életciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és családalapításig), 5. felnőttkort (a nyugdíjba vonulásig), 6. időskort (a nyugdíjba vonulás életkora fölött). Az elmúlt évszázadokban az életszakaszok egyre inkább elkülönültek egymástól, és egyre nőtt a számuk is. Ma már meg szokás különböztetni az időskoron belül a „fiatal időskort”, amelyben a testi és szellemi képességek még nem csőkkennek, és az „idős” időskort továbbá az ifjúság és a felnőttkor közé beékelődő „posztadoleszcens” életszakaszt, amelyben az egyén jogilag már felnőtt, de még rászorul a szülők támogatására. Ezáltal a felnőttkor kezdete egyre idősebb életkorra tolódik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
generációs mobilitás
A generációs vagy nemzedéki mobilitás a társadalmi mobilitás egy fajtája, melynek két típusát különböztetjük meg. A nemzedékek közötti (intergenerációs) mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor valakinek a társadalmi helyzete a...Tovább olvasomideológia
Tág értelemben ideológiának nevezünk minden eszmerendszert, amely a társadalmat leírja, értelmezi. Szűk értelemben azokat az eszméket nevezzük ideológiának, melyek az uralkodó csoportok érdekeinek igazolására szolgálnak. Az ideológiák valamely társadalmi csoport,...Tovább olvasoméletminőség
A társadalom tagjainak az élet nem anyagi dimenzióiban való „jólléte”. A fogalom bevezetése a társadalomtudományokba azon a felismerésen alapul, hogy a magas anyagi életszínvonalon kívül lelki, szociális stb. szükségletek kielégítése...Tovább olvasomasszimiláció
Egy kisebbségi csoport befogadása a népesség többsége által, amelynek során a kisebbség feladja eredeti szokásait és életmódját, és viselkedésüket a többség értékeihez és normáihoz igazítják. Az asszimiláció sokszor megkívánja a...Tovább olvasomdevianciagerjesztés
Akaratlan következmény, amely akkor alakulhat ki, ha egy ellenőrző szerv valamilyen viselkedést deviánsnak címkéz, továbbá ha a felcímkézett személy beépíti a címkét a saját identitásába így maga a címkézés ugyanannak...Tovább olvasomkisebbségi csoport
Bár statisztikai értelemben sokféle kisebbségről beszélhetünk (így a 180 centiméternél magasabb köztisztviselők csoportjáról is), mégis a társadalomtudomány egy adott társadalom azon csoportját tekinti kisebbségnek, akik valamely sajátos fizikai vagy kulturális...Tovább olvasomtársadalmi struktúra
A társadalmi struktúra fogalma fontos szerepet játszik a társadalomtudományban. Az egyének vagy csoportok közötti interakció mintái. Arra utal, hogy életünk társadalmi kontextusai nemcsak véletlenszerűen kialakuló esemény- vagy cselekvéshalmazokból állnak, hanem...Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasomzéró tolerancia politikája
A bűnmegelőzésben és a bűnözés megfékezésében alkalmazott szemlélet, amely hangsúlyozza, hogy a súlyosabb bűncselekmények száma főként a folyamatos rendfenntartás eszközével csökkenthető. A betört ablak elméletét megalapozó elveket tükrözi annyiban, hogy...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasommortalitás
Egy adott populációban megfigyelhető halálozások gyakoriságára vonatkozó statisztikai mutatószám, melynek számítási módja a bármely évben ezer lakosra jutó elhalálozások száma. A különböző társadalmi csoportokra számított halálozási mutatók szoros kapcsolatban állnak...Tovább olvasomstruktúra
A struktúra legelvontabb értelemben azt jelenti, hogy egy adott sokaság nem egyszerűen azonos sajátosságokkal bíró és azonos helyzetű egyedek halmaza, hanem a sokaság tagjai eltérő pozíciókat foglalnak el, és e...Tovább olvasomúj rasszizmus
Olyan, kulturális rasszizmusnak is nevezett rasszista nézetrendszer, amely nem biológiai, hanem kulturális vagy vallási különbségekre épül. Amióta a fajok biológiai meghatározottságának elméleteit megcáfolták, a fizikai jegyek eltérésein alapuló, régi stílusú...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasomdeviancia
Olyan normasértő magatartás, mely nem szükségszerűen jogszabálysértés. Olyan cselekvésforma, amely nem felel meg egy adott társadalom vagy csoport többsége által vallott normáknak és értékeknek. Az, hogy mit tekintenek „deviánsnak”, legalább...Tovább olvasomfiltráció
A filtráció azt a folyamatot jelenti, hogy az idők folyamán a lakások lakói kicserélődnek, azaz a lakásokba egyre szegényebb rétegek költöznek be, míg a korábbi lakók fokozatosan nagyobb és jobb...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az a jelenség, amelyet a fejlett országok nagyvárosaiban az 1950-1960-as évek óta figyeltek meg, azaz a városi népesség egyik – többnyire jobb módú – része elhagyja a város központi részeit...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasominvázió
Inváziónak nevezik a társadalomtudományban, illetve az urbanisztikában azt a jelenséget, amikor a korábbi népességtől eltérő népesség társadalmi réteg vagy etnikai csoport tagjai kezdenek tömegesen beköltözni a településbe vagy városrészbe. Az...Tovább olvasomposztadoleszcencia
A fiatalkor és a felnőttkor közötti életszakasz, körülbelül a 18. életévtől a húszas évek végéig. Ebben az életszakaszban az egyén jogilag már nagykorú, tehát felnőtt, de még nem vagy csak...Tovább olvasom
