rosszhiszeműség
A rosszhiszeműség szubjektív, tudati állapot.
Rosszhiszemű az, aki tud, s kellő körültekintés tanúsítása mellett is tudnia kellene a látszattal ellentétes valóságról.
Ez az alapelv a polgári jogviszonyokban mindenkitől megfelelő tájékozódást, körültekintést és előrelátást, a valóságos tények és körülmények ismeretét (megismerését) és megfontolását követeli meg, mert csak ezek alapján hozható megfelelő döntés és tanúsítható felelős magatartás. A valóságos tények, körülmények megismerhetőségében azonban igen nagy szerepe van a másik fél jóhiszeműségének (őszinteségének, tisztességes szándékának) is. A jog általában védelemben részesíti azt a személyt, aki nyilatkozatát a külső látszatban bízva – kellő gondosság és körültekintés mellett – teszi meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kölcsönszerződés
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles....Tovább olvasomrészvénytársaság
A részvénytársaság (rt.) olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényből álló alaptőkével működik, és a részvényes kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására...Tovább olvasombánatpénz
A bánatpénz jogi értelemben facultas alternativa (vagylagos felhatalmazottság), mely lehetővé teszi, hogy az elállásra jogosult fél minden indokolás nélkül megszüntethesse a szerződéses jogviszonyt. A bánatpénz fizetése melletti elállási jog kikötése...Tovább olvasomvisszautasítás
Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget egyoldalú nyilatkozattal visszautasíthatja. A visszautasítás a lemondással szemben tehát egyoldalú jognyilatkozatban valósulhat meg. A lemondástól elhatároló ismérve még, hogy nincs helye részleges...Tovább olvasomkontraktuális felelősség
Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem...Tovább olvasomapport
A gazdasági társaságok tőkéje a tagok által rendelkezésre bocsátott pénzbeli és nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásokból áll, a nem pénzbeli vagyoni betét az apport, a rendelkezésre bocsátás az apportálás. Tárgya lehet...Tovább olvasomvétőképtelen
A károkozó akkor vétőképtelen, ha a belátási képessége oly mértékben korlátozott, hogy a károkozással kapcsolatos magatartása következményeit nem képes felmérni, vagyis aki a konkrét cselekvősségét tekintve nem rendelkezik olyan belátási...Tovább olvasomhagyomány (öröklési jog)
A mai magyar öröklési jog megkülönbözteti a dologi és a kötelmi hagyományt. Dologi hagyományról beszélünk, ha a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat az örökhagyó meghatározott személy javára juttatja, úgy, hogy ez...Tovább olvasomkár
A károkozó köteles megtéríteni a károsultat ért minden olyan hátrányt, amely a károsító esemény folytán őt érte. A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. A teljes kártérítés körében a...Tovább olvasomPPP-szerződés
A PPP-szerződés a köz- és a magánszféra együttműködésének szerződése, az elnevezés gyűjtőfogalomként használatos, nincs jogszabályi definíciója, valamint Magyarországon átfogó PPP szabályozás ezidáig nem született. A szerződés alapján a magánszféra alanya...Tovább olvasomcselekvőképesség
A cselekvőképesség az embernek, és csak az embernek az a képessége, hogy saját akaratelhatározásával, cselekményével és akaratnyilatkozatával önállóan szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. A cselekvőképességnek három fokozata van: 1) Cselekvőképtelenség....Tovább olvasomszerződésátruházás
Szerződésátruházásról akkor beszélünk, amikor a szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodik a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe...Tovább olvasomholtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomházassági vagyonjogi szerződés
Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra...Tovább olvasomtényleges kár
A tényleges kár a károsult vagyonában bekövetkezett értékcsökkenés, melynek meghatározása a bírósági eljárásban rendszerint szakértő közreműködésével történik. Bizonyos szempontokat azonban a bírói gyakorlat ebben a körben kialakított, így pl. a...Tovább olvasomatipikus szerződés
Az atipikus szerződések elnevezés gyűjtőfogalom, a XX. század végi gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre ezt a szerződési kategóriát. Egységes fogalmi meghatározás ezen szerződési csoportra nem adható, pusztán csoportismérvekkel tudjuk...Tovább olvasompetitorius birtokvédelem
A birtok alapján a birtokos követelheti, hogy mindenki más tartózkodjék a fennálló birtokállapot jogalap nélküli megváltoztatásától vagy megzavarásától. Tilos önhatalom esetén a birtokos az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás...Tovább olvasomegyesülés
Egyesülés a származtott alapítás egyik esete, két fajtája az összeolvadás és a beolvadás. Egyesülés esetén több jogelőd jogi személyből egy jogutód jön létre. Összeolvadás során az összeolvadó jogi személyek megszűnnek,...Tovább olvasomkáron szerzés tilalma
A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt. Ha az eset körülményeire tekintettel annak elszámolása a károkozó javára...Tovább olvasomelőszerződés
Az előszerződés nem más, mint a felek által önként vállalt szerződéskötési kötelezettség, melynek tárgya egy későbbiekben megkötendő (ún. végleges vagy cél-) szerződés létrehozása. Az előszerződés létrejöttéhez elsősorban az szükséges, hogy...Tovább olvasom
