geopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén, a 20. szd. elején alakult ki. Kezdetben azt hirdette, hogy az egyes országokat természetes határoknak kell elválasztaniuk egymástól. A geopolitika a földrajzi adottságoknak az állam bel- és külpolitikájára gyakorolt befolyását tanulmányozva, vizsgálja a stratégiai fontosságú pontokat, övezeteket, az erőforrások térségeinek elhelyezkedését, az emberek és a javak áramlásainak irányait, a hatalmi pólusok alakulását, az érdekszférák változásait. Míg korábban a geopolitika a militarista területi terjeszkedés politikai megalapozását szolgálta, addig a napjainkra egyre elterjedtebb a kritikai geopolitika, amely immár gazdasági tartalommal bír, s már igen gyakran geogazdaságnak vagy geoökonómiának is nevezik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasomhonvédelem
A honvédelem össznemzeti ügyként az ország külső fegyveres támadástól való megvédésével kapcsolatos elvek, szervezetek és tevékenységek összessége. Célja az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének védelme, lakosságának és anyagi javainak...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasombékekikényszerítés
Az ENSZ Alapokmánya VII. fejezetében foglalt akciók végrehajtása katonai erők és eszközök alkalmazásával. Erre az államok közötti katonai konfliktus esetén vagy egy adott országon belül olyan helyzetben kerülhet sor, amikor...Tovább olvasommozgósítás
A) A mozgósítás az a folyamat, amellyel a fegyveres erőt esetleg részeiket a háborúra vagy más különleges jogrendi időszakra való felkészült állapotba helyezik. Ez magába foglalja a személyi állomány, az...Tovább olvasomfegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasomkritikus infrastruktúra
Magyarországon található azon eszközök, rendszerek vagy ezek részei, amelyek elengedhetetlenek a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, az emberek gazdasági és szociális jólétéhez, valamint amelyek megzavarása vagy megsemmisítése,...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomháború
A háború Clausewitz-i meghatározása: erőszak alkalmazása, hogy ellenfelünket saját akaratunk teljesítésére kényszerítsük. A mindennapi szóhasználatban az államok fegyveres összeütközése, amikor a politikai célok elérése érdekében hadra kelnek a fegyveres erők...Tovább olvasomháborús térség
A háborús térség fogalma a II. világháború során született, mivel ekkora már kialakultak olyan koalíciók, amelyek területe Európára, az Atlanti-óceánra és Észak-Amerikára egyaránt kiterjedt. A 20. szd. második felétől a...Tovább olvasombefogadó nemzeti támogatás
A befogadó nemzet (pl. Magyarország, valamint a Honvédség és a honvédelemben résztvevő más szervek) által békeidőszakban, válság vagy háború (pl. rendkívüli állapotban, szükségállapotban, megelőző védelmi helyzetben, terrorveszélyhelyzetben, valamint váratlan támadás)...Tovább olvasomhonvédelmi felkészítés
A honvédelmi felkészítés a honvédelemben résztvevő állami, közigazgatási, rendvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi szervek, a lakosság és a fegyveres erő (Magyar Honvédség) felkészítése a tervezett honvédelmi, országmozgósítási és háborús feladatainak végrehajtására. A...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasom
