e-learning
Az e-learning általános értelmezése alatt azt az infokommunikációs technológiával és módszertannal alátámasztott interaktív tanulási folyamatot értjük, ahol a tananyag, az oktató (mentor, tutor) és a hallgató kapcsolata informatikai eszközök segítségével valósul meg. Az e-learning tehát olyan számítógépes hálózaton (interneten) elérhető nyitott – tér- és időkorlátoktól független – képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot megszervezve, hatékonyan, optimálisan, az ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában a tananyagot és a tanulói forrásokat, a tutor-tanuló kommunikációt, valamint a számítógépes interaktív oktatószoftvert egységes keretrendszerbe foglalva, a tanuló számára hozzáférhetővé teszi. A közszolgálati tisztviselők továbbképzésében a területi megosztottság és a hatékonysági elvárások megkövetelik az innovatív technológiák használatát, ezért az e-learning forma a közszolgálati továbbképzések kiemelt oktatási formája.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
szoftver
A szoftverek számítógépes programok, amelyek lehetővé teszik a számítógép működtetését. A program egy adott feladat elvégzését – a számítógép számára érthető formában – leíró utasítássorozat és az utasítások végrehajtásához definiált...Tovább olvasomtéradat
A téradat valamely helymeghatározóhoz vagy helyhez köthető adat, vagyis olyan elektronikus formában rendelkezésre álló adat, amely közvetlenül vagy közvetve utal egy meghatározott helyre vagy földrajzi területre (pl. címek, közigazgatási határok,...Tovább olvasomalkalmazás (informatika)
Az (informatikai) alkalmazás egy program, amelyet a felhasználó saját igényei, céljai érdekében használ és amit egy feladat vagy feladatkör végrehajtására terveztek. A felhasználói alkalmazások az emberi tevékenység megkönnyítésére szolgálnak. Lehetnek...Tovább olvasomkormányzati adatközpont
A kormányzati szolgáltatási platform minden szereplő számára egységes logikai rendszerben kiépült hálózati és kormányzati adatközponti infrastruktúrán, szabványosított kapcsolórendszereken elérhető szakrendszerek csatlakozásával, szabályozott elektronikus szolgáltatások igénybevételét, összefoglalóan a korszerű elektronikus közigazgatás...Tovább olvasomvírus
A vírus olyan önmagát reprodukálni képes program, amely úgy fertőz meg más programokat, hogy azok tartalmazzák a vírus egy – esetleg megváltoztatott – új példányát. A rosszindulatú programok (malware-ek), köztük...Tovább olvasomkormányzati célú hálózat
Kormányzati célú hálózatok: Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG), Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR), Zártcélú Rendészeti Hálózat (ZRH), KÖZNET, K-600/KTIR. Az NTG a közigazgatási, rendvédelmi (bevándorlási) szervezetek teljeskörű távközlési hálózati szolgáltatási igényeit...Tovább olvasomjelszó
A jelszó (kód, password, PIN kód) a tudásalapú azonosításhoz, hitelesítéshez használható jelsorozat, általában felhasználónév-jelszó azonosítások részeként. A hitelesség csak addig biztosítható, amíg a jelszó titokban marad. A jelszavak megszerzésével (feltörésével)...Tovább olvasominformáció
Információ bizonyos tényekről, tárgyakról vagy jelenségekről hozzáférhető formában megadott megfigyelés, tapasztalat vagy ismeret, amely valakinek a tudását, ismeretkészletét, annak rendezettségét megváltoztatja, átalakítja, alapvetően befolyásolja, bizonytalanságát csökkenti vagy megszünteti. Az információ...Tovább olvasomiratáthelyezési szolgáltatás
Az iratkezelő rendszerek közötti iratáthelyezés (BIÁSz) szolgáltatás (KEÜSZ) célja, hogy ellássa az iratkezelő rendszerek közötti elektronikus, biztonságos iratáthelyezést, melyen keresztül az iratképző szervek (közfeladatot ellátó szervek) hivatalos ügyeiket elektronikus formában...Tovább olvasomkézbesítési szolgáltatás
A biztonságos kézbesítési szolgáltatás (BKSZ) olyan Posta által nyújtott kézbesítési szolgáltatás (SZEÜSZ), amely az elektronikus küldemény kézbesítésével kapcsolatosan az alábbi feltételek mindegyikének teljesülését biztosítja: a) ha a küldőtől átvett üzenetet...Tovább olvasome-kormányzat
Az e-kormányzat (e-government) fogalmának többféle értelmezése ismert. A fogalmakban közös az infokommunikációs technológiák és szolgáltatások felhasználásának, támogató szerepének a fel- és elismerése. Az Uniós e-kormányzati cselekvési terv (2016–2020) szerint az...Tovább olvasomkormányzati felhő
A Kormányzati Felhő (KOF) egy egységes, központosított, rendszeres biztonsági audittal üzemeltetett, virtuális infokommunikációs infrastruktúra, ahol az operációs rendszer és alkalmazások üzemeltetője továbbra is a közigazgatási szervezet marad. A felhőalapú szolgáltatás...Tovább olvasomszerver
A kiszolgáló (szerver) általában olyan nagy teljesítményű számítógép, amely más számítógépek számára erőforrásokat, vagy szolgáltatásokat biztosít. A szerverek feladata a felhasználók azonosítása, a jogosultságkezelés, a központi adattárolás és szolgáltatások kiajánlása...Tovább olvasomdigitális infrastruktúra
Digitális infrastruktúra a digitális szolgáltatások nyújtásához és igénybevételéhez szükséges sávszélességet biztosító elektronikus hírközlési infrastruktúra rendelkezésre állása a hálózat valamennyi szegmensében (gerinc-, körzet- és helyi hálózat). A digitális infrastruktúra a digitális...Tovább olvasomelektronikus közzétételi kötelezettség
Az Infotv. szabályozza az elektronikus közzétételi kötelezettséget. A törvény alapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat internetes honlapon, digitális formában, bárki számára, személyazonosítás nélkül, korlátozástól mentesen, kinyomtatható és részleteiben is adatvesztés és...Tovább olvasombiztonsági szint
Biztonsági szint: a szervezet felkészültsége az e törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott biztonsági feladatok kezelésére. A szervezetek biztonsági szintje a rendszerek biztonsági osztályozásához hasonlóan öt fokozatú skálán értelmezett....Tovább olvasominnováció
Az innováció új, vagy jelentősen továbbfejlesztett termék (áru vagy szolgáltatás) vagy eljárás, új marketingmódszer, vagy új szervezési-szervezeti módszer bevezetése az üzleti gyakorlatban, munkahelyi szervezetben vagy a külső kapcsolatokban. Magán szektorra...Tovább olvasomnyilvános kulcsú infrastruktúra
A nyilvános kulcsú infrastruktúra (PKI technológia) alkalmazása lehetővé teszi, hogy minden elektronikusan aláírt (bélyegzővel ellátott) dokumentum vagy üzenet olvasója ellenőrizni tudja az üzenetet küldő személy azonosságát és az üzenet sértetlenségét....Tovább olvasome-learning
Az e-learning általános értelmezése alatt azt az infokommunikációs technológiával és módszertannal alátámasztott interaktív tanulási folyamatot értjük, ahol a tananyag, az oktató (mentor, tutor) és a hallgató kapcsolata informatikai eszközök segítségével...Tovább olvasomhardver
A hardver a számítógépet jelenti, mint fizikai eszközt, minden elektronikus és mechanikus összetevőjével, alkatrészével együtt. A számítógépet alkotó hardver elemeket két fő csoportba oszthatjuk, ezek a központi egység és a...Tovább olvasom
