helytartótanács
A helytartótanácsot az 1723-as közigazgatási reform keretében állították fel a helytartóság jogutódjaként. A helytartótanács nem függött udvari dikasztériumtól, felterjesztéseit közvetlenül a királyhoz intézte, és ezt a magyar kancellária útján tette. Hatásköre mint központi közigazgatási szervé kiterjedt a közigazgatás minden ágára, kivéve a pénzügyeket és a hadügyeket. Elnöke a nádor, helyettese az országbíró. A királyi helytartótanács a nádor elnöklete alatt a főpapok, főurak és nemesekből kinevezett 22 tanácsosból állt. A helytartótanácsot a korszaknak megfelelő modern dikaszteriális rendszerben szervezték meg. A helytartótanács az államigazgatás (közigazgatás) általános hatáskörű központi igazgatási szerve, amely Magyarország területén működött. Székhelye Pozsony, de 1784-től Buda. A helytartótanács 1848 áprilisáig működött, amikor is az 1848. évi III. törvény alapján a központi végrehajtó szerv, a közigazgatás és az államigazgatás szerve a kormány (a magyar független felelős minisztérium) lett. Az osztrák megszállás alatt 1861 és 1866 között ismét felállították.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
fejedelem
A magyar történelemből kétféle fejedelmi pozíció emelendő ki. 1. A törzsszövetséget vezető fejedelem szervező és uralkodó is egyben. A nép együtttartása és megvédése szinte örökös küzdelmet, harcot, támadó és honvédő...Tovább olvasomFebruári Pátens
Az 1861-ben kibocsátott februári pátens az új kétkamarás birodalmi gyűlést korlátozott jogkörű testületté alakította át, melynek 343 helyéből a magyaroknak 85, Erdélynek 26, a horvátoknak 9, a cseheknek 54 hely...Tovább olvasombeszolgáltatási kötelezettség
A II. világháború után a mezőgazdaságban gyakorlatilag két szabályozó eszközt alkalmaztak: a kötelező beszolgáltatást és a vetéstervek rendszerét. Ezeket az előírásokat is a helyi, megyei, illetve községi hatóságok ellenőrizték. Az...Tovább olvasomáprilisi törvények
Az 1847–1848-as utolsó rendi országgyűlés az évszázadok alatt kialakult jogszabályok alapján korszakalkotó törvényeket alkotott, amelyeket a király 1848. április 11-én szentesített, ezért nevezzük azokat áprilisi törvényeknek. Főbb törvénycikkek: II: nádor...Tovább olvasominternálás
Az internálást, más néven rendőrhatósági őrizet alá helyezést a II. világháború végétől alkalmazták. Kezdetben mint antifasiszta megtorló intézkedést az igazolóbizottságok és népbíróságok alkalmazhatták, de a végrehajtást a politikai rendőrségre bízták...Tovább olvasomhajadoni jog
A hajadoni jog (ius capillare) az apátlan, árva leány joga arra, hogy az atyai vagyon fiúörököseitől rangjának megfelelő lakást, ellátást és férjhezmenetele esetére hozományt és kiházasítást igényeljen. Ha az apa...Tovább olvasomPraxis Criminalis
Az 1687. évi országgyűlésen I. Lipót javaslatára felmerült a büntetőjog önálló rendezésének gondolata, azt azonban a rendek a bizottságokban történő tárgyalás miatt élesen ellenezték, így a kodifikáció elmaradt. Kollonics Lipót...Tovább olvasomerdélyi vajda
Erdélyben a vajda a király által átruházott, személyes hatalmát helyettesítő hatás- és jogkörben királyi kormányzati, törvénykező (bírói), valamint hadügyi feladatokat látott el. A 12. századtól nevezik vajdának az Erdélyi Fejedelemség...Tovább olvasomesküdtszék
Az 1897. évi XXXIII. törvénycikk szólt a törvényszékek mellett szervezett esküdtszékek bíráskodására vonatkozó szabályozásról. Az esküdtszék nem állandó bíróság volt, hanem az ügyek számától függően, esetenként évente több alkalommal tartott...Tovább olvasomneoabszolutizmus
A világosi fegyverletételtől a kiegyezésig tartó időszakot Magyarországon neoabszolutizmusnak nevezzük. 1849 októberében ugyanis megkezdődött Magyarország módszeres beolvasztása a Habsburg Birodalomba, amelyhez az elvi alapot és jogcímet a jogeljátszási elmélet (Verwirkungstheorie)...Tovább olvasomCsemegi-Kódex
A büntettekről és vétségekről szóló első magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk. A büntető-törvénykönyv javaslatát Csemegi Károly államtitkár készítette elő. A törvény a nullum crimen sine lege és a...Tovább olvasomkoronázási eskü
A király koronázási esküjében az ország törvényeinek (lex) és szokásainak (consuetudo) megtartását ígéri meg. Koronozási esküben először II. András király (1205) és hitlevélben (diploma inagurale), ami a királyi eskü törvénybe...Tovább olvasomcenzus
A cenzus vagy census több értelemben használatos. A régi magyar jogforrásokban a census szó kettős értelemben fordul elő: egyrészt mint adó (1411. évi XV. törvénycikk, 1550. évi XXXV. törvénycikk, 1723....Tovább olvasomdux
A király akadályoztatása esetén az államélet stabilitásának fenntartása miatt minden korban alapvető fontosságú volt helyettesítése. A király helyettesítésének több módja alakult ki a 11. és 13. század között. A dux...Tovább olvasommunkaállam
A hungarizmus célja az osztályharcot kiküszöbölő, a munkások és vezetők ellentéteit föloldó korporatív szerkezetű államberendezkedés, a munkaállam, mely a nemzetgazdálkodás érdekében integrálja a dolgozókat. 1944. november 8-án Szálasi Ferenc közzétette...Tovább olvasomcsaládfő
A nagycsalád élén a csaknem korlátlan hatalommal rendelkező családfő állt, aki általában a család férfiai közül a legidősebb vagy a legértelmesebb volt. Az öröklési rend nem volt egyértelmű. Bár általában...Tovább olvasomhitlevél
Koronázási hitlevél vagy királyi hitlevél, latinul diploma inaugurale. A koronázás alkalmával az alkotmány biztosítására kiadott és az ország törvényei közé beiktatott okmány. Eredete II. András királyig (1205-35), esetleg korábbra nyúlik...Tovább olvasomfelfolyamodás
A büntető perrendtartás a perorvoslatoknak kétféle fajtáját alkalmazza, a rendes és a rendkívüli perorvoslatokat. Rendes perorvoslatok: a felfolyamodás, a fellebbezés és a semmisségi panasz. A végzés ellen egyfokú felfolyamodásnak volt...Tovább olvasombizalmas jogszabály
A szocialista alkotmányjog leszögezte: „A jogforrások kihirdetését, közlését érvényességi kellékké teszi a logikai követelmény: csak annak engedelmeskedhetünk, amiről tudjuk, mit parancsol, tilt vagy enged meg”, vagyis érvényességi kellékként fogalmazta meg...Tovább olvasomcenzúra
A véleményszabadság kezdetben szinte egyáltalán nem érvényesülhetett, mert a könyvnyomtatás feltalálása után szinte azonnal bevezették a cenzúra intézményét. Magyarországon először királyi és egyházi rendeletek vezették be a cenzúrát. Miksa 1570-ben...Tovább olvasom
