települési környezetvédelmi program
A településszintű környezetvédelmi tervezés alapja, a Települési Környezetvédelmi Program kidolgozása a települési önkormányzatok kötelező feladata. A programot a települési önkormányzat képviselő-testülete hat éves időtartammal rendelettel hagyja jóvá s gondoskodik a programban foglalt feladatok végrehajtásáról, a végrehajtás feltételeinek biztosításáról. A program végrehajtását szükség szerint, de legalább kétévente felülvizsgálja. A települési környezetvédelmi program az átfogó környezetvédelmi tervek csoportjába tartozik, ezért elsősorban az átfogó környezeti tervek iránt támasztott követelményeknek kell megfelelnie, kiegészítve a település adottságaival, sajátosságaival és gazdasági lehetőségeivel kapcsolatos feladatokkal és előírásokkal. Ezenkívül a települési környezetvédelmi program feladatai/előírásai egyéb környezeti problémákra, valamint a környezeti neveléssel, tájékoztatással és a társadalmi részvétellel kapcsolatos feladatokra is kiterjedhetnek.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomhelyi építési szabályzat
A településrendezési eszközök részét képező helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet. A helyi építési szabályzat a településszerkezeti tervvel...Tovább olvasommarketingmix
Az E. Jerome McCarthy által 1960-ban bevezetett marketingmix számba vette azokat az eszközöket, amelyeket egy vállalat marketingcéljainak elérése érdekében igénybe vesz. Az említett eszközöket 4 csoportba osztotta, s ezek angol...Tovább olvasomtermészetvédelem
A természetvédelem célja a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének...Tovább olvasomközösségi színtér
A közösségi színtér a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá...Tovább olvasomköztemető
A köztemető a helyi közszolgáltatások szempontjából legnagyobb fontossággal bíró temetőtípus. Maga a temető a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges területet jelenti, amely kegyeleti...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasomgyermekvédelmi ellátások
A gyermekvédelem tágabb értelemben minden gyermekre és ifjúra kiterjedő gondoskodás, pedagógiai, pszichológiai, szociális, egészségügyi, jogi tennivalók összessége, amelyek a gyermekek és fiatalok gondozását, ellátását, eltartását, nevelését, érdekvédelmét hivatott biztosítani. Szűkebb...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomvidékfejlesztés
A vidékfejlesztés a rurális térségek fejlesztésére irányuló tevékenységek csoportját jelenti. Maga a vidékfejlesztési tevékenység integrált vidékfejlesztés kell, hogy legyen. Ezen kis léptékű, sokszektoros fejlesztést értünk, az egyes célok megvalósítását kölcsönösen...Tovább olvasomtelepülésfejlesztés
A településfejlesztés a település társadalmi és gazdasági erőforrásainak, környezeti minőségének, műszaki, anyagi és humán ellátásának olyan fejlesztése, amely a fenntartható fejlődés érdekében megteremti a település lakossága számára az életszínvonal növekedésének,...Tovább olvasomurbanizáció
Az „urbanizáció” kifejezés a latin „urbs” város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. A kettős fordítás közül a városodás jelenti az urbanizáció mennyiségi aspektusát: azt, hogy...Tovább olvasomrégió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy...Tovább olvasomgyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az urbanizációs folyamat második szakasza. Először a fejlett európai, észak-amerikai országokban jelent meg a városrobbanás „csendesedésével”, az emelkedő gazdaságok egy részében és a fejlődő országokban azonban „összecsúszott” a városrobbanással. A...Tovább olvasomtelepülésfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasom