békeépítés
A békeépítés a konfliktus vagy a háború utáni rendezést, valamint az érintett térség visszavezetését jelenti a normális hétköznapokba. Azokat a támogatási, újjáépítési eljárásokat, továbbá politikai, gazdasági, szociális és katonai rendszabályokat foglalja magában, amelyekkel megakadályozható a konfliktus újbóli kirobbanása, illetve amelyek lehetővé teszik a béke megszilárdítását, a bizalom és a jólét érvényre juttatását és a gazdaság helyreállítását. A békeépítés műveletei közé tartozik a kormányzás támogatása, a törvényesség és a rend helyreállításában való közreműködés, a választások előkészítésének felügyelete, fegyverek begyűjtése, közigazgatási, egészségügyi, oktatási intézmények és szolgáltatások újjászervezése, szétrombolt infrastruktúra újjáépítése.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
civil-katonai együttműködés(i képesség)
A civil és a katonai oldal, a kormányzati, nem kormányzati szervezetek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek és a helyi lakosság között kiépített, fenntartott koordináció, valamit együttműködés a támogatott parancsnok...Tovább olvasomhazafias és honvédelmi nevelés
A globalizáció miatt a hazaszeretet, a hazafiság, a honvédelem ismerete és oktatása fontos feladattá vált. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék ezen fogalmak valódi tartalmát és megértsék személyes kötelezettségeiket, feladataikat annak...Tovább olvasomkülönleges jogrend
A különleges jogrend – a békeidőszaki jogrendtől eltérő – olyan biztonsági, védelmi rendszer, amely biztosítja a rendkívüli körülmények során felmerülő azon feladatok végrehajtását, továbbá az olyan veszélyek elhárítását, amelyekre a...Tovább olvasomvédelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve...Tovább olvasomvédelemgazdaság
A védelemgazdaság a gazdaság azon része, amely a védelmi erőforrások előállítását, valamint felhasználását végzi. A védelemgazdaság központi feladata a védelmi szükségleteket megtervezése és azok kielégítése békében, válság időszakában és háborúban....Tovább olvasombefogadó nemzeti támogatás
A befogadó nemzet (pl. Magyarország, valamint a Honvédség és a honvédelemben résztvevő más szervek) által békeidőszakban, válság vagy háború (pl. rendkívüli állapotban, szükségállapotban, megelőző védelmi helyzetben, terrorveszélyhelyzetben, valamint váratlan támadás)...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasomvédelempolitika
A védelempolitika kormányzati szakpolitika, amely az államok, szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderőinek fejlesztésével, alkalmazásával, a haderő és az egész védelmi szektor felépítésével, működésével kapcsolatos tevékenységeket vizsgálja. Magába foglalja a...Tovább olvasomfegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasomhadkötelezettség
A hadkötelezettség (a katonai szolgálati kötelezettség és a járulékos kötelezettségek) a honvédelmi kötelezettség részeként, törvényi előírások alapján, az állampolgárok meghatározott részének személyesen teljesítendő kötelezettsége. Célja, hogy az arra kötelezett állampolgárok...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasommigráció
A migráció egy olyan emberi magatartás révén megjelenő folyamat, melyben a személyek lakóhelyet és társadalmat váltanak oly módon, hogy ez a váltás átmenetiből huzamossá, vagy tartóssá válik. Évszázados, de inkább...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasomHonvédelmi és rendészeti bizottság
Az Alaptörvényben nevesített Honvédelmi bizottság az Országgyűlésről szóló törvény szerint kötelezően létrehozandó bizottság. A Honvédelmi és rendészeti bizottság (Bizottság) az Országgyűlés kezdeményező, javaslattevő, véleményező, ügydöntő és a honvédelemmel, rendvédelemmel összefüggő...Tovább olvasomháborús térség
A háborús térség fogalma a II. világháború során született, mivel ekkora már kialakultak olyan koalíciók, amelyek területe Európára, az Atlanti-óceánra és Észak-Amerikára egyaránt kiterjedt. A 20. szd. második felétől a...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasom
