puha hatalom
Bár a soft powert általában ’puha hatalom’-ként fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ’a vonzás hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek értékalapú vonzással befolyásolják a másik fél viselkedését, arra ösztönzve, hogy kényszerítő erő nélkül és önként fogadja el a másik céljait. Ma már általánosan elfogadott a soft power létezése, vita csupán arról folyik, hogy a soft power önmagában eredményezhet-e hatalmat, hatalomnövekedést, vagy csak a hard power körébe tartozó eszközökkel kombinálva, ún. „smart power”-ként (’okos hatalom’) lehet eredményes. A soft power származhat az ország mások számára vonzó kultúrájából, követendőnek tartott politikai értékeiből vagy morális autoritással bíró külpolitikájából. Bizonyos helyzetekben a soft power eszközeként működhet a katonai és a gazdasági hatalom is (felszabadítás, békefenntartás, segélyek, támogatások), bár mindkettőt hard power típusú hatalmi eszközként tartjuk számon.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akiknek tevékenysége, interakciói hatással vannak a biztonság nemzetközi vagy nemzeti szintű alakulására, befolyásolják a biztonsággal kapcsolatos folyamatokat A biztonságpolitikai szereplőket hagyományosan állami és nem állami biztonságpolitikai szereplőkre,...Tovább olvasomlokális biztonság
A lokális biztonság a biztonság területi kiterjedésének legalacsonyabb szintje, azaz a helyi biztonság. Tartalma szerint ez azt jelenti, hogy egy állam a közvetlen környezetében olyan feltételeket teremt, amelyek kiküszöbölik, illetve...Tovább olvasomkatonai képesség
A katonai hatalom a katonai képességekből ered. A katonai képesség fogalmának meghatározása országonként eltérő lehet, de abban egyetértenek a definíciók, hogy a katonai képesség egy kívánt katonai cél vagy hatás...Tovább olvasompolitikai biztonság
A politikai biztonság az államok és kormányok azon képessége, mellyel biztosítják szuverenitásukat, legitimációjukat és nemzetközi elismertségüket a katonai és nem katonai fenyegetésekkel szemben. A politikai biztonság szempontjából minden olyan kihívás...Tovább olvasombiztonság
A biztonság egyrészt a veszély és fenyegetések hiányát, másrészt a veszély és a fenyegetések elhárításának képességét jelenti. E képességek (intézmények, eszközök eljárások) többsége a politika bevett intézményrendszeréhez, a politika szokványos...Tovább olvasompuha hatalom
Bár a soft powert általában ’puha hatalom’-ként fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ’a vonzás hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek értékalapú...Tovább olvasomKemény hatalom
Bár a hard powert általában ‘kemény hatalomként’ fordítjuk le, tartalma miatt pontosabb lenne ‘a kényszerítés hatalma’ fogalmat használni. A kifejezés azokat a viselkedési formákat, eszközöket és politikákat tartalmazza, melyek kényszerítő...Tovább olvasomnemzetközi biztonság
Olyan nemzetközi helyzet, amelyben a háború viselésének az akadályai és a kedvezőtlen feltételei erősebbek, mint a kedvezőek, vagyis kellő számban jelen vannak és járhatóak az erőszakos konfliktus-megoldás, konfliktus-elhárítás, konfliktus-átalakítás politikai,...Tovább olvasomkülpolitika
A külpolitika a nemzetközi rendszernek egy adott ország szempontjából való megközelítése, melynek részeként a hatalmon lévő pártok, érdekcsoportok egyezségre jutnak abban, mit kell tennie az államnak, hogy érdekeit minél hatékonyabban...Tovább olvasomVédelempolitika
A védelempolitika az államok és szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderők fejlesztésével, alkalmazásával és működésével kapcsolatos szakpolitika, amely magában foglalja a védelempolitikai célok, stratégiák, eljárások és eszközök összességét. A védelempolitika...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasomVédelmi szektor
A katonai kérdésekkel foglalkozó védelmi szektor a biztonsági szektor gyakran szinonimaként használt fogalma, amely szűkebb a biztonsági szektornál, s nem különül el attól élesen. „Technikai” értelemben a védelmi (katonai) kérdésekkel...Tovább olvasomkatonai biztonság
A katonai biztonság államoknak, illetve kormányoknak az a képessége, amely biztosítják, hogy fennmaradjanak a belső vagy külső katonai fenyegetéssel szemben. A történelemben hosszú időn keresztül a katonai biztonság, illetve a...Tovább olvasomGazdasági képesség
A gazdasági hatalom gazdasági képességekből ered. E képességek közé tartozik például a gazdasági teljesítmény (GDP), az erőforrásokkal való rendelkezés, a termelékenység; a technológiai fejlettség, a munkaerő minősége, az innováció- és...Tovább olvasomregionális nagyhatalom
Regionális nagyhatalomnak azokat a hatalmakat tekintjük, amelyeknek demográfiai, gazdasági, katonai vagy diplomáciai képességeik révén alapvető befolyásuk van egy-egy földrajzi régión belül, s ezt a régión belüli szomszédjaik is elismerik, továbbá...Tovább olvasomszuverenitás
A nemzetközi jog alanyai közül csak az állam szuverén, azaz rendelkezik saját területén főhatalommal és saját ügyeiben dönthet jogilag függetlenül minden más államtól. Az állam belső szuverenitása az államnak azt...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasomállami biztonságpolitikai szereplők
Mindazon cselekvő alanyok, akik egy adott államon belül az állam biztonságát alakítják. E tekintetben beszélhetünk intézményi szereppel bíró és ilyen szereppel nem bíró állami biztonságpolitikai szereplőkről. Míg előbbiek közé azokat...Tovább olvasomkockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek...Tovább olvasomPolgárháború
A polgárháború egy országon belül, szervezett csoportok által vívott fegyveres konfliktus, amelynek célja a központi vagy a regionális hatalom megszerzése, vagy a kormányzati politika megváltoztatásának kikényszerítése. Bár a polgárháború társadalmi...Tovább olvasom
