ráutaló magatartás
A ráutaló magatartás a jognyilatkozatok tételének egyik fajtája, mely során a fél nem írásban és nem szóbeli formában tesz nyilakozatot, hanem valamely egyéb magatartása idézi elő a jognyilatkozattételt. Ilyenek tipikusan a különböző automata ügyletek (például egy üdítő vásárlása az automatából). Ezzel szemben az utaló magatartás egy kötelemkeletkeztető tényállás, mely alapján a bíróság a kár részben vagy egészben történő megfizetésére kötelezi azt a személyt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartás megtételére irányít, melyből őt önhibáján kívül károsodás éri.
Tudományterület:
Forrás:
Barzó-Bíró-Juhász-Lenkovics-Pusztahelyi: Általános tanok és személyek joga. Novotni Kiadó, Miskolc, 2014. [150-156.o.]
Szerző:
Relációk
bejegyzett élettársi kapcsolat
Bejegyzett élettársi kapcsolat családjogi értelemben akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni....Tovább olvasomrészletvétel
Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a vevő a vételárat meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, de a dolog birtokát a vételár teljes kiegyenlítése előtt a vevőre átruházzák, az...Tovább olvasomdolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomüzlethelyiségen kívüli szerződés
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés olyan atipikus fogyasztói szerződés, amely során a szerződés megkötésére a vállalkozás üzlethelyiségében vagy attól eltérő helyen kerül sor, a felek egyidejű jelenléte mellett, avagy a...Tovább olvasomtartási szerződés
Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. A tartási szerződést írásba kell foglalni. A tartásra...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasomelállás
Az elállás a szerződés egyoldalú megszüntetésének egyik esete. Az elállás a szerződést a megkötésének időpontjára visszaható hatállyal – ex tunc – szünteti meg, ennek következtében az eredeti állapotot kell helyreállítani....Tovább olvasomfoglaló
A másik félnek fizetett pénzt akkor lehet foglalónak tekinteni, ha annak fizetésére a kötelezettségvállalás megerősítéseként kerül sor, és ez a rendeltetés a szerződésből egyértelműen kitűnik. A Ptk. szerint foglalót nemcsak...Tovább olvasomfelmondás
A felmondás olyan egyoldalú címzett jognyilatkozat, mely a szerződéses jogviszonyt a jövőre nézve (ex nunc) hatállyal szűnteti meg. A felmondás ugyanakkor egyoldalú alakító jog (hatalmasság), mely jogviszonyalakító (megszüntető) hatást a...Tovább olvasomrészvénykönyv
A részvénytársaság a részvényesekről részvénykönyvet vezet, amelyben nyilvántartja a részvényes nevét, közös tulajdonban álló részvény esetén a közös képviselő nevét, lakóhelyét vagy székhelyét, részvénysorozatonként a részvényes részvényeinek vagy ideiglenes részvényeinek...Tovább olvasomrészvény
A részvény a kibocsátó részvénytársaságban (rt.) gyakorolható tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes, azaz szabadon átruházható értékpapír. A részvény tehát értékpapír, ami egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú...Tovább olvasomvagyonelkülönítési vagyonjogi rendszer
Ha a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy meghatározott vagyonszerzések, vagyontárgyak, terhek és tartozások tekintetében kizárták, a vagyonnak abban a részében, amelyre a...Tovább olvasommeghatalmazás
A meghatalmazás az ügyleti képviseleti jogot megteremtő egyoldalú, címzett jognyilatkozat, melynek joghatása, hogy jogosultságot – de nem kötelezettséget – teremt arra, hogy a képviselő más személy nevében eljárjon és jognyilatkozatot...Tovább olvasomvegyes szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesítetlen szerződéseket vegyes és de facto innominát (ténylegesen nevsítetlen) megállapodásokra tudjuk tovább...Tovább olvasomtartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasommeghagyás
A meghagyás olyan végrendeleti juttatás, mely esetében az örökhagyó a hagyatékban részesülő személyt valamilyen harmadik személy javára teljesítendő kötelezettséggel terheli. A meghagyás teljesítésének a követelésre a végrendeletben megjelölt személy válik...Tovább olvasomjogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan...Tovább olvasomkereskedelmi szerződés
A kereskedelmi szerződések a gazdasági élet résztvevői, szereplői között létrejövő olyan viszonytípus, mely a gazdasági fejlődés, a forgalmi élet gyors változásai miatt állandóan véltozik, bővül. A Polgári Törvénykönyvön belül az...Tovább olvasomauditbizottság
A nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelezően létrehozandó, legalább három főből álló független testület, amely a felügyelőbizottságot és az igazgatótanácsot segíti a pénzügyi beszámolórendszer ellenőrzésében, a könyvvizsgáló kiválasztásában és a könyvvizsgálóval való...Tovább olvasomengedményezés
A kötelmi jogviszonyokban a jogutódlás bekövetkezhet a felek akaratán kívül (pl. halállal) vagy a felek akaratából, ügyleti úton. Az ügyleti úton való jogutódlási megállapodások közül amennyiben a jogosult személyében áll...Tovább olvasom
