asszimiláció
Egy kisebbségi csoport befogadása a népesség többsége által, amelynek során a kisebbség feladja eredeti szokásait és életmódját, és viselkedésüket a többség értékeihez és normáihoz igazítják. Az asszimiláció sokszor megkívánja a kisebbségtől vagy a bevándorlóktól, hogy változtassák meg a nyelvüket, az öltözködésüket, az életstílusukat és kulturális megnyilvánulásaikat. Szembeállítható az integrációval, mely a kölcsönösséget is magában foglalja, vagyis azt, hogy a többségi társadalom elfogadja a kisebbségi létezés egyes önálló elemeit (szokások, vallás) és nem kívánja meg a teljes azonosulást. Az önállóság és az alkalmazkodás határai természetesen nem adottak, sőt éppen ezek kijelölése (pl. csadorhasználat, ünnepek) okoz éles konfliktusokat egyes országokban.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
torzulás
A társadalomtudományi kutatás egyik akadálya. Általában valamilyen preferencia vagy részrehajlás, amelyik gátolja az elfogulatlan ítélet kialakítását. A statisztikai mintavétel vagy tesztelés során keletkező hiba, amelyet az okoz, hogy rendre bizonyos...Tovább olvasomalkoholizmus
Az alkoholizmus meghatározására egyarán használható az orvosi és szociológiai megközelítés. Az orvosi definíció szerint az az alkoholista, akinél a tartós nagy mennyiségű ívás következtében már kialakult a dependencia vagy függőség,...Tovább olvasomkiterjesztett család
Olyan, a hagyományos társadalmakra jellemző családi csoport, amelyben a rokonok több mint két nemzedéke él együtt közös háztartásban vagy egymáshoz nagyon közeli helyen. Ide tartozik a külön családmagot nem alkotó...Tovább olvasoméletciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és...Tovább olvasometnicitás
Az etnicitás egy adott csoport tagjait más csoportoktól elválasztó kulturális értékek és normák. Az etnikai csoportok egymástól való megkülönböztetésére különféle jellemző vonások szolgálhatnak, de leggyakrabban a csoport nyelvét, történelmét, hagyományait...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasomharmadik világ
A „harmadik világ” kifejezés eredetileg a 20. században született, a három fő társadalomtípus szembeállításából. Az első világ országai közé Európa iparosodott államai, az USA, Nyugat-Európa országai, és Japán tartoztak. E...Tovább olvasomközéposztály
Sok különböző, jellemzően fehérgalléros foglalkozásban dolgozó ember széles tábora, a szolgáltatási szektor alkalmazottaitól kezdve a tanárokig és diplomás egészségügyiekig vagy más értelmiségiekig. Ma a legtöbb ipari országban a középosztály a...Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasomkultúra
A társadalomtudomány kultúrafogalma sokkal szélesebb, mint a köznyelv kultúrafogalma. A társadalomtudományban a kultúra egy adott társadalomra, társadalmi csoportra jellemző normák és értékek, mindennapi és tudományos ismeretek, irodalmi, művészeti, zenei alkotások...Tovább olvasomnyitott és zárt társadalom
A mobilitási szakirodalomban nyitottnak tekintjük azt a társadalmat, amelyben a mobilitási esélyek egyenlőtlensége csekély, könnyű átlépni az egyik társadalmi rétegből a másikba. Zártnak tekintjük azt a társadalmat, ahol az esélyegyenlőtlenségek...Tovább olvasomnemi egyenlőtlenség
A csoportokban, közösségekben és társadalmakban nők és férfiak között fennálló státus-, hatalom- és presztízsbeli különbségek. Bár a férfiak és a nők szerepe társadalmanként változik, nem ismerünk olyan társadalmat, ahol a...Tovább olvasomházassági mobilitás
A házassági mobilitás a társadalmi mobilitás egyik típusa, tulajdonképpen annak csatornája. Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, a társadalmi hierarchiában történő...Tovább olvasomlatens funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek ki nem mondott, rejtett funkciója, amelyet a társadalomtudományi kutatás tud feltárni. Egy társadalmi cselekvés funkcionális következménye, amely a cselekvés teréül szolgáló társadalmi rendszer...Tovább olvasomrituálé
Formalizált csoport vagy közösség tagjai körében rendszeresen előforduló viselkedésmódok. A rituálékat elsősorban vallással kapcsolatos tevékenységek részeként gyakorolják, de a rituális cselekvések köre ennél jóval szélesebb. A csoportok többségénél megfigyelhető valamilyen,...Tovább olvasomúj rasszizmus
Olyan, kulturális rasszizmusnak is nevezett rasszista nézetrendszer, amely nem biológiai, hanem kulturális vagy vallási különbségekre épül. Amióta a fajok biológiai meghatározottságának elméleteit megcáfolták, a fizikai jegyek eltérésein alapuló, régi stílusú...Tovább olvasombinukleáris család
Olyan , a válást követő családszerkezet, amelyben a gyermek szülei szétköltöztek és két külön háztartásban élnek új partnereikkel, de mindkét szülő részt vesz a gyermek felnevelésében és a két érintett...Tovább olvasommodernizáció
Sokdimenzíós fogalom, jelenti többek között az iparosodást, majd a szolgáltatások növekedését, a városiasodást, az iskolai végzettség emelkedését, a demográfiai viselkedés megváltozását (a gyermekszám tervezését), az emberi viselkedés motívumainak és normáinak,...Tovább olvasomrasszizmus
Olyan gondolkodásmód, amely szerint az a faj, amelyhez az adott ember tartozik, vagy pontosabban amelyhez tartozónak vallja magát, magasabb rendű, mint a többi faj, például intelligensebb, erkölcsösebb stb. Bár igen...Tovább olvasomfiltráció
A filtráció azt a folyamatot jelenti, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek be, míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb...Tovább olvasom
