gazdaságpolitika
Az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit, cselekedeteit jelenti, amelyeket az állam társadalmi-politikai céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz. A gazdaságpolitika alapvető célkitűzései a gazdaság stabilitásának megőrzése, a gazdaság kiegyensúlyozott fejlesztése, amely részben hozzájárul a társadalom szükségleteinek kielégítéséhez és a jólét megteremtéséhez. A gazdaságpolitika a közpolitikák egy részterülete így elsősorban az állami szervek és a hatalmon levő kormány határozza meg az érintett társadalmi , gazdasági szereplők bevonásával. Az állam hagyományos gazdasági funkciói közé tartozik a nemzetgazdaság külső és belső védelme, a külgazdasággal való kapcsolatokat előmozdító infrastruktúrák kialakítása, a nemzetgazdasági statisztikai vagy makroszintű adatgazdálkodás, a humán és anyagi feltételek biztosítása.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer
A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) az agrártámogatásokkal kapcsolatos eljárások során kötelezően és kizárólagosan használt országos földterület-azonosító rendszer. Azaz, a földterülethez részben vagy egészben kapcsolódó európai uniós támogatások igénylése során...Tovább olvasomkartell
A kartell olyan versenytárs vállalatok és/vagy azok érdekképviseleti szervei közötti titkos megállapodás, amely a verseny kiiktatását vagy korlátozását célozza. A kartell megállapodás célozhatja az (1) árpolitika összehangolását (a versenytársak megállapodhatnak,...Tovább olvasompénzpiac felügyelet
A pénzpiac felügyelet két területe a mikro- és a makroprudenciális felügyelet. A pénzpiacfelügyelet feladata a pénzügyi közvetítőrendszer szilárd, átlátható és hatékony működésének, az abban közreműködő személyek és szervezetek prudens tevékenységének...Tovább olvasomegységár
A termék egy kilogrammjáért, egy literéért vagy milliliteréért, egy méteréért, egy négyzetméteréért, egy köbméteréért vagy egy darabjáért fizetendő eladási ár. Ha a termékre vonatkozóan a kereskedő megjelöli a termék eladási...Tovább olvasommagatartási kódex (vállalkozás)
Olyan – piaci önszabályozás keretében létrehozott – megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határoz meg azon vállalkozások számára, amelyek a kódexet magukra...Tovább olvasomkontingens
A kontingens szó a kereskedelemben az kivitt és behozott árukra vonatkozó megszabott keretet, engedélyezett létszámot vagy mennyiséget, keretszámot jelenti. Olyan, a kormányzat által megállapított mennyiség, melynél tilos többet importálni, vagy...Tovább olvasomTAKARNET
Az elektronikus szolgáltatásokat nyújtó számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer. A TAKARNET rendszeren keresztül adatszolgáltatás igényelhető a földhivatali nyilvántartásból, mégpedig elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles és nem hiteles tulajdonilap-másolat valamint elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles...Tovább olvasomkereskedelmi nyilvántartás
A kereskedelmi hatóság a kereskedelmi tevékenységek átláthatósága, a kereskedelmi tevékenységek ellenőrízhetősége végett nyilvántartást vezet a kereskedelmi tevékenységet és kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozásokról, úgy mint: a) a kereskedőkről, ...Tovább olvasomrészmunkaidős foglalkoztatás
Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a munkavállaló és a munkáltató megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat. A részmunkaidős foglalkoztatás elsősorban azon munkavállalók számára jelenthet megfelelő...Tovább olvasomautomatából történő értékesítés
Az üzleten kívüli kiskereskedemi értékesítés egy speciális formája, melynek részletes szabályait a kereskedelemről szóló joganyag szabályozza. A fogyasztók védelme érdekében az autómatából forgalmazható termékek körét a jogszabály korlátozza. (pl. automatából...Tovább olvasompasszív foglalkoztatáspolitikai eszközök
A foglalkoztatáspolitika eszközrendszerét két nagy csoportra bonthatjuk: aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközökre. Az állam munkanélkülieket pénzbeli és természetbeni juttatások révén segélyezheti. Az álláskeresők minimális ellátását szolgálják az álláskeresés időszakában ,ameddig...Tovább olvasomáru
A termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás, ami kereskedelmi ügyletek és kereskedelmi kommunikáció tárgya. A kereskedelmi előírások és a fogyasztóvédelmi szabályok részletesen előírják az áru...Tovább olvasomszabvány
A szabvány egy erre feljogosított szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat...Tovább olvasomKözös agrárpolitika
Az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) részeként kerülnek megfogalmazásra a mezőgazdasági termelésre, vidékfejlesztésre, birtokpolitikára, állat-növényegészségügyre, illetve az élelmiszerekre vonatkozó szabályok. Ezeken a szakmai területeken az Európai Unió elsősorban irányelveket alkot,...Tovább olvasomversenykorlátozás
A piaci szereplők olyan magartása, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza különösen a versenytársak piacról való kiszorítása, a piacra lépés megakadályozása vagy korlátozása révén a vállakozások összeolvadása,...Tovább olvasomkereskedelempolitika
Az államnak a belföldi és külföldi áru- és szolgáltatásforgalomat befolyásoló tevékenysége, cselekvési programja, valamint az ezt megvalósító szabályrendszer, eszköz- és intézményrendszer a kereskedelempolitika tartalma. A kereskedelempolitika elsődleges funkciója a különböző...Tovább olvasomszubvenció
Olyan pénzügyi támogatás, amelyet az állam elsősorban gazdasági szereplőknek nyújt valamilyen társadalmilag kívánatos cél megvalósításának elősegítése érdekében. Az állami támogatás formáját tekintve lehet közvetett vagy közvetlen támogatás. A közvetlen támogatás...Tovább olvasommunkanélküli
Munkanélkülinek azt tekintjük aki aktív korú, dolgozni tudó, vagy dolgozni képes munkahelyt kereső ember, aki rajta kívülálló okok miatt nem rendelkezik munkaviszonnyal, nem tanuló, nem nyugdíjas, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem...Tovább olvasomméréstudomány
A mértékegységek meghatározásának, egységesítésének, a mérés módjára vonatkozó tudományos-technikai, jogi, igazgatási ismeretek és tevékenységek együttese. Méréstudomány célja a mérések hazai és nemzetközi egységességének és pontosságának biztosítása, a mérési kultúra színvonalának...Tovább olvasomjótállási jegy
Kötelező jótállás esetében a vállalkozás köteles jótállási jegyet átadni a fogyasztónak, amely alapján a fogyasztó később , a meghatározott jótállási határidő végéig a jótállási igényét a vállalkozás felé érvényesítheti. A...Tovább olvasom