miniszteri ellenjegyzés
Az 1848. évi III. törvénycikkellyel megvalósult, parlamentnek felelős kormányzat még nem a szuverén parlamenti függetlenséget jelentette, hiszen a monarchia egyik részének kormányzati rendszere – a Gesamtmonarchie nélkül került csak rendezésre. Az 1848. évi törvények bár minőségi változást hordoznak az alkotmányos monarchia statuálásával, mégis megtartják az uralkodói túlsúlyt. Igaz, hogy a végrehajtó hatalmat csak a népképviseleti alapon szervezett, parlamentnek felelős minisztérium útján, miniszteri ellenjegyzéssel gyakorolhatta a király. Rex regnat, sed non qubernat. Az 1848. évi III. tc. bevezette az országgyűlésnek felelős kormányzatot, a királyi határozatok érvényességét tehát miniszteri ellenjegyzéshez kötötte, és a törvényben meghatározott bűncselekmények megvalósítása esetén feljogosította az országgyűlést miniszterek vád alá helyezésére és elítélésére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fej- és jószágvesztés
Fő-és jószágvesztés a büntetése a hűtlenség bűnében (nota infidelitatis) marasztaltaknak. A hűtlenség rendkívül szerteágazó és logikailag egymáshoz alig kapcsolódó (tulajdonképpen aktuális fontosságuknál és súlyuknál fogva e körbe sorolt) tényállásait a...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasommezőváros
A mezővárosok királyi, főpapi (Vác, Várad, Nyitra, Veszprém) vagy nemes nagybirtokos (Kecskemét, Nyíregyháza, Nagykőrös, Pápa) földesúri hatalma alatt álló korlátozott szabadsággal, kiváltságokkal felruházott városok voltak. A királyi városok közvetlenül a...Tovább olvasombecsületsértés
Latinul infamia. A becsület büntetőjogi védelmének körében a Csemegi-kódex a rágalmazás és a becsületsértés vétségét különbözteti meg. Megengedi a valóság bizonyítását (exceptio veritatis), védi a holtak emlékét is. Külön rendelkezik...Tovább olvasomcenzus
A cenzus vagy census több értelemben használatos. A régi magyar jogforrásokban a census szó kettős értelemben fordul elő: egyrészt mint adó (1411. évi XV. törvénycikk, 1550. évi XXXV. törvénycikk, 1723....Tovább olvasombő
A bő, azaz a nemzetségfő politikai tekintélye a téli szállásokon zsúfoltságból adódó, s ezért gyakran előforduló konfliktusos helyzetek, viszályok megoldásában történő fellépése, bírókénti szereplése nyomán bontakozott ki. E tevékenysége során...Tovább olvasomcsendes társaság
A csendes társaság elnevezés egyszerű fordítása a németnek, és nem is adja vissza a valódi jelentését. Találóbb lett volna a rejtett társaság elnevezés. A csendes társaságban ugyanis valaki (a csendestárs)...Tovább olvasomcarcer
Latin szó, a római jogi forrásokban fogház, börtön jelentéssel használják. Ugyanilyen értelemben használják e szót régi hazai jogforrásaink is (1435. évi VIII. törvénycikk, 1567. évi XXVII. törvénycikk, 1723. évi XII....Tovább olvasomgyula
A gyula régi magyar méltóságnév volt az államalapítás előtti évszázadokban. Korabeli alakja talán dzsula volt, megfelel a mai török jula szónak. A gyula a jyla, jula fáklya szóból ered. Bíborbanszületett...Tovább olvasomfőkegyúri jog
Az uralkodó személyes, fenntartott felségjogainak egyike a főkegyúri jog, amely a királynak a római katolikus egyház belső életének alakításához való joga: egyházszervezési, kinevezési és kegyúri jog. A királyi főkegyúri jog...Tovább olvasombüntetőparancs
A büntetőparancs olyan bírói határozat, amely a terhelt meghallgatása nélkül, csupán a feljelentés és a vádindítvány alapján állapítja meg annak büntetését. E határozat az ítélet hatályát nyeri, ha ellene a...Tovább olvasomAranybulla
A magyar rendi alkotmány alapkartája az 1222-es Aranybulla. A II. András király által kibocsátott Aranybulla az első precedens a magyar alkotmánytörténetben, hogy olyan jogokat lehet a királlyal elfogadtatni, illetve megerősíttetni,...Tovább olvasomszovjet típusú jog
A szovjet típusú jog, dacára a meghirdetett demokratikus elveknek, szocialista alkotmányozásnak és kodifikációs tendenciáknak, elsősorban utasítási, rendészeti technikává vált, melynek tengelyében az államigazgatási jellegű jogalkotás állott. A párt vezetői egyben...Tovább olvasomjogfolytonosság
A jogfolytonosság nyilvánvaló aktuálpolitikai üzenete: az 1867-ben kialkudott állami berendezkedés védelmének alkotmányjogi körülbástyázása. A modern alkotmányosságból levezetett jogfolytonosság olyan közjogi alapelvként tűnt fel, amelynek követése biztosíthatta az államhatalom alkotmányos gyakorlását....Tovább olvasomkirályi kamara
A királyi kamarát 1528-ban állította fel I. Ferdinánd a gazdasági ügyek intézésére, a korona bevételeinek kezelésére (hadiadó, pénzverési, bányászati, és vámjog, harmincad, posta), valamint a Szent Korona főtulajdonjogát (birtok- és...Tovább olvasomnősztehetetlenség
A házassági akadályok sorába tartozott a nősztehetetlenség, azaz az elhálás lehetetlensége. Az elhálást gátolhatta valamely harmadik személy boszorkánykodása, bűvös-bájos ténykedései, illetve valamelyik fél testi fogyatékossága, amely nem tette lehetővé a...Tovább olvasomállamtanács
A birodalmi kormányzati uralkodói tanácsadó testületek voltak az I. Ferdinánd császár által felállított titkos tanácsok (1527), majd az úgynevezett konferenciák, amelyek elnevezése az évszázadok alatt változott. A feladatkörük a tanácsadás...Tovább olvasomfelfolyamodás
A büntető perrendtartás a perorvoslatoknak kétféle fajtáját alkalmazza, a rendes és a rendkívüli perorvoslatokat. Rendes perorvoslatok: a felfolyamodás, a fellebbezés és a semmisségi panasz. A végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak volt...Tovább olvasomkitelepítés
A kitelepítés kifejezést használták azokra a szovjet típusú diktatúra azon intézkedésekre, amikor egyes személyektől elkobozták ingatlanjaikat, és arra kényszerítették őket, hogy családjukkal együtt táborokba, falvakba, kulákportákra szállásolva mezőgazdasági munkát végezzenek....Tovább olvasomfamiliaritás
Az Aranybulla egyúttal egy új korszak nyitánya is volt. Egyre erőteljesebben érvényesült a hűbériség magyarországi változata, a familiaritás. A hűbéri szerződés ugyan nem egyenlő rangú emberek között jött létre, mégsem...Tovább olvasom