egyesület
Az egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy. Ezen törvényi megfogalmazás lényegi elemei szerint az egyesület szervezet, amelynek nyilvántartott tagsága van, és amely az alapszabályban meghatározott célra alakult és ezen cél megvalósításának érdekében fejti ki tevékenységét. Fontos elem továbbá az önkormányzatiság, amelynél fogva a tagok maguk közül választják az egyesület tisztségviselőit.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 3:63.§ (1) bek.; Vékás Lajos Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez, Complex Online jogtár (letöltve: 2017. május 5.)
Szerző:
Relációk
visszautasítás
Az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget egyoldalú nyilatkozattal visszautasíthatja. A visszautasítás a lemondással szemben tehát egyoldalú jognyilatkozatban valósulhat meg. A lemondástól elhatároló ismérve még, hogy nincs helye részleges...Tovább olvasomreálszerződés
A konszenzuális szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomaedificium solo cedit (superficies solo cedit)
Az alapelv a dologi jogban ismert, lényege a magyar jogban, hogy az épület jogi sorsa osztja a föld jogi sorsát, azaz akié a föld, annak a tulajdonába kerül a vele...Tovább olvasomkölcsönszerződés
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. Az adós a kölcsönösszeg igénybevételére nem köteles....Tovább olvasomrészletvétel
Ha a felek abban állapodnak meg, hogy a vevő a vételárat meghatározott időpontokban, több részletben fizeti meg, de a dolog birtokát a vételár teljes kiegyenlítése előtt a vevőre átruházzák, az...Tovább olvasomszerződésszegés
A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Mivel azonban egyes – a főkötelezettséget érintő – szerződésszegő magatartások tipikusan jelentkezhetnek, ezért a Ptk. ezen egyes nevesített szerződésszegésekhez fűződő törvényi...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasomtartozáselvállalás
A tartozáselvállalás, mint egyfajta „továbbgördített teljesítésátvállalás” ugyanúgy egy harmadik személy és a kötelezett közötti kétoldalú, a kötelezett tartozásának átvállalására irányuló megállapodás, amelyhez viszont többletelemként már kapcsolódik a jogosult értesítése. Ez...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a polgári jogi jogviszonyokban az érvénytelenség relatív – azaz feltételes – formája. Amennyiben egy szerződés tekintetében valamely megtámadási ok alkalmazhatósága áll fenn, a szerződés csak a törvényben meghatározott...Tovább olvasomkegyeleti jog
Elhunyt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogképesség a halállal megszűnik, így ebből következik, hogy a halott embernek személyiségi...Tovább olvasomteljesítésátvállalás
Teljesítésátvállalásról akkor beszélünk, amikor egy harmadik személy és a kötelezett megállapodnak a kötelezett tartozásának átvállalásáról. Szemben a tartozásátvállalással a teljesítésátvállalás kétoldalú megállapodás, amely azonban nem eredményez alanycserét és abban a...Tovább olvasomcégbíróság
A cégbírósági teendőket nem egy erre a célra létrehozott önálló bíróság, hanem a törvényszékek mint cégbíróság látják el. A cégbíróság folytatja le a cégbejegyzési és változásbejegyzési eljárásokat, valamint az ezekhez...Tovább olvasomegészségügyi kezelési szerződés
Az egészségügyi kezelési szerződés olyan atipkus, szolgátatási jellegű szerződés, amely az egészségügyi szolgáltató és a beteg között egészségügyi szolgáltatás nyújtására jön létre. Ilyen egészségügyi szolgáltatásnak tekinthető egy plasztikai műtét, a...Tovább olvasomjogvesztő határidő
Az idő folyása általában kihat a jogok érvényesítésére. Ha az idő folyása valamely alanyi jogot a maga egészében megszűntet, és magát az érvényesítését is kizárja, jogvesztő (vagy záros) határidőről beszélünk....Tovább olvasomjogvesztés kikötése
A felek írásban köthetik ki, hogy a szerződésszegésért felelős fél elveszít valamely jogot, amely őt a szerződés alapján egyébként megilletné. A törvény a szerződés megerősítéseként önként vállalt többletszankcióként kezeli a...Tovább olvasomkonszenzuál szerződés
A konszenzuál szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomkötelezetti egyetemlegesség
Ha többen tartoznak egy nem osztható szolgáltatással, a teljesítés bármelyik kötelezettől követelhető. Egyetemleges a kötelezettség abban az esetben is, ha többen úgy tartoznak egy osztható szolgáltatással, hogy a jogosult bármelyik...Tovább olvasomopciós jog
Opciós (vételi) jog esetén olyan hatalmasságról van szó, amelynek alapján a vételi jog jogosultja egyoldalú akaratelhatározásával akkor is megveheti a dolgot, ha a tulajdonos azt nem akarja eladni. Ha a...Tovább olvasomnemo plus iuris elv
A római jogból ismert és a dologi joghoz köthető alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. Főszabály szerint csak tulajdonostól lehet tulajdonjogot szerezni....Tovább olvasomkapcsolattartás (családjog)
A családjogi szabályok alapján a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A gyermekétől...Tovább olvasom
