hadkiegészítés
A hadkiegészítés a katonai szervezetek személyi állományának és hadfelszerelésének, a meghatározott (rendszeresített) létszámra (illetve mennyiségre) történő kiegészítésére (feltöltésére, pótlására) irányuló katonai igazgatási tevékenységek összessége. Ez épülhet az állampolgárok hadkötelezettségére vagy önként jelentkezésére (toborzás). Magába foglalja: a) a békeidőszakban működő fegyveres erő kiegészítését, b) a behívással, a katonai szolgálat lefolyásával és a leszereléssel kapcsolatos feladatokat, c) a személyi és hadfelszerelési tartalékképzést, d) a katonai nyilvántartás és a honvédelmi igazgatás rendszerének – a politikai és katonai szervek által történő – kialakítását, működtetését, e) a létszámgazdálkodást, f) a mozgósítást, g) a háborús kiegészítés, valamint a (személyi, technikai, szolgáltatási) veszteségpótlás elvi kidolgozását és gyakorlati végrehajtását. Magyarországon a hadkiegészítés az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság feladatkörébe tartozik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
békefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomhadviselés
A hadviselés a szembenálló álló felek fegyveres erejének háborús katonai műveletei, továbbá háborús küszöb körüli válságreagáló katonai műveleti alkalmazása, a hadtudomány elméletének és gyakorlatának elvei szerint. A hadviselési mód a...Tovább olvasomvédelmi igazgatás területi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését: területi és központi szintre tagozódik. E rendszerben a területi szint a védelmi igazgatás alapja. E szint szerve...Tovább olvasomgazdasági háború
A gazdasági háború országoknak vagy országcsoportoknak olyan tevékenysége, amelynek célja gazdasági szankciók sorozatával rontani a potenciális ellenfél katonai, politikai és gazdasági helyzetét, fékezni hadigazdaságának növelését, és ezáltal gyengíteni hadipotenciálját, gazdasági,...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség (MH) az Országgyűlés, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítása alatt álló fegyveres állami szervezet, amely Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának...Tovább olvasomHonvédelmi Tanács
Magyarország Alaptörvényében rögzített előírások szerint kihirdetett rendkívüli állapot (a hadiállapot kinyilvánítása vagy idegen hatalom fegyveres támadásának közvetlen veszélye [háborús veszély]) esetén az ország honvédelmének legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács,...Tovább olvasomhadkötelezettség
A hadkötelezettség (a katonai szolgálati kötelezettség és a járulékos kötelezettségek) a honvédelmi kötelezettség részeként, törvényi előírások alapján, az állampolgárok meghatározott részének személyesen teljesítendő kötelezettsége. Célja, hogy az arra kötelezett állampolgárok...Tovább olvasombékeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a...Tovább olvasomhadiállapot
A hadiállapot a hadüzenet megtételével, az ultimátum lejártával, a hadiállapot kinyilvánításával, a hadicselekmények megkezdésével, vagy a felsoroltak nélkül is a szembenálló felek között létrejött különleges államközi jogviszony. Ennek a két...Tovább olvasomhonvédelmi felkészítés
A honvédelmi felkészítés a honvédelemben résztvevő állami, közigazgatási, rendvédelmi, nemzetgazdasági, társadalmi szervek, a lakosság és a fegyveres erő (Magyar Honvédség) felkészítése a tervezett honvédelmi, országmozgósítási és háborús feladatainak végrehajtására. A...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasombéketámogató műveletek
A béketámogató műveletek olyan összetett tevékenységek, amikor egy régióban vagy egy országban a béke, a biztonság, az emberi jogok tiszteletben tartásáért, vagy a függetlenség megőrzéséért – politikai szervezetek által hozott...Tovább olvasomvédelmi igazgatás központi szintje
A védelmi igazgatás struktúrája a centrális irányítás elvei mentén követi az államigazgatás felépítését. E rendszer szigorúan alá- és fölérendeltségi viszony alapján, két jól elkülöníthető alrendszerre tagozódik: központi, illetve területi szint....Tovább olvasomkatonai életpályamodell
Ez az életpályamodell teljesítményalapú, kiszámítható előmeneteli rendszert tartalmaz, melynek lényege, hogy a legfelkészültebb, a legjobban teljesítő katonák előtt világos és tervezhető karrier áll a Honvédségben: az előmenetel alapja a teljesítmény,...Tovább olvasomhaderőszervezés
A hadtudomány egyik szakterülete, amely a haderő létrehozásával, béke- és hadiállománya meghatározásával, továbbá szervezeti struktúrája kialakításával és korszerűsítésével, a katonai szolgálat lefolyásával, a katonák jogaival és kötelezettségeivel, a mozgósítással kapcsolatos...Tovább olvasomhumanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben...Tovább olvasombékefenntartás
A békefenntartás az ENSZ által meghatározott elvek alapján – ENSZ katonai és/vagy rendőri, valamint polgári rendőri személyi állomány bevonásával – végrehajtott béketámogató művelet, amelynek keretében csak önvédelemre alkalmas könnyű-fegyverzettel rendelkező...Tovább olvasomvédelmi igazgatás
A védelmi igazgatás a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer, amely az állam védelmi feladatainak megvalósítására létrehozott, valamint e feladatra kijelölt közigazgatási szervek által végzett végrehajtó, rendelkező tevékenység. Magában...Tovább olvasombéketeremtés
Az egymással szembenálló ellenséges felek megegyezésre bírása, alapvetően olyan békés eszközökkel, amelyekről az ENSZ Alapokmányának VI. fejezete rendelkezik. A béketeremtés olyan diplomáciai (esetlegesen megelőző katonai) tevékenységsorozat, amelyet a konfliktus keletkezése...Tovább olvasom
