anyakönyvi nyilvántartás
Az anyakönyvi nyilvántartás hatósági nyilvántartás, mely alapja minden további személyi nyilvántartásnak, s ily módon szoros kapcsolatban áll az állampolgársági és a népesség-nyilvántartási területekkel. A tevékenységet állami és önkormányzati szervek végzik. A társadalom megfelelő működésének megszervezéséhez az államnak szüksége van különböző adatokra, információkra, de vezetése természetesen a polgárok érdekeit is szolgálja, hiszen különböző jogaik érvényesítéséhez nélkülözhetetlen közhitelesen igazolni a leszármazást és egyéb családi kapcsolatok meglétét (pl. öröklés). Ebből a szempontból az anyakönyvi nyilvántartás közszolgáltatási feladatokat is ellát.
Tudományterület:
Forrás:
Lampért Bernadett: Bevezetés az anyakönyvi igazgatásba (SL és Társa Kiadó, 2. javított kiadás 2012.), - A családjog kézikönyve I-II. 2007 (HVG Orac Kiadó, szerkesztő: dr. Kőrös András) c. munkák alapján.
Szerző:
Relációk
sajátos nevelési igény
Az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy...Tovább olvasomkerettanterv
A kerettantervnek közvetítő szerepe van a helyi tanterv és a nemzeti alaptanterv (NAT) között. A kerettanterv feladata a tartalmi szabályozás eszközeként meghatározni a pedagógiai szakaszokra, iskolatípusra vonatkozó érvényes, közös, átfogó...Tovább olvasomönrendelkezési jog
A beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Ezen belül a beteg szabadon dönthet arról, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és természetesen...Tovább olvasomnyilvános levéltár
A történelmi múlt megismerésének forrásául szolgáló, a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, a nemzet kulturális örökségének részét képező maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, feldolgozásának és rendeltetésszerű...Tovább olvasomkulturális javak
Az élettelen és élő természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített, írásos emlékei és egyéb bizonyítékai – az ingatlanok kivételével -,...Tovább olvasombolognai rendszer
Magyarország 46 európai országgal egyetemben részt vesz a bolognai folyamatban, melyben a tagországok önként vállalták felsőoktatási rendszereik összehangolását. A bolognai folyamat példátlan mértékű változásokat hozott az európai felsőoktatásban, s alapvetően...Tovább olvasomoklevél-ekvivalencia
Egy adott államban kiállított, iskolai végzettséget, valamint tudományos fokozatot tanúsító okiratok egyenértékűségének más államban való kölcsönös elismerése jogszabályok által felállított keretek között. Az elismerési eljárás során az eljáró hatóság a...Tovább olvasomorvosi praxis-engedély
Praxisjog az egészségügyi államigazgatási szerv által a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog, amely alapján önálló orvosi tevékenység területi ellátási kötelezettséggel, meghatározott...Tovább olvasomdepriváció
Eredeti jelentése a latin „privatio” szerint, valami rossztól való szabadulást jelent. A szociálpolitikában valami jótól való megfosztottságra utal. Nem csupán a szükséges jövedelem, hanem a források széles körének (munkavállalás lehetősége,...Tovább olvasomműemlékvédelem
Műemléki érték minden olyan építmény, történeti kert, történeti temetkezési hely, vagy sajátos terület, valamint ezek maradványa, továbbá azok rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a magyar nemzet vagy...Tovább olvasomszakgimnázium
A szakgimnáziumnak szakmai érettségi végzettséget adó érettségire és ehhez kapcsolódó szakképesítés megszerzésére, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, valamint általános műveltséget megalapozó négy középiskolai évfolyama és a szakképzésről...Tovább olvasomabszolutórium
Felsőoktatási fogalom, másik megnevezése: végbizonyítvány. Az abszolutórium bejegyzése akkor lehetséges, ha a hallgató összes tanulmányi kötelezettségének eleget tett a Karon, azaz megszerezte a diplomához szükséges kreditmennyiséget (leszámítva a szakdolgozatért járó...Tovább olvasompénzbeli szociális ellátás
Ezek az ellátások a jövedelemmel nem rendelkező vagy alacsony jövedelmű személyek, családok szociális ellátását célozzák, a szociális rászorultságtól függnek, és különböző fajtáik az életkorhoz vagy/és szociálisan különösen hátrányos helyzetekhez kapcsolódnak....Tovább olvasomközgyűjtemény
Az állam, a helyi önkormányzat, valamint a nemzetiségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány fenntartásában működő vagy általuk alapított könyvtár, levéltár, muzeális intézmény, kép- és hangarchívum. A bevett egyház vagy...Tovább olvasomasperger szindróma
Az Asperger-szindróma nem külön betegség, hanem az autizmus spektrum zavar egyik típusának, vagy inkább “szeletének” elnevezése. Az érintetteknek komoly kommunikációs, a társas világ megértésével kapcsolatos problémáik vannak, illetve gondokkal küzdenek...Tovább olvasomegészségbiztosítás
Magyarországon ma az egészségbiztosítás keretein belül, megfelelő jogosultság szerint az állampolgárok természetbeni ellátás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat és pénzben nyújtott pénzbeli ellátásokat vehetnek igénybe. A egészségbiztosítási, ún. járulékos jogviszony általában...Tovább olvasomduális szakképzés
A duális képzés a műszaki, informatika, agrár, természettudomány vagy gazdaságtudományok képzési területen indított gyakorlatigényes alapképzési szakon, szociális munka alapképzési és mesterképzési szakon zajlik. A szak tanterve szerint a gyakorlati képzés...Tovább olvasompedagógiai program
A pedagógiai program a nevelési-oktatási intézmények szakmai alapdokumentuma, melyet a nevelőtestület készít és fogad el és a fenntartó hagy jóvá. Átfogja az iskola működésének minden területét. A helyi sajátosságok, az...Tovább olvasomnyugdíj
A nyugdíj olyan állandó vagy ideiglenes jellegű pénzbeli ellátás, amelyet a jogszabályok alapján meghatározott életkort és szolgálati időt elért vagy jelentős mértékű egészségkárosodást szenvedett biztosítottak, illetve haláluk esetén hozzátartozóik kapnak....Tovább olvasomházi segítségnyújtás
Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás lényege ugyanis éppen az, hogy a rászoruló ember...Tovább olvasom
