miniszter jogalkotási tájékoztatója
A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter közzéteszi az erre kijelölt honlapon (a továbbiakban: honlap) a Kormány jogalkotási tervezési időszakára vonatkozó jogalkotási tájékoztatóját. A jogszabály előkészítéséért felelős miniszter jogalkotási tájékoztatója tartalmazza az általa előkészítendő jogszabálytervezetek címét, a szabályozás rövid tartalmi összefoglalását és a jogszabálytervezet közzétételének tervezett időpontját. A közzétett miniszteri jogalkotási tájékoztatók a közzétételtől számított egy évig nem távolíthatók el a honlapról.
Tudományterület:
Forrás:
2010. évi CXXXI. törvény a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről 4. §
Szerző:
Relációk
közhiteles nyilvántartás
A jogban azokat az állami nyilvántartásokat tekintik közhitelesnek, amelyek hitelesen tanúsítják (deklaratív hatály) az abban bejegyzett jogok és tények fennállását. Ez azt jelenti, hogy a bejegyzett adatok, jogok és tények...Tovább olvasomhivatalbóli döntés-felülvizsgálati eljárás
A közigazgatási hatósági eljárás jogorvoslatai közül azok, amelyeket a hatóság hivatalból (ex officio) indít meg. Hivatalból kerül sor a közigazgatási döntés felülvizsgálatára a döntést hozó hatóság saját hatáskörében indított eljárás...Tovább olvasomköltséghatékonyság és gyorsaság
A hatóság a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az az eljárás valamennyi résztvevőjének a legkevesebb költséget okozza, továbbá – a tényállás tisztázására vonatkozó követelmények sérelme nélkül, a...Tovább olvasomtöbbcélú kistérségi társulás
A járások kialakításával megszűnt közigazgatási egység, jogintézmény. A kistérségben – kivéve a fővárost és azt a kistérséget, amelyben egy település alkot egy kistérséget – működő települési önkormányzatok képviselő-testületei a kistérségi...Tovább olvasomfővárosi és megyei államigazgatási kollégium
A fővárosi és megyei kormányhivatal koordinációs feladatait elősegítő állandó fóruma. A kollégium vezetője a kormánymegbízott, tagjai a főigazgató, igazgató és a főosztályvezetők, a járási hivatalok vezetői, a Kormány által intézményfenntartásra...Tovább olvasombizalmi szavazás
A miniszterelnök bizalmi szavazást indítványozhat. Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, ha a bizalmi szavazáson az országgyűlési képviselők több mint a fele nem támogatja a miniszterelnököt. A miniszterelnök...Tovább olvasomközigazgatási hatóság kártérítési felelőssége
Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére. A közigazgatási hatóság a nem jogszabályszerű eljárással okozott kárt a polgári jog szabályai...Tovább olvasomképviselet
Jogi szempontból jelentős nyilatkozatok és jogilag releváns cselekmények más személy nevében és javára való kijelentése, illetve elvégzése. A képviselet alapja szerint lehet törvényes, szervezeti és (jog)ügyleti, az eljárásjogban ez a...Tovább olvasomEurópai Közigazgatási Tér
Az Európai Közigazgatási Tér (European Administrative Space) a tagországok közigazgatási kultúrájára ható alapelvek összessége, amelyek alkalmazása azonban nem kötelező, mert a tagállamok közigazgatása nem tartozik az Unió szabályozási körébe. Azonban...Tovább olvasomtelepülési önkormányzat
Települési önkormányzatok a községekben, a városokban, járásszékhely városokban, megyei jogú városokban és a fővárosi kerületekben működnek. A fővárosi önkormányzat települési és területi önkormányzat. Az Mötv. a települési önkormányzat fogalmát nem...Tovább olvasomtárgyalás
A közigazgatási hatóság és a bíróság olyan ülése, amely a törvényben előírt személyek részvételével zajlik, és ahol a különböző eljárási cselekmények egységes láncolatot alkotnak. A tárgyalástartásához való jog alapvető emberi...Tovább olvasomvégrehajtási kifogás
A közigazgatási hatósági eljárásban ismert sajátos jogorvoslati eszköz, amellyel nemcsak az ügyfél, hanem bárki élhet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási döntés végrehajtására irányuló valamely cselekmény sérti. Nem lehet...Tovább olvasomközigazgatási államtitkár
Szakmai állami vezető. A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. Közigazgatási államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász...Tovább olvasomtársult képviselő-testület
A települési képviselő-testület más települési képviselő-testülettel társult képviselő-testületet alakíthat. Társult képviselő-testület alakítása esetén a képviselő-testületek részben vagy egészben egyesítik a költségvetésüket, közös önkormányzati hivatalt tartanak fenn és intézményeiket közösen működtetik....Tovább olvasomegyszerűsített döntés
A közigazgatási hatósági döntéshoztal egyik formája, amely esetében nem kötelező valamennyi hatósági döntési elem szerepeltetése. Indokolást és jogorvoslatról való tájékoztatást nem tartalmazó egyszerűsített döntés hozható, ha a hatóság a kérelemnek...Tovább olvasomtársulási megállapodás
Az önkormányzati társulást a helyi önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre. A társulási megállapodás tartalmazza: a társulás nevét, székhelyét, a társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét, a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát,...Tovább olvasomideiglenes biztosítási intézkedés
A hatóság a pénzkövetelés biztosítását vagy meghatározott dolog zárlatát ideiglenes biztosítási intézkedésként az erre okot adó körülmények felmerülésétől számított öt napon belül az ügy érdemében való döntéshozatalt megelőzően is elrendelheti,...Tovább olvasomközigazgatási bíráskodás
A közigazgatás működésével, a közigazgatás normatív és egyedi aktusainak törvényességével, a közigazgatás kártérítési felelősségével, és a közigazgatási szerződésekkel kapcsolatos jogi viták elbírálása. Szűkebb értelemben a közigazgatási bíráskodás során az egyedi...Tovább olvasomhivatalbóliság alapelve
A közigazgatási hatóság hivatalból állapítja meg a tényállást, határozza meg a bizonyítás módját és terjedelmét, ennek során nincs kötve az ügyfelek bizonyítási indítványaihoz, ugyanakkor a tényállás tisztázása során minden, az ügy...Tovább olvasomhivatalbóli eljárás
Bizonyos esetekben jogszabály kötelezővé teheti a hatóság számára eljárás megindítását. Ez esetben az ügyfél szándéka nélkül, vagy akár akarata ellenére is megindul az eljárás, és döntéshozatallal zárul. A hatóság köteles...Tovább olvasom
