célcsoport
A fogyasztók szükségleteinek és igényeinek feltárása a marketingtervezés kritikus területe. A vásárlók még akkor is eltérnek egymástól, ha ugyanazon terméket választják. Az egyedi igények kielégítésére számos területen kellő lehetőség nyílik, de az esetek többségében fogyasztókból álló csoportokat képezhetünk, amelyek azonos módon, indokkal és motivációkkal vásárolnak meg egy-egy terméket. Ezek az emberi csoportok vagy – vállalkozások esetében – gazdálkodó szervezetek képezik a célcsoportoknak (fogyasztói csoportoknak) nevezett meghódítandó vagy elvetendő szegmenseket. A településmarketingben belső (azaz a településen élő), illetve külső (azaz a településen kívül élő) célcsoportokat különíthetünk el, mindkét kategórián belül megkülönböztetve aktuális és potenciális célcsoportokat. Az így kapott 2*2-es (belső/külső versus aktuális potenciális) mátrixon belül három további 3-3 szegmens található: természetes személyek, gazdaságirányító célcsoportok és közigazgatási célcsoportok.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településmarketing
A marketingtudomány és -gyakorlat részeként értelmezhető településmarketingről azóta beszélhetünk, amióta Philip Kotler egy 1986-os munkájában bevezette a „helymarketing” fogalmát. Eszerint a helymarketing mindazon tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyeknek a célja az egyes...Tovább olvasomegészségügyi alapellátás
Az egészségügyi alapellátás fogalomkörébe tartozik a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló ellátás; az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérése, egészségügyi felvilágosítása, nevelése, egészségfejlesztése, egészségtervezésének támogatása; valamint mindazok a gyógykezelési, gondozási...Tovább olvasomtelepülésrendezés
A településrendezés a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben meghatározott célok megvalósulását szolgáló, továbbá annak kereteit meghatározó műszaki‐tervezési, szabályozási és igazgatási tevékenysége. A településrendezés tehát szoros összefüggésben van a településfejlesztéssel, ideális...Tovább olvasomintegrált településfejelesztési stratégia
Az integrált településfejlesztési stratégia a településfejlesztési koncepcióban foglalt környezeti, társadalmi és gazdasági célok megvalósítását egyidejűleg szolgáló középtávú fejlesztési program. A középtávra szóló stratégiát az önkormányzat a megállapításról szóló döntés mellékleteként...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasomversenyképesség
Az USA elnökének ipari versenyképességgel foglalkozó bizottsága az alábbiakban definiálta a versenyképesség fogalmát: egy nemzet versenyképessége annak fokmérője, hogy tökéletes versenyfeltételek mellett mennyire képes a világpiacon (is) eladható termékeket és...Tovább olvasomzöldfelület
A települési környezet a természeti tényezők és az emberi szféra produktumainak egységes rendszereként értelmezhető. Ez azt is jelenti, hogy a település felszínének egy része biológiailag aktív felületnek tekinthető. Ezeket a...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az egységes közfoglalkoztatási rendszer egy sajátos átmenetet képez az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök, valamint a rászorultsági alapú szociális ellátások között. A közfoglalkoztatási rendszernek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz hasonló eleme,...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasomkomparatív településfejlettség-vizsgálat
A többnyire a településfejlesztési koncepciót megalapozó komparatív településfejlettség-vizsgálat lényege, hogy a vizsgálandó település mellé hasonló adottságokkal rendelkező településeket választunk, nagyjából 5-20 települést ugyanabból a környezetből, amelyben a vizsgálandó település van....Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasombeépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A...Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomkörnyezetvédelem
Környezetvédelmen szűkebb értelemben azoknak az intézkedéseknek az összességét értjük, amelyek az ember életminőségének védelmében a környezeti károk elhárítását tűzik ki célul. Ami a környezetvédelem fogalmának tágabb értelmét illeti, ide kell...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasomhelyi közügy
Magyarország Alaptörvénye a helyi közügyek intézését – a helyi közhatalom gyakorlása mellett – az önkormányzatiság immanens elemeként nevesíti. Adós marad azonban a helyi közügyek fogalmának meghatározásával. Ez a Magyarország helyi...Tovább olvasomtelepülési környezetvédelmi program
A településszintű környezetvédelmi tervezés alapja, a Települési Környezetvédelmi Program kidolgozása a települési önkormányzatok kötelező feladata. A programot a települési önkormányzat képviselő-testülete hat éves időtartammal rendelettel hagyja jóvá s gondoskodik a...Tovább olvasom
