vétség elkövetésére egyenes és határozott felhívást tesz sajtó útján, a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből és a tisztességes erkölcsökből csúfot űz, a magyar...Tovább olvasom
