hatósági nyilvántartás
A közigazgatási szervnél természetes és jogi személyekkel, jogi személyeknek nem minősülő szervezetekkel, továbbá jogokkal, kötelezettségekkel és dolgokkal kapcsolatos adatokról, törvény alapján vezetett közhiteles nyilvántartás. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak jóhiszeműségét, aki a hatósági nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot, illetve a bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, a törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn. Senki sem hivatkozhat arra, hogy a nyilvántartásba bejegyzett adatot nem ismeri, kivéve ha az személyes adatnak vagy törvény által védett titoknak minősül, és megismerhetőségének feltételei nem állnak fenn. A nyilvántartást vezető hatóság hivatalból köteles a jogszabálysértő bejegyzést törölni, a hibás bejegyzést javítani vagy az elmulasztott bejegyzést pótolni. Az ügyfél illeték vagy díj lerovása mellett a nyilvántartásból hitelesített másolatot vagy kivonatot kérhet.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogerő
Jogi hatás, amely azt eredményezi, hogy a bírósági vagy hatósági döntés – törvényben meghatározott kivételekkel – jogorvoslattal megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható. A határozat a jogerőre emelkedését követően nem támadható meg...Tovább olvasomhatósági szerződés
A határozatot helyettesítő megállapodás az ügyfél és a hatóság között. Nem a hatóság egyoldalú döntése, hanem a hatóság és az ügyfél között létrejött megállapodás. Ha jogszabály lehetővé teszi, az elsőfokú...Tovább olvasomminiszteri kabinet
A minisztériumokban miniszter közvetlen munkatársaiból álló önálló szervezeti egység, amely a miniszter és az államtitkárok politikai munkáját közvetlenül segíti. A miniszteri kabinetet a kabinetfőnök közvetlenül vezeti, akinek a tevékenységét a...Tovább olvasomfőjegyző
A megyei önkormányzatnál és a fővárosban főjegyző látja el a jegyzői feladatokat. A miniszterelnök – a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatal javaslatára – határozatlan időre címzetes főjegyzői címet adományozhat annak...Tovább olvasomtörvényjavaslat
Az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogszabály megalkotása iránti javaslat, amely tartalmazza a törvény javasolt címet, a normaszöveget és az indokolást. Törvényt a köztársasági elnök, a kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely...Tovább olvasomszabad bizonyítás elve
A közigazgatási hatóság az eljárás során az érintett ügyre vonatkozó tényeket veszi figyelembe, minden bizonyítékot súlyának megfelelően értékel, döntését valósághű tényállásra alapozza. Ha a tényállást tisztázáshoz nem elegendőek a rendelkezésre...Tovább olvasomtelepülésrészi önkormányzat
A képviselő-testület – szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint – valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot (részönkormányzat) hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészi választópolgárokból. Testületének feladatai...Tovább olvasomjogalkotás
A jog keletkezésének egyik formája, mindazoknak a hivatalos és jogilag szabályozott műveleteknek és módszereknek az összessége, amelyeknek végeredménye egy hatályos jogszabály, jogi norma. A jogalkotás egymást követő műveletekből és egymáshoz...Tovább olvasomjogi személy
A jog által elismert, jogképességgel rendelkező személyegyesülés és/vagy vagyontömeg. A jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek. A jogi személy jogképessége kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva...Tovább olvasomfalu
A közigazgatási jogban nem használt, nem hivatalos településkategória. Egyes jogszabályokban mégis megtalálható, például 2008. évi LXIV. törvény „Communitas Fortissima” – Kercaszomor a legbátrabb faluról, 2014. évi CIII. törvény a hűség...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomértesítés
A hatóság írásbeli tájékoztatása valamilyen eljárási cselekményről azzal, hogy a megjelenés nem kötelező. Azt a célt szolgálja, hogy az ügyfél gyakorolni tudja eljárási jogait. Ha a hatóság nem tartja szükségesnek...Tovább olvasomönkormányzati alapjog
A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül. A helyi önkormányzat a...Tovább olvasomfalugyűlés
Olyan nyilvános fórum, amelyet a polgármester hív össze, és amely a lakosság és egyéb partner szervezetek közvetlen tájékoztatását, a döntés előkészítésbe való lakossági bevonást szolgálja. A képviselő-testület szervezeti és működési...Tovább olvasomszakértő (jog)
Az eljárás olyan egyéb résztvevője akit akkor vesznek igénybe, ha bírósági vagy közigazgatási eljárás során a tényállás tisztázásához, a bizonyítási eszközök vizsgálatához bizonyos tények vagy körülmények megítéléséhez stb. olyan különleges...Tovább olvasomeljárási képesség (közig.)
Az eljárási képesség eljárásjogi cselekvőképességet jelent. A természetes személy ügyfélnek akkor van eljárási képessége, ha cselekvőképesnek minősül. Jogszabályban meghatározott esetben a korlátozott cselekvőképességgel rendelkező személyt is megilleti az eljárási képesség....Tovább olvasomvégrehajtási szakasz
A közigazgatási hatósági eljárás egyik lehetséges, utolsó szakasza, amelyben az arra feljogosított hatóságok a jogszabályban meghatározott eljárási cselekmények foganatosításával gondoskodnak a végrehajtható döntésben megállapított kötelezettségek megvalósításáról: pénzfizetési kötelezettség vagy meghatározott...Tovább olvasomállamigazgatási szervek
Az államigazagtási szervek a közigazgatási szervek közül az államigazgatási feladat- vagy hatáskört ellátó közigazgatási szervek. Ide tartoznak a centralizált és koncentrált központi államigazgatási szervek, valamint a helyi (területi és települési)...Tovább olvasomjegyző
A helyi önkormányzat, a képviselő-testület hivatalának (polgármesteri hivatal) vezetője (köztisztviselő). Feladata elsősorban az államigazgatási és az önkormányzati hatósági feladatok ellátása, a hatósági ügyekben való elsőfokú döntés meghozatala, továbbá az önkormányzati...Tovább olvasomközmeghallgatás
A hatóság közmeghallgatást tart, ha ezt jogszabály előírja, az eljárásban több mint ötven ügyfél vagy több mint öt közérdekű szervezet vesz részt, kivéve, ha törvény másként rendelkezik, vagy a hatóság...Tovább olvasom
