jogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan joga, amely a jogosult érdekeit sértené, szerzett jogait korlátozná vagy kizárná. A jogszavatosság alapján helytállási kötelezettség terheli a kötelezettet azért, hogy a jogosult a szolgáltatás tárgyán a szerződés szerint korlátozásmentes jogot szerezzen. Ha a kötelezett szerződésszegése abban áll, hogy a jogosult a szerződés alapján csupán korlátozott jogot szerezhet, illetve tulajdonjogát, vagy más jogát korlátozottan gyakorolhatja, a jogosult köteles a kötelezettet megfelelő határidő tűzésével felhívni arra, hogy az akadályt hárítsa el vagy adjon megfelelő biztosítékot, illetve tehermentesítést követelhet. A határidő eredménytelen eltelte után a jogosult a tehermentesítést a kötelezett költségére elvégezheti, vagy elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
know-how
Az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosításra alkalmas módon rögzített, vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása (védett ismeret), ha a jóhiszeműség és tisztesség...Tovább olvasomrészvény
A részvény a kibocsátó részvénytársaságban (rt.) gyakorolható tagsági jogokat megtestesítő, névre szóló, névértékkel rendelkező, forgalomképes, azaz szabadon átruházható értékpapír. A részvény tehát értékpapír, ami egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú...Tovább olvasomföldhasználati jog
Ha a föld és a rajta álló épület tulajdonjoga nem ugyanazt a személyt illeti meg, az épület tulajdonosát az épület fennállásáig az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben a földre földhasználati...Tovább olvasomlegfőbb szerv
A legfőbb szerv (lsz.) a gazdasági társaság tagjainak legfőbb döntéshozó szerve, feladata a társaság alapvető üzleti és személyi kérdéseiben való döntéshozatal. A lsz. a társaság akaratelhatározó szerve, a tagok a...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomelőtársaság
A gazdasági társaság a létesítő okirat közjegyzői okiratba foglalásától vagy ügyvédi, jogtanácsosi ellenjegyzésétől kezdődően a létrehozni kívánt társaság előtársaságaként működhet. Üzletszerű gazdasági tevékenységet az előtársaság a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtását követően...Tovább olvasomkegyeleti jog
Elhunyt ember emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhat a hozzátartozó vagy az, akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. A jogképesség a halállal megszűnik, így ebből következik, hogy a halott embernek személyiségi...Tovább olvasombelátási képesség
A cselekvőképesség alapja a belátási képesség, amely az ember azon képessége, hogy tudata át tudja fogni cselekvésének következményeit, képes előre felmérni magatartásának következményeit és ehhez igazítja magatartását. A cselekvőképes ember...Tovább olvasomtermékszavatosság (polgári jog)
A polgári jogi értelemben vett termékszavatosság lényege abban áll, hogy a termék gyártója szavatossági helytállással tartozik a termék forgalomba hozatalának időpontjában fennálló hibákért. Ez alapján vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó...Tovább olvasomvétkességi elv
A házassági bontójogban a vétkességi elv érvényesülése esetében a házasság felbontását csak akkor lehet kérni, ha valamelyik házastárs vétkesen megszegte a házasságból folyó kötelezettségét. Ilyenkor is kizárólag a vétlen fél...Tovább olvasomcégnév
A cégeknek és azon belül a gazdasági társaságoknak is saját névvel kell rendelkezniük, annak érdekében, hogy az adott cég a neve alapján azonosítható, valamint a többi cégtől megkülönböztethető legyen. A...Tovább olvasommeghatalmazás
A meghatalmazás az ügyleti képviseleti jogot megteremtő egyoldalú, címzett jognyilatkozat, melynek joghatása, hogy jogosultságot – de nem kötelezettséget – teremt arra, hogy a képviselő más személy nevében eljárjon és jognyilatkozatot...Tovább olvasomlakásbérleti szerződés
A bérleti szerződés speciális fajtája, melynek tárgya lakás céljára szolgáló ingatlan. A lakás fogalmát a törvény szándékosan nem határozza meg, azt tágan kell értelmezni, így nem csak azon ingatlanokra terjed...Tovább olvasomcum viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomkonzorciós szerződés
A konzorciós szerződés, mint atipikus fogyasztói szerződés megkötésével a fogyasztó egy fogyasztói csoportba lép be, aminek a célja az, hogy a fogyasztó által megjelölt ingó vagy ingatlan dolog tulajdonjogát a...Tovább olvasomcégvezető
A cégvezető a gazdasági társaság olyan munkavállalója, aki a vezető tisztségviselő rendelkezései alapján irányítja a társaság folyamatos működését. A cégvezetőt a vezető tisztségviselő munkájának segítése érdekében nevezi ki a gazdasági...Tovább olvasomszékhely
A jogi személyeknek, így a cégeknek és azon belül gazdasági társaságoknak is saját székhellyel kell rendelkezniük. A jogi személy székhelye a jogi személy bejegyzett irodája, ahol biztosítania kell a részére...Tovább olvasombankhitelszerződés
Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díjfizetésére köteles. A...Tovább olvasomCasus nocet domino elv
A Casus nocet domino a római jogban kialakult polgári jogi elv, a kártelepítési fajták egyike. Annak a kárnak a viselését jelenti, amely kárnak a megtérítését mástól (pl. károkozótól, biztosítótól) nem...Tovább olvasomius retentionis
A viszonos kötelem lényege, hogy a feleket kölcsönösen terhelő szolgáltatások (szolgáltatás és ellenszolgáltatás) szorosan összefüggnek, így gyakori, hogy a szolgáltatások teljesítésére is a felek egyidejűleg kötelesek. A visszatartási jog ideiglenesen...Tovább olvasom
